km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Januárban ki fog lőni a liszt ára

Januárban ki fog lőni a liszt ára

A malmok vagy tönkremennek, vagy 40 százalékkal emelik a liszt átadási árát.

 

Az őrlésre alkalmas jó minőségű búza tonnánkénti ára 90 ezer forint körül jár, és mivel nem látszik semmilyen ellentétes hatás, arra lehet számítani, hogy januárban 100 ezer forint alatt már nem lehet búzát találni a piacon – mondta Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetsége Gabonafeldolgozók Tagozatának elnöke az Agroképnek.

 

A további áremelkedés irányába hat, hogy egyrészt már nagyon kevés szabad búza van a piacon, másrészt azok a termelők, akiknél még van készlet, tartják az árujukat.

 

Lakatos Zoltán számításai szerint, ha januártól nincs 100 forint alatti búza, akkor – figyelembe véve a Hajdú Gabonának 500-600 millió forint költségnövekedést okozó energia-, munkabér- és üzemanyagköltségek emelkedését is – csak úgy termelhetik ki a ráfordításaikat, ha kilónként 155 forintért árulják a lisztet, mert ezalatt veszteséget termelnének. Ez pedig az átadási ár 40 százalékos növekedését jelenti, ami a pékárukban is jelentkezik majd, még ha ennél kisebb mértékben is.

 

A malmok az idén már kétszer is emeltek árat, először valamivel kevesebb mint 5, majd – bár 10-et szerettek volna – 8 százalékot sikerült elfogadtatni partnereikkel. Ezzel az összesen körülbelül 12-13 százalékos emeléssel pedig sehol sem tart az iparág – mondta Lakatos Zoltán

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Lírai korzó Nagy Ervinnel Szombathely belvárosában
Lírai korzóra várják az érdeklődőket április 11-én, csütörtökön a magyar költészet napján. A résztvevők a belvárosban Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel sétálhatnak, olvasható a szervező, AGORA honlapján.
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.