km/óra
  2023.12.09., szombat  •  Natália napja
Suzuki Swift Suzuki Castrum
Suzuki Vitara Suzuki Castrum
Suzuki S Cross Suzuki Castrum
Még 350 millió forint hiányzik a fedett jégcsarnok építésének befejezéséhez

Még 350 millió forint hiányzik a fedett jégcsarnok építésének befejezéséhez

Társaságiadó-kedvezmény igénybevételére jogosító támogatás felhasználásával épül a Tófürdő-Műjégpálya területén a csarnok, amely helyszíne lesz hazai és nemzetközi jégkorong-mérkőzéseknek, és bárki korcsolyázhat majd benne akár nyár közepén is.

 

A pálya oldalán a földszinten 350 személyes lelátót alakítanak ki, az emeleten további száz néző kaphat helyet. A csarnokban öltözőket, büfét és közösségi teret hoznak létre. 

Eddig másfél milliárd forint TAO-támogatás érkezett a beruházáshoz, de időközben kedvezőtlenül változott a forint-euró árfolyam, és emelkedtek az építőipari költségek is, ezért az építkezés megtorpant. Ahhoz, hogy a munkát folytathassák, további forrás szükséges - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Horváth Attila alpolgármester. Az önkormányzat a társasági adó fizetésére kötelezett gazdasági társaságok támogatását kéri. „Azt gondoljuk, hogy van a városban sok olyan cég, amelyik azt hiszi, hogy a TAO-jával nem tud segíteni, mert az nem jelentős mértékű. De ha ezeket a kisebb támogatásokat összeadjuk, akkor már egy komolyabb összegről beszélhetünk” - tette hozzá. 


A felajánlás mikéntjéről részletes információk a szombathely.hu oldalon és a héten megjelenő Savaria Fórumban olvashatók.

 

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Folytatódnak a pályaépítési munkák a szombathelyi vasútállomáson, módosulnak a menetrendek
Szombathely állomáson 2024. január 31-ig tovább folytatódnak a pályaépítési munkálatok. A vágányzár alatt a Szombathely állomásról induló és érkező vonatok többsége módosított menetrend szerint közlekedik, áll a GYSEV közleményében.