km/óra
  2024.04.16., kedd  •  Csongor napja
Izraelben a koronavírus-járvány megfékezését jelzik az adatok

Izraelben a koronavírus-járvány megfékezését jelzik az adatok

A különösen veszélyeztetett, hatvan év fölöttieket már mintegy 70 százalékban újraoltották.

Izraelben a koronavírusjárvány megfékezését jelzik az adatok, jóllehet a fertőzöttek száma továbbra is magas - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap. A koronavírus delta mutációja által dominált járványhullám csúcsán, augusztusban 750 körül volt a súlyos Covid-betegek száma. Erről a csúcsról a múlt héten 670 körülire csökkent számuk a gazdaság és a kereskedelem, valamint az oktatási rendszer szinte teljes nyitottsága mellett, és csökkenni kezdett az új fertőzöttek száma is, noha ezt a mutatót az előző napokban megemelte, hogy a tanévkezdet előtt sok diákot teszteltek. 


"A súlyos betegek számának további csökkenését látjuk, különösen az új súlyos esetek számában. Korábban az új fertőzöttek több mint két százaléka betegedett meg komolyan, de ez a szám jelenleg már csak 1,1 százalék" -hangsúlyozta a ynetnek Eran Szegal professzor, a Weizman tudományos kutatóintézet szakértője.

 

A következő hetekben a csökkenő tendenciát megállíthatja, sőt átmenetileg meg is fordíthatja az iskolák megnyitása és az őszi zsidó ünnepeken szokásos tömeges családi összejövetelek, de a statisztikus-biológus professzor a hosszabb távot illetően bizakodó. 


"Védettségi fal épült a közeljövő zsidó ünnepeivel és az iskolakezdés veszélyeivel szemben, máris 2,6 millióan vették fel a harmadik, megerősítő oltást, és a negyedik hullámban, - vagyis július óta - újabb félmillióan először oltatták be magukat. Számításaink szerint ez elég lehet a járvány megfékezéséhez" - mondta a szakember. 

 

A hatóságok az őszi ünnepek, a hétfőn kezdődő zsidó újév előtt felhívták a lakosság figyelmét a megelőző óvintézkedésekre és a korlátozásokra. Arra kérték az izraelieket, hogy nyitott, szellőztetett helyeken rendezzék meg az ünnepi vacsorákat, és zárt helyen legfeljebb 50-en, nyitott terekben pedig maximum százan ünnepeljenek együtt.

 

A szombati ünnepnapon viszonylag kevés, közel 90 ezer teszttel 4975 új fertőzöttet szűrtek ki Izraelben, 5,76 százalék volt a fertőzöttek aránya. Jelenleg 91 346 aktív koronavírus-esetet tartanak nyilván, és 1126-an vannak közülük kórházban. A súlyos betegek száma 679-re csökkent, és 143-at tartanak életben lélegeztetőgéppel. A súlyos betegek túlnyomórészt az oltatlanok közül kerülnek ki. Vasárnap 125 608 izraelinek kell kötelező karanténban tartózkodnia, és az országnak már 126 települése "pirosnak" számít. Közepesen fertőzött, vagyis "narancssárga" 97 hely, gyengén van jelen a koronavírus 35 "sárga" városban és faluban, és máig sikerült megőriznie "zöld", vagyis alig vagy egyáltalán nem fertőzött státuszát 22 izraeli településnek. 


A magas számok ellenére lassul a járvány terjedése, a vírus fertőzőképességét jelző R mutató az augusztus eleji 1,36 -ról 1,05-re csökkent, vagyis száz új fertőzött már csak 105-nek adja át a vírust. Ha ez a szám 1 alá kerül, akkor várhatóan jelentősen csökkenni kezd az új fertőzöttek száma is. December vége óta Izraelben 6 011 624 embert (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer/BionTech vakcinájával. Ez az ország lakosságának 64,65 százaléka, ami azonban nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy a SARS-CoV-2 vírus erősen fertőző delta variánsa ne indítsa el a járvány újabb hullámát. 


A javulást a harmadik, megerősítő oltásokkal érték el Izraelben, miután a helyi tapasztalatok szerint öt hónap elteltével jelentősen lecsökkent az első két oltás hatékonysága. Az augusztus elején kezdődött újabb oltási kampányban 2 581 893 izraeli keresett fel harmadszor is oltópontot, ami az ország lakosságának 27,76 százaléka. A különösen veszélyeztetett, hatvan év fölöttieket már mintegy 70 százalékban újraoltották.

 

A SARS-CoV-2 koronavírus okozta betegségben (Covid-19) tavaly február óta 7154-en haltak meg Izraelben, augusztusban több mint ötszázan. Júniusban a negyedik, már a delta variáns által okozott hullám megjelenése előtt mindössze nyolcan haltak meg a koronavírus-fertőzés miatt kialakult betegség szövődményeiben. 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.