km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Ízek édes köntösbe zárva

Ízek édes köntösbe zárva

Mámoros málna sorbet, pisztáciás-málnás bejgli, Tündérország aranytövise és Szent Erzsébet rózsái – a nevek mögött megbúvó, díjakat és elismeréseket nyert finomságok mind Vadócz Jenő főcukrász nevéhez köthetők. Jenő jelenleg egy balatongyöröki kávézóban álmodja meg a napi kínálat mellett a versenyekre szánt különlegességeket.

 

Vadócz Jenő Celldömölkön született, ott tanult, ám több szállal kötődik Szombathelyhez is, hiszen a Boglya népzenei együttesben nagybőgőzni tanult. A szakács- és cukrásziskolát Veszprémben végezte a SÉF vendéglátóipari szakközépiskolában, de gyakorlati oktatói képesítését a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál szerezte. Jelenleg Celldömölkön él, és a Balaton egyik legszebb kilátásában gyönyörködhet minden nap, hiszen a balatongyöröki Szépkilátónál lévő kávéházban főcukrászként dolgozik. Elárulta, hogy mint sokan, akik erre a pályára tévednek, először nagymamájuktól, édesanyjuktól tanulják el a dolgokat. Ő sem volt ezzel másként.  


– Három bátyám van, és csodálattal néztem a nagymamámat, ahogy a 4 palacsintaserpenyővel csak úgy forgatja a palacsintákat – tette hozzá. – Természetesen megtanított rá engem is. Azt sem felejtem el sosem, amikor 2 kiló lisztből kézzel gyúrtuk felváltva a pogácsát édesanyámmal, hogy a gulyáshoz elkészüljön. Ezek az emlékek örökké bennem maradnak. Már 12 évesen volt szerencsém megismerkedni a vendéglátással. Szakácsként kezdtem a szakmát, s be kell vallanom, szinte szerelem volt első látásra. Minden nyáron segédkeztem, és az alapokat, a vendéglátás szeretetét Majsa Szilárdnak köszönhetem. Aztán jött a pályaválasztási időszak, szakácsnak tanultam, és bekerültem egy neves étterembe Veszprémben, ahol 2013-tól a desszertes pályán tevékenykedtem. Az akkori séfem, Amrein Csaba látott bennem lehetőséget, cukrászati továbbképzésre küldött, és szabad kezet adott. Ennek az időszaknak köszönhetem a cukrászathoz való kötődésemet. 


Jenő 3 éve dolgozik Balatongyörökön, a napi rutinjához tartozik, hogy 4-kor kel, hiszen a munka 6 órakor kezdődik. A kínálatukban nyáron a könnyedebb ízek kerülnek előtérbe, ősztől pedig a gesztenye és társai kapnak főszerepet, a kicsit nehezebb sütemények. Ezek elkészítésében aktívan részt vesz, feladatköréhez adminisztratív munkák is tartoznak. Emellett több versenyen is megmérettette már magát, sikerrel:  


– 2020-ban a kávéház vezetőségével megbeszéltük, hogy benevezünk a fagylaltversenyre – idézte fel. – Elég erős mezőnyben szerepeltünk, és nagyon jólesett, amikor először mondták ki a nevemet, s a „mámoros málna” sorbet-val elnyertük a régió kiváló fagylaltja címet. Abban az évben az év bejglije versenyen a különleges kategóriában 10. lettem a pisztáciás, málnás bejglimmel. A „Magyarország Tortája” verseny „Egy a Természettel” elnevezésű alkategóriájának 10. helyezettje lett a tortám, a Tündérország aranytövise. Idén újra megpróbáltuk az „Év fagylaltja” versenyt, a szédítő dió nevű fagyimmal a 8. helyezett lettem. Így Baranya, Tolna, Zala, Somogy megyének 2021-ben is a régió kiváló fagylaltja díját elnyertem. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra szerették volna, ha a magyar cukrászok saját süteményt álmodnak meg, erre is beneveztem. A versenyzőknek feladták a leckét, hiszen olyan alapanyagokat kellett felhasználniuk, amelyek a Bibliához köthetők. Mikor olvastam a kiírást, tudtam, hogy az akkori magvakkal szeretnék dolgozni, a pisztácia, a dió ötlött fel bennem. Beugrott, hogy ezeket réteslapok közé kellene helyezni, hogy egyesével csomagolhatók lehessenek. Feltekerve egy muffinformában kisütött, szilvalekvárral, magokkal, datolyával ízesített „tekercs” lett, mely családi segítséggel a Szent Erzsébet rózsái nevet kapta. 16 cukrásztermék közül – kollégám, Pethő Gábor segítségével – bekerültünk a 7 legjobb közé. 


A balatongyöröki kávéházban rengeteg olyan termék van, melyet Jenő egyedül vagy kollégájával közösen talált ki, alkotott meg. Elárulta, hogy egy sütemény, fagylalt megtervezése általában az irodaasztal előtt történik, hiszen a fagylaltnál először komoly számításokra van szükség, a süteményeknél pedig a precíz összeállítás a fontos. Kiemelte azt is, hogy a tulajdonosokkal közösen egy dolgot határoztak meg: bármilyen finomságot készíthet, de a minőségből nem adnak le. Rengeteg finomság, különlegesség található a kínálatukban, édesek, mentesek és sósak is, karácsonyra pedig házi készítésű szaloncukorral és különböző töltelékű bonbonokkal várják a vendégeket. Jenő közben sem pihen, az idei év bejgliversenyére már megvannak az új ötletek, és elkezdte a 2022-es Magyarország Tortája versenyre szánt torta prototípusának gyártását is.  


– Azért is szeretem nagyon ezt a szakmát, mert állandóan változik – emelte ki. – Annak, aki lépést szeretne vele tartani, folyamatosan kell változnia, fejlődnie. Szakácsként először kísérletezni kezdtem. Tapasztalt kollégáimtól, séfemtől lestem el a tányérdesszertek titkát. Folyamatosan néztem az internetet, idegen nyelven a videókat, recepteket, ízkombinációkat és minden egyéb fortélyt. Erre a szakmára nagyon igaz, hogy tanulni, tanulni, tanulni. A konyhában, az üzemben minden ember fontos, mindenkitől lehet tanulni, és nem szégyen tanulni. Az élet ezt sokszor bebizonyította, ha hagyod, hogy más is mutasson neked, sokat fejlődhetsz. 

 

bb

Fotó: Vadócz Jenő

kapcsolódó galéria
címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Virágos kert, növény és magcsere program a Szent Anna házban
Közösségi virágos kertet hoznak létre a Szent Anna házban, számolt be a hírről az intézmény hivatalos Facebook-oldala.
Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés
Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
Több száz motor várható a vasárnapi motoros felvonuláson Szombathelyen
Hagyományosan felvonulással indítják a szezont a vasi motorosok. Mutatjuk a tervezett útvonalat, ahol április 21-én, vasárnap várható a látványos konvoj felbukkanása, írja a 112press.hu.
Nébih: tortellinit hívott vissza a SPAR
Nem jelölt allergén (földimogyoró) jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a Spar Veggie spenót-kesudió tortellinit - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel.
Az összes hadrafogható traffipax kint volt az utakon a Speedmarathonon (Videóval)
A rendőrség hetek óta hirdette a pénteki európai sebességmérési napot, a Speedmarathont, amikor a rendőrkapitányságok egyszerre bevetik az összes sebességmérő eszközüket. Ennek ellenére mindig akadnak olyanok, akik fennakadnak egy, vagy több műszeren, írja a 112press.hu.