km/óra
  2025.04.23., szerda  •  Béla napja
Isten éltesse, Hernádi Judit!

Isten éltesse, Hernádi Judit!

Ma 69 esztendős. 1956. április 11-én, Budapesten született Hernádi Judit Jászai Mari-díjas magyar színésznő, énekesnő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Mint a Paprikablog írja: "Szülei Hernádi Árpád gyermekorvos és Szvoboda Ágnes. 1978-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, és karrierje a Vígszínházban indult. 1986 óta szabadfoglalkozású kis megszakítással (1992–94 között) a Művész Színház társulatának tagja volt. Számos filmben szerepelt, emellett rendszeresen látható különböző politikai-közéleti kabarékban, paródiaműsorokban (Heti Hetes, Gálvölgyi Show, Bajor Show, Szeszélyes évszakok), valamint szinkronszínésznőként nagyon sok filmben szerepelt.

17 évesen gyámhatósági engedéllyel ment férjhez, de két évvel később, főiskolás korában már elváltak. Aztán élettársi kapcsolatban élt Tarján Pál operaénekessel, akitől a lánya, Tarján Zsófia Rebeka született 1986-ban. Majd 12 éven át Görög László volt az élettársa, akivel 2003-ban szakítottak.

2009-ben, 2011-ben és 2012-ben ő volt a Csillag születik tehetségkutató verseny egyik zsűritagja.

Lánya, aki okleveles alkalmazott grafikus, énekesként is közreműködött a Balkan Fanatikban, valamint 2006-tól 2008-ig a Cenobite nevű együttes énekesnője volt, amely „doom-os és noisecore-os skandináv agyvelő death metált” játszott. 2012-től a HoneyBeast zenekar frontembere.

2010 áprilisában a lányával együtt léptek fel a Thália Színházban az Egy színésznő lánya című darabban, mely Verebes István Maya című, Hernádi Juditról szóló könyve alapján készült.

Játékfilmek
    Holnap lesz fácán (1974) ... A flegma lány (Jolika)
    Ereszd el a szakállamat! (1975)
    Ki látott engem? (1977)
    Küszöbök (1978)
    Az erőd (1979) ... Klotild
    A Pogány Madonna (1980)
    Örökség (1980)
    Mephisto (1981)
    Fogadó az „Örök világossághoz” (1982)
    Egymásra nézve (1982)
    Viadukt (1983)
    Szaffi (1984-rajzfilm)
    Egy kicsit én, egy kicsit te (1984)
    Akli Miklós (1986)
    Az utolsó kézirat (1987)
    Szamárköhögés (1987)
    Amerikából jöttem… (1989)
    Szereposztás (1991)
    A Skorpió megeszi az ikreket reggelire (1992)
    Ébredés (1994)
    A Brooklyni testvér (1994)
    Szamba (1996)
    A vörös bestia (1996)
    Szeressük egymást gyerekek! (1996)
    A miniszter félrelép (1997)
    Ámbár tanár úr (1998)
    A hal (1998)
    Max (2003)
    Boldog Születésnapot! (2003)
    Pata-csata (2005) ... hang
    Le a fejjel! (2005)
    A Hét nyolcadik napja (2006)
    Hasutasok (2007)
    S.O.S. Szerelem (2007)
    A Nyugalom (2008)
    A legjobb dolgokon bőgni kell (2021)
    Nagykarácsony (2021)

Tévéfilmek
    Tiszta Kabaré!
    Antalosdi
    A bál
    Kész cirkusz
    Kulisszatitkok
    Küszöbök (1978-tévésorozat)
    Disco, disco, disco (1979)
    Hol colt, hol nem colt (1980)
    Szeszélyes évszakok (1981-től szórakoztató magazin)
    A filozófus (1981)
    Róza néni elintézi (1982)
    A canterville-i kísértet (1982)
    Humorista a mennyországban (1982)
    Mint oldott kéve (1983-tévésorozat)
    Veszett kutyák (1984)
    Szálka, hal nélkül (1984-tévésorozat)
    Hanyatt-homlok (1984)
    Csendélet (1984)
    T.I.R. 1–12. (1984, tévésorozat)
    Kémeri 1–5. (1985, tévésorozat)
    Öcsi, a sztár (1988)
    Álombolt (1988)
    Vadkacsavadászat (1989)
    Edith és Marlene (1992)
    Uborka (1992–2002, szórakoztató műsor)
    Rizikó (1993, tévésorozat)
    Süni és barátai (1995-bábsorozat)
    Szerencsi, fel! (1997)
    Heti Hetes (1999–2012 az RTL Klub műsora)
    Pasik! (2000–2003 között készült tévésorozat)
    A Mester és Margarita (2005)
    Kire ütött ez a gyerek? (2007)
    Presszó (2008, tévésorozat)
    butiquehotel.hu (2015, tévésorozat)
    Keresztanyu (2021–2022, tévésorozat)
    Drága örökösök – A visszatérés (2022–, tévésorozat)
    Apatigris (2023, tévésorozat)"
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Tiltakozás a Pereszteg mellett elásott szarvasmarhák miatt: rengeteg rendőr a helyszínen
Nemcsak a peresztegiek, hanem a környékbeli települések lakói is tiltakoznak az ellen, hogy a ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött és kényszervágásra ítélt rábapordányi szarvasmarhákat és sertéseket az itteni, állami tulajdonban levő ATEV-telepre szállítsák. 
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter: Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk
Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában nagycsütörtök este.
Kamionok vonultak Peresztegre, itt földelik el a Rábapordányban leölt állatok tetemét
Pénteken kezdik meg a legújabb azonosított, rábapordányi fertőzött szarvasmarha állomány, és a nem fertőzött, de kényszervágásra ítélt sertésállomány tetemeinek szállítását a Soprontól három falura lévő Peresztegre - írja a Telex.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Bódi Mária Magdolna: tablókon a vértanú életútja Szombathelyen
A Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpontba érkezett a Bódi Mária Magdolna életéről szóló utazó kiállítás.
Záporok, zivatarok rondíthatnak bele a szerdába
Délutánra 23-25 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Kosárlabda: drámai, kétszeri hosszabbításos mérkőzésen maradt alul a Falco az Albával szemben Székesfehérváron
A hazaiak őrült összecsapáson arattak 120-112-es, összesítésben egyenlítést érő győzelmet, a szombathelyiek ezzel első vereségüket szenvedték el a szezonban.
Kullancsszezon: ez a természetes olaj hatékonyabb a bolti szereknél?
Megérkezett a tavasz, és vele együtt a szabadtéri programok ideje – a kirándulások, kerti munkák szezonja. Sajnos ez egyben a kullancsszezon kezdetét is jelenti, a vérszívók pedig komoly betegségek hordozói lehetnek. Létezik természetes alternatívája a riasztószereknek, de a tudomány szerint nem mindegy, hogyan visszük fel a bőrre, ruhánkra.
Politico: felértékelődött az EU kiszámítható és stabil szerepe a világkereskedelemben
Brüsszel egyre inkább a globális stabilitás és partnerség központjává válik, ahogy a világ országai az Európai Unióval keresik az együttműködést Donald Trump hivatalban lévő második elnöksége és az általa képviselt, illetve már érezhető protekcionista kereskedelmi politika idején – írja a Politico brüsszeli hírportál Ursula von der Leyen bizottsági elnökre hivatkozva.