km/óra
  2025.03.26., szerda  •  Emánuel napja
Isten éltesse, Vámos Miklós!

Isten éltesse, Vámos Miklós!

Budapesten, 1950. január 29-én született Vámos Miklós József Attila-díjas magyar író, forgatókönyvíró, dramaturg, kiadóigazgató, műsorvezető.

Mint a Paprikablog írja: "Édesapja, dr. Vámos Tibor (1911–1969), pécsi származású volt, aki a háború előtt jogi diplomát szerzett, később rendőr lett, majd Rajk László titkára, de dolgozott marósként is, végül az Újpesti Bőrgyárban jogász lett. Édesanyja, Ribárszky Erzsébet (1917–1986), asztalos család sarja volt. Egész életében előadóként dolgozott, először a FŐMAV-nál (Fővárosi Mezőgazdasági Alkatrészellátó Vállalat), majd utódjánál, a MEGÉV-nél.

Egy nővére van, dr. Vámos Éva, aki az OMM főigazgatója volt 1994-től 2004-ig. Első házasságából, amelyet Pataki Judittal, a híres fejszámoló művész, Pataki Ferenc lányával kötött, született 1977-ben Anna lánya, aki apja nyomdokait követve dramaturgként és fordítóként dolgozik. Esze Dórával való házasságából, amely 2000-től 2009-ig tartott, 2003-ban ikerfiai születtek, Péter és Henrik.

Vámos 19 éves koráig használta a Tibor nevet, amikor Jovánovics Miklósnak, az Új Írás szerkesztőjének javaslatára a másik anyakönyvezett utónevére, Miklósra változtatta.

A VI. kerületben, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett francia tagozaton, 1968-ban. 1966-tól 1971-ig a Gerilla együttes tagja volt, amivel külföldön is fellépett. Elsőre nem vették fel az ELTE bölcsészkarára, politikai okokból. 1969-ben kéziszedő ipari tanuló volt az Egyetemi Nyomdában, ebbéli emlékei tükröződnek Borgisz című regényében. Ugyanebben az évben felvették a budapesti jogi karra, így 1969–70-ben előfelvételisként Kalocsán katonáskodott. 1975-ben szerzett jogászdiplomát. 1972-ben szerkesztője lett a Jelenlét című, a bölcsészettudományi karon megjelenő irodalmi folyóiratnak. A diploma után mégsem jogászként, hanem az Objektív Filmstúdió dramaturgjaként dolgozott 1992-ig. Ezután három évig az Ab Ovo Kiadó igazgatója volt. 1988–1990 között az USA-ban élt: Fulbright-ösztöndíjas volt, és tanított több egyetem film- és színművészeti karán (Yale School of Drama, City University of New York). 1990-től a The Nation amerikai hetilap kelet-európai tudósítója.

1995 és 2003 között televíziós műsorvezetőként is dolgozott, sikeres sorozata volt a Rögtön, és a Lehetetlen valamint a 2 ember. 1997 és 2003 között az International Buda Stage színházának művészeti vezetője volt. 2005-től az Alexandra Könyvesházban a Vámos Klub keretén belül neves írókkal és költőkkel beszélget. A beszélgetéseket a Pax televízióban, illetve a Duna 2 Autonómia csatornán közvetítik. A The Washington Post magyar tudósítója, rendszeresen olvashatjuk írásait. Magyar nyelven kívül németül, angolul és franciául beszél, de spanyolul, oroszul és latin nyelven is olvas.

2009 februárjában, 19 év után megvált az Ab Ovo Kiadótól, és átszerződött az Európa Könyvkiadóhoz, mely az ő életművét adja ki. Ennek első darabja a Félnóta, amely a 2009-es Könyvfesztiválra jelent meg.

Írói álnevei: VT, Vámos Tibor, MT, Miklós Tibor, ZJ, Zakariás Jeromos.

Különleges alakja a kortárs magyar irodalomnak. Elsőként ismerte fel, hogy az írónak a regényíráson, az alkotáson túl is fontos dolga fenntartani az IT technológiák iránti érdeklődést. Amerikai tartózkodása alkalmával vette élete első számítógépét, egy Commodore szettet. Hazaérkezése után író barátait is beavatta az „új” tudományba. 2000. december 20-án mutatta be nyilvánosan cégek által szponzorált honlapját. A honlapon az író munkásságának, önéletrajzi adatainak bemutatása mellett betekintést kaphattak az érdeklődők a Rögtön jövök! című televíziós műsor részleteibe is. Ennek azért van nagy jelentősége, mert a létrehozott fórumon az olvasókat folyamatosan beavatta az aktuális mű keletkezésébe, így szinte ők is úgy érezték, hogy részeseivé válnak ennek a folyamatnak. 2008. november 5-én elindította saját honlapját."

(Kép: Vámos Miklós / Burger Barna felvétele)

Savaria Fórum 34. évfolyam 8. szám - 2025.03.24.
Savaria Fórum 34. évfolyam 8. szám - 2025.03.24.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Honvédségi baleset: egy fiatal nő és egy kiképző katona sérült meg életveszélyesen, miután felrobbant egy kézigránát
Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakorlat során felrobbant a gránát a feladatot végrehajtó kormánytisztviselő kezében – közölte Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén történt balesetről tartott sajtótájékoztatóján szombaton.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Két autó karambolozott Sorokpolány és Rábahídvég között, egy ember meghalt
A szombathelyi hivatásos tűzoltóknak és mentőknek két embert kellett kiszabadítania a járművekből.
Baleset a kőszegi vonalon - Egy férfi lépett a sínek elé, túlélte (videóval frissítve)
Buszok közlekednek jelenleg. A 112press értesülése szerint egy férfi lépett a sínek közé, megsérült, de túlélte az esetet.