„Mindvégig megtartotta Istenbe vetett hitét, a haza, a nemzet és családja iránti szeretetét és hűségét” – Vitéz Both Bélára emlékeztek

Idén is megemlékezett vitéz Both Béla dandártábornokról a Vas Vármegyei Területi Védelmi Bizottság a Jáki úti temetőben, ahol 2001-ben örök nyugalomra helyezték.

Az eseményen jelen volt a dandártábornok fia, Both Balázs, Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök, Magyarország katonai ordináriusa, Vámos Zoltán főispán, a Vas Vármegyei Területi Védelmi Bizottság elnöke, Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke, Molnár Tamás alezredes, a Magyar Honvédség Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezred Poppr Emil 83. Területvédelmi Zászlóalj parancsnoka, Kelemen Krisztián tanácsnok és Gálffy Áron képviselő, a rendvédelmi szervek vezetői, a Vitéz Both Béla Emlékdíjban részesültek, valamint a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium tanulói és tanárai.

Emlékezőbeszédében Molnár Tamás alezredes arról beszélt: az élet célja, hogy valami maradandót hagyjunk magunk után, tettekkel, gondolatokkal, művekkel. Mint mondta, nagyjainkra akár évszázadok múltán is emlékszünk.

„Őseink értékes mintát hagytak ránk. Megmutatták, hogyan kell hazánkat megbecsülni, a törvények szerint élni, a közösség érdekeit a sajátunk elé helyezni. Ez a hozzáállás nem csak tudást, önfeláldozást hordoz, hanem erkölcsöt is. Megtanítja nekünk a haza szeretetét, sorsunk elfogadását. Emlékezni jöttünk ide, a Jáki úti temetőbe, méltóképpen, ahogy egy hősnek kijár, és példaképpen az ifjabb nemzedékek számára” – hangsúlyozta.

Beszélt arról, hogy egy vélekedés szerint a hatalmat az érdemli meg leginkább, aki nem akarja, és úgy gondolja, a hőssé válás, a hősi tettek véghezvitele is hasonló igazságon alapszik. Ilyen hőssé vált vitéz Both Béla is, aki részt vett a második világháborúban, majd szovjet hadifogságba, később pedig a recski munkatáborba került. Alapítója volt a Recski Szövetségnek és a Honvéd Hagyományőrző Egyesületnek – sorolta.

„Vitéz Both Béla azon katonák életét élte, akik szolgálatvállalásukkal és önfeláldozásukkal a hazájuk, a nemzet és honfitársaik érdekeinek szentelték életüket” – szögezte le, majd idézte a sírkövére vésett örök érvényű, egy háborús hős személyiségéhez illő üzenetet: Isten, haza, család. Kijelentette, a sírköre felírt három rövid, de annál nagyobb mélységet rejtő szó azt is mutatja, hogy a magyar katonák tették, amit feladatul kaptak, amiről hitték, hogy azzal a közösséget szolgálják.

„Sokan megfogalmazták már, hogy az első győzelem önmagunk legyőzése. Akinek ez sikerül, az képes nagyobb dolgokat is végrehajtani. Vitéz Both Béla a háború során számos katonai sikert ért el katonatársaival. Ezek pontos számát nem ismerjük, mint ahogy azt sem, hogy hány győzelmet arattak a katonák saját maguk felett a háborús szolgálatok alatt. Voltak-e kétségei? Voltak-e a feladattal kapcsolatos kételyei? Én azt hiszem, hogy igen. Mert az emberek többsége nem szereti a háborút, nem hisz abban, hogy az erőszak megoldja a problémákat” – mondta.

Hozzátette: biztos abban, hogy vitéz Both Béla és kortársai is szívesebben éltek volna családjuk, barátaik körében, békében, de tőlük az élet egy nehéz időszakban nehéz feladatok megoldását és önfeláldozást várt el, ezek elől pedig ők nem szöktek meg, pedig nem tudták, hogy mi vár rájuk a fronton.

„Nem hőstettet akartak végrehajtani, nem a hírnév vagy vagyon megszerzése volt a szemük előtt. Tették, amit kellett. Tették, amiben hittek. Ezért vagyunk ma itt, ezért emlékezünk meg vitéz Both Béláról és mindenkiről, akik vele együtt ezt tették. Hajtsunk fejet valamennyi önfeláldozó embertársunk előtt, akik a saját érdekeiket háttérbe szorítva a közösség javát szolgálták földi életükben. Fejezzük ki tiszteletünket azzal, hogy a magyar katonahősök emlékét gondozzuk, ápoljuk és őrizzük, hiszen minden ember addig él, amíg gondolnak rá” – hangsúlyozta.

Mint mondta: vitéz Both Béla mindvégig megtartotta Istenbe vetett hitét, a haza, a nemzet és családja iránti szeretetét és hűségét, és mindez fordítva is igaz. Úgy véli, életművéből példát kapunk emberségről, hősiességről, bajtársiasságról, hazaszeretetről és keresztényi megbocsátásról, ezért kötelességünknek tartja, hogy megemlékezzünk és megőrizzük szellemi és erkölcsi hagyatékát.

„De az emlékezés önmagában nem elegendő, ennél több a feladatunk. A példaképeket azért kapjuk, hogy az általunk képviselt katonai értékek, a hősies helytállásuk, a felelősségbe vetett hitük iránymutatásként és követendő példaként szolgáljon a mai magyar haderő katonáinak, de ugyanúgy a mai korban felnövő gyermekek, fiatalok számára is” – mondta, beszédét pedig egy Eötvös József idézettel zárta.

Berta Tibor püspök az 1976-ban meghalt Nobel-díjas német fizikus, Heisenberg egyik utolsó művéből idézett:

„Számunkra először nem marad semmi más, mint az egyszerűhöz való odafordulás. Az élet által ránk rótt kötelességeket és feladatokat kell lelkiismeretesen teljesítenünk anélkül, hogy a honnanra és a hovára kérdeznénk. Azt, amit még szépnek találunk, tovább kell adnunk a következő generációnak, az elpusztítottat újjá kell építenünk, és a másik embernek mindenfajta szenvedélyes, lármás motiváción túlmutatva bizalmat kell ajándékozni. Nem a hatalmon levő a fontos, aki jogának tudatában az ellenséget megsemmisíti, és az ellenállót börtönbe veti, hanem a börtönőr, aki a tilalom ellenére sem tudja megállni, hogy a fogvatartottnak alkalmanként egy-egy darab kenyeret adjon. Újra és újra világossá kell tenni magunk számára, hogy fontosabb a másokkal szembeni emberi cselekvés bármilyen hivatásbeli, nemzeti vagy politikai kötelezettségek teljesítéséért.”

Mint mondta, jól ismerte „Béla bácsit”, nagyon sokat tudott a gondolatairól, a gondolatvilágáról, a szellemiségéről, a hitéről, a meggyőződéséről. Egy olyan ember volt, aki a katonatiszti létét, és mindazt, ami emiatt történt vele, úgy tudta megélni, hogy nap mint nap megmutatkozott benne a neveltetése, a családból hozott értékek megbecsülése és a hite.

„Both Balázs biztosan másképp élte meg ezt, hiszen a fiú mindig másképp éli meg az édesapjához való viszonyt. De mindazok, akik ismertük őt, ismertük az értékrendjét” – emelte ki, hozzátéve, ez az értékrend látszott az öltözködésén, a magatartásán, a gesztusain, hogy hogyan hordta a gyűrűt, hogyan fogott kezet, hogyan tisztelgett, hogyan köszönt. Egy olyan értékvilágot hordozott magában, amelynek alig-alig látjuk már a nyomait ebben a korban.

Köszönetet mondott a Both Béla-díj megalapításáért és azért is, hogy évről évre megemlékeznek róla halála évfordulóján, hiszen egy nagyon meghatározó ember Szombathely életében.

„Amiről Heisenberg ír, az a bizonyos darab kenyér, amelyet minden tiltás, minden törvényi szabályozás ellenére a börtönőr odaad a fogvatartottnak, azt Béla bácsi azzal formálta át valójában, hogy próbált gondoskodni azokról, akik a háború poklából megmenekültek, akik a recski fogolytáborból megszabadultak, mert talán ő is megtapasztalta ezt a kereszténységen is túlmutató gesztust, amelyről valójában csak az evangélium beszél: amikor éheztem, akkor ennem adtatok, amikor szomjaztam, akkor innom adtatok. Vigyük el magunkkal legalább erre a napra az életpéldáját, a magatartását, az Istenbe vetett hitét, az emberségnek azt a nagyszerű megnyilvánulását, amelyet nekünk is tovább kell adnunk a következő generációknak, mert hiszem, hogy vitéz Both Béla dandártábornok úr már egy másik világból néz le ránk” – zárta beszédét.

A megemlékezés végén pedig koszorúkat helyeztek el vitéz Both Béla dandártábornok sírjánál.

CzB

Fotó: Nagy Jácint