km/óra
  2024.04.16., kedd  •  Csongor napja
Izraeli turisták érkezhetnek az elsők között Magyarországra

Izraeli turisták érkezhetnek az elsők között Magyarországra

Mivel Izrael a világ egyik legintenzívebben átoltott országa, így valószínűsíthető, hogy azon államok egyike lesz, ahonnan a leghamarabb kezdnek el utazni - hívta fel a figyelmet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtöki közleményében.

 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (Ntak) adatai szerint 2020-ban a Magyarországra látogató izraeli turisták 90 százaléka Budapestet kereste fel, a vendégek több mint 60 százaléka a 18-44 éves korosztályból került ki. Az izraeli turisták körében Budapest mellett Debrecen volt az egyik legnépszerűbb úti cél, ahol a közvetlen repülőjáratnak köszönhetően évről évre nő az Izraelből érkező vendégek száma.
   

Az Ntak adatai alapján az izraeli vendégek 75 százaléka belvárosi szállodákban szállt meg, és csupán 25 százalékuk választott más szálláshelyet. 2020-ban Izrael a 17. helyen állt a magyarországi küldőpiacok rangsorában, az onnan érkező vendégek 75 ezer vendégéjszakát töltöttek Magyarországon.
   

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a járvány előtti utolsó évben, 2019-ben az izraeli turisták több mint 512 ezer vendégéjszakát töltöttek magyarországi szálláshelyeken. A legtöbbet a 35-44 év közöttiek költöttek szállásra, ők több mint 400 millió forintot hagytak tavaly a magyar szálláshelyeken, vagyis naponta 17,5 ezer forintot fizettek ki szállásdíjra. (MTI)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.