km/óra
  2025.02.08., szombat  •  Aranka napja
Járvány idején is összetartanak a szentkeresztiek

Járvány idején is összetartanak a szentkeresztiek

Táplánszentkereszten szeptember elején tartották az első Szentkereszt Találkozót, melyen Magyarország és Erdély „Szentkereszt" településeit látták vendégül. Így kerültek kapcsolatba Kézdiszentkereszttel, az erdélyi településsel, melynek a koronavírus negyedik hulláma alatt most segíteni is tudtak.

 

– Hagyományteremtő szándékkal indítottuk útjára a rendezvényünket nyáron, és örömünkre több Szentkereszt nevű településsel sikerült gyümölcsöző kapcsolatot kialakítani – mondta Perl János polgármester. – Pilis- és Bükkszentkereszt elfogadta a meghívásunkat, és egy kisebb küldöttséggel részt is vettek a találkozón. Kiállítással, a települések kulturális egyesületeinek fellépésével mutatták be értékeiket. Felvettük a kapcsolatot az erdélyi Kézdiszentkereszttel is, ám, mivel rövid volt a felkészülési idő és bizonytalan a járványügyi helyzet, nem tudtak részt venni a találkozón. Viszont nagyon örültek a megkeresésnek, egy rövid ismertetőt is küldtek magukról, s megbeszéltük, ha nyugodtabb idők lesznek, találkozunk egymással. 


A polgármester hozzátette, hogy Erdélyben korábban fellángolt a koronavírus, a negyedik hullám nagy terhet rótt az egészségügyre, magyarországi kórházakba is szállítottak betegeket. Akkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy valamilyen módon segítenének a településnek.  


– Felhívtam a kézdiszentkereszti polgármestert, és megkérdeztem, hogy miben tudnánk segíteni nekik – emelte ki Perl János. – Kézdiszentkereszthez közigazgatásilag hozzátartozik Bélapátfalva is, természetesen a felajánlásunk nekik is szólt. Elmondták, hogy a védekezéshez szükséges eszközöknek tudják a legnagyobb hasznát venni, így 1500 maszkot indítottunk útjára. Egy másik csomagba pedig kézfertőtlenítőket és a fertőtlenítéshez szükséges eszközöket tettünk. Ezekben az időkben nagy szükség van az összefogásra, a másik segítésére, a gondoskodásra. Örülünk, hogy ennyiben mi is tudtunk segíteni a vírus elleni küzdelemben. 

 

Illusztráció: pixabay.com

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak