km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Januárban 2 százalék körül nőttek a bérleti díjak, Szombathely a legdrágábbak között van

Januárban 2 százalék körül nőttek a bérleti díjak, Szombathely a legdrágábbak között van

A lakásbérleti díjak országosan 1,7 százalékkal, a fővárosban 2,1 százalékkal nőttek januárban az egy hónappal korábbihoz viszonyítva, ami fordulatot jelent a tavaly szeptember-decemberben tapasztalt stagnáló-csökkenő tendencia után - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből.

 

A KSH honlapján elérhető összesítés szerint januárban a lakbérek országosan 20 százalékkal, a fővárosban 22 százalékkal magasabbak voltak az előző év azonos időszakához képest, 2015-höz viszonyítva pedig 75, illetve 69 százalékos volt a növekedés.


A nominális lakbérek a járvány előtti, 2020. januári adatot országosan 21, Budapesten 18 százalékkal haladták meg, ám reálértéken csökkentek: a fogyasztóiár-indexet figyelembe véve a lakbérek januárban országosan 13, Budapesten 15 százalékkal voltak alacsonyabbak a három évvel korábbinál.


Januárban Budapesten egy hónap alatt valamennyi kerületcsoportban emelkedtek a lakbérek, legnagyobb mértékben, 3,5 százalékkal a budai hegyvidéki kerületekben, a pesti belső és külső kerületekben 2-3, a budai egyéb és a pesti átmeneti kerületekben pedig 1-2 százalékkal.


Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában megjegyezte: a januári drágulásban szerepet játszik az, hogy a felsőoktatásban a keresztféléves oktatásban tanuló diákok egy része megjelent a keresleti oldalon. Szintén löketet adtak a piacnak azok, akik a magas lakáshitelkamatok miatt egyelőre elhalasztották a lakásvásárlást és bérelt lakásba költöztek. Tapasztalatok alapján a minimálbéremelés is - amely idén januárban több mint 16 százalék volt - fölfelé szokta húzni a bérleti díjakat - magyarázta.


A szakember kiemelte, hogy február közepén a kínálatban szereplő albérleteket nézve a vármegyeszékhelyek közül Veszprém, Debrecen, Győr, Székesfehérvár és Szombathely volt a legdrágább, ezekben a városokban 150-152 ezer forint volt az átlagos bérleti díj. A legolcsóbb nagyvárosok közé tartozik 90-100 ezer forintos díjjal Miskolc, Salgótarján, Szekszárd, Kaposvár, Békéscsaba.


A fővárosban az V., a II. és az I. kerületben a legmagasabbak a bérleti díjak, havi 250-330 ezer forintért kínálják a tulajdonosok a kiadó lakóingatlanokat, a legolcsóbb kerületekben viszont - például a X., a XV. és a XXIII. kerületben - feleennyiért lehet albérletet találni. (MTI)

 

Fotó: archív/Nagy Jácint
 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.