km/óra
  2025.07.17., csütörtök  •  Endre, Elek napja
Ítélet született a futónőt zebrán elgázoló sofőr ügyében

Ítélet született a futónőt zebrán elgázoló sofőr ügyében

A Szombathelyi Járásbíróság büntetővégzésben közúti baleset okozásának vétsége miatt 150 napi tétel pénzbüntetést és 1 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki a vádlottal szemben. A pénzbüntetés egy napi tételének összegét 1.400 Ft-ban állapította meg, így a terhelt összesen 210.000 Ft pénzbüntetést köteles megfizetni, továbbá az eljárás során felmerült 109.223 Ft bűnügyi költséget is, áll az ügyészség közleményében.

 

A tényállás szerint a vádlott 2019. december 8-án 6 óra 40 körül, még éjszakai sötétségben, de működő közvilágítás mellett, ködös, borult időben közlekedett személygépkocsival Szombathelyen, a Brenner Tóbiás körút nedves úttestén a Kálvária utca felől a Nagyvárad utca irányába. A Brenner Tóbiás körút és a Nárai út kereszteződését követően a Brenner Tóbiás körút úttestét kijelölt gyalogos-átkelőhely keresztezi, amelyet a terhelt mintegy 63-66 km/óra sebességgel úgy közelített meg, hogy késve észlelte azt, hogy azon neki bal kéz felől futva megkezdte az áthaladást mintegy 9,4 km/óra sebességgel a sértett. A vádlott fékezett, de ennek ellenére 1,07 méter fékezett sodródási nyom után mintegy 61-64 km/óra sebességgel elütötte a zebrán már 8,9 métert megtevő sértettet, aki felcsapódott a motorháztetőre és a szélvédőre, majd onnan az úttestre esett. Amennyiben a terhelt az elvárható 24–30 km/óra sebességgel közelítette volna meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyet, úgy késedelemmentes reakció esetén akár lassító fékezéssel, míg a balesetkori reakció pontjában akár intenzív fékezéssel is megállíthatta volna járművét az elütés helye előtt. Amennyiben a lakott területen megengedett 50 km/óra sebességgel halad, úgy késedelemmentes reakció esetén lassító fékezéssel is elkerülhette volna a balesetet. 


A sértett a baleset következtében 8 napon túl gyógyuló –180 nap tényleges gyógytartamú – súlyos testi sérüléseket, egyebek mellett többszörös végtagtörést, a tüdő zúzódását szenvedte el, amelyekből a mellkasi főér ívének területén elszenvedett sérülések következtében műtéti ellátást igénylő állapot miatt maradandó fogyatékosság keletkezett.


A végzés jogerős.

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A szombathelyi Schaeffler komoly lépéseket tesz a biodiverzitás megőrzéséért (X)
A Schaeffler Savaria Kft. számos intézkedéssel támogatja a fenntarthatóságot, környezetvédelmet és biodiverzitást. 1500 m2-en Miyawaki erdőt és komplex biodiverzitás parkot hoztak létre diákjaik, munkavállalóik bevonásával, valamint folyamatban van 2100 m2-en méhlegelők létesítése.
Robogós szenvedett balesetet Szombathelyen
Megszépül és új funkciót kap az egykori Takáts-ház
Az egykori Takáts-házba költözik a Mathias Corvinus Collegium Szombathelyi Képzési Központja. Az épületet felújítják, a munkálatok már zajlanak. Modern, kifinomult belsőt kap az új központ úgy, hogy megtartják a ház műemléki értékeit. A tervek szerint a kész épületet jövő májusban adják majd át.
Jól nézzen be a fagyasztóba, mirelit steaket hívtak vissza a forgalomból
Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyors riasztási rendszerén (Rapid Alert System for Food and Feed, RASFF) érkezett bejelentés alapján a szlovák hatóság határérték feletti mennyiségű higanyt mutatott ki egy Spanyolországból származó fagyasztott, szeletelt kékcápa termékben, amelyből Magyarországra is érkezett több vállalkozás részére – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.
Csomagolásmentes vásárlás: a szombathelyi piacon egész évben figyelnek a környezettudatosságra
Bár a csomagolásmentes vásárlásra ebben a hónapban hívják fel kiemelten a figyelmet országszerte a műanyagmentes július mozgalom keretében, a Vásárcsarnokban egész évben népszerűsítik ezt a környezettudatos megoldást. Zöldségeket, gyümölcsöket, húsokat és tejtermékeket is érdemes saját táskába, dobozba kérni.