km/óra
  2025.05.14., szerda  •  Bonifác napja
Itt ragyog bennünk – megnyílt az idei szombathelyi adventi vásár

Itt ragyog bennünk – megnyílt az idei szombathelyi adventi vásár

A mától karácsonyi fényben ragyogó Fő tér színpadáról köszöntötte a jelenlevőket Prieger Szabolcs, kulturális és városi nagyrendezvény-koordinátor péntek délután, majd átadta a szót Dr. Nemény Andrásnak, Szombathely MJV polgármesterének, aki megnyitotta az idei adventi vásárt.

Még nagyobb örömmel köszöntök mindenkit, mint ahogy egy évvel ezelőtt gondoltam volna – kezdte  megnyitóját  Dr. Nemény András. Mikor pár hónapja kiderült, milyen gazdasági nehézségek jönnek az országra, sok városban azt mondták, nem fogják megtartani az adventi vásárokat sem.

A polgármester elmondta, ők mindenképpen szerettek volna vásárt: az első elgondolás az volt, hogy a korábbi pompát mellőzve, nem lesz karácsonyi díszkivilágítás. Aztán ez is megvalósult, ezért duplán boldognak érzi magát – mondta el:  Ma először gyúlnak fel ezek a csodálatos fények, és ez az erős szombathelyi közösségnek köszönhető. Annak a közösségnek, aki az első hívószóra azonnal jelentkezett, hiszen sok vállalkozó szállt be a világítás költségeibe, hogy azok az emberek, akik a jelenlegi helyzetben nem tudnak annyi mindent megadni a családjuknak, ha kijönnek ide, a Fő térre, érezzék a karácsonyi hangulatot.

Mert nehéz idők jönnek – folytatta Dr. Nemény András –, erre az egyik válasz a bezárkózás, a másik, hogy ide kijövünk, együtt vagyunk, és nem veszteségként éljük meg, hogy kevesebb tárgyat tudunk venni a karácsonyfa alá, hanem lehetőségként fogjuk fel arra, hogy mindent inkább belülről éljünk meg.

Erről szól igazából az advent is. A hit, remény és szeretet értékein túl a várakozás és az öröm fontosságát hangsúlyozta a polgármester: Mindezek olyan dolgok, amikből, ha adunk másoknak, sokkal több marad. És rájövünk, hogy amire várunk, már itt is van, itt ragyog bennünk és a közösségben. A város karácsonyfája is ezt jelképezi: Berta Ernőné kis fenyőfaként vette, majd, amikor 7 méteresre nőtt, továbbadta, hogy mindannyian örömet leljünk benne. Ezekkel a szavakkal Dr. Nemény András megnyitotta az idei adventi vásárt.

A megnyitó beszéd után a színpadon a Sombathelyi Egyesített Bölcsődei Intézmény Csiribiri kórusát, Melega Julit és barátait, valamint a Mokka zenekart hallhatták az érdeklődők. 

Fotó:Bonyhádi Zoltán

Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak