km/óra
  2021.10.24., vasárnap  •  Salamon napja
Ismét száz fölé emelkedett a fertőzöttek száma Ausztriában

Ismét száz fölé emelkedett a fertőzöttek száma Ausztriában

Ismét száz fölé emelkedett az új fertőzöttek száma Ausztriában, az elmúlt 24 órában 129-en fertőződtek meg koronavírus által az Egészségügyi Minisztérium szerdai jelentése szerint.

Háromnapos kedvező tendencia tört meg Ausztriában; vasárnap (82 fő), hétfőn (88 fő) és kedden (84 fő) is száz alatt volt az új fertőzöttek száma. A legtöbb új fertőzött továbbra is Felső-Ausztriában (52 fő), Bécsben (34 fő), Stájerország tartományban (15 fő) és Alsó-Ausztriában (14 fő) található, de Tirolban (7 fő) és Burgenlandban (4 fő) is történtek fertőződések.

Ausztriában eddig 19 943 ember koronavírustesztje lett pozitív. Közülük 711-en haltak bele a betegség szövődményeibe, míg 17 849-en időközben meggyógyultak. Jelenleg 1 369 aktív fertőzöttet, illetve beteget tartanak nyilván, 93 betegnek olyan súlyos az állapota, hogy kórházi kezelésre szorul.

Egy nemrég nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint ezer megkérdezettből 59 százalék támogatja a szájmaszk-viseléssel kapcsolatos szigorításokat, és 35 százalék visel szájmaszkot azokon a nyilvános helyeken is, ahol az jelenleg nem kötelező. A válaszadók 64 százaléka szorgalmazza a büntetések szigorítását. Az osztrák kormány kedden jelentette be, hogy péntektől ismét kötelező lesz a szájmaszk az üzletekben, a postahivatalokban és a bankokban. A büntetési tételek is szigorodnak; büntetőjogi következménye is lehet annak, ha egy koronavírussal fertőzött személy megszegi a karanténkötelezettséget. Az óvintézkedések bevezetése óta a rendőrség ötvenezer alkalommal ellenőrizte a karanténkötelezettség betartását; eszerint koronavírussal fertőzött személyek 265 alkalommal követtek el szabálysértést.

A szabályszegésben Tirol jár az élen; a tartományban 165 alkalommal fordult elő, hogy a karanténidejüket töltő személyek elhagyták a lakhelyüket.

Karintiában megkezdődött a bírósági eljárás annak a nőnek az ügyében, aki Covid-19-betegségben szenvedett, és megszegve a karanténkötelezettséget, szájmaszk nélkül bevásárolni indult. Felső-Ausztriában pedig pénteken kezdődik a bírósági tárgyalás annak a 35 éves nőnek az ügyében, aki még áprilisban fertőződött meg koronavírussal, ugyanakkor megszegve a karanténkötelezettséget, sétálni indult. Szándékos veszélyeztetés gyanújával indult eljárás ellenük, és akár három év szabadságvesztésre is büntethetik őket. (MTI)

kapcsolódó cikkek
Nőtt a fertőzöttek száma Ausztriában, Salzburgban ismét kötelezővé teszik a szájmaszkot
Nőtt a fertőzöttek száma Ausztriában, Salzburgban ismét kötelezővé teszik a szájmaszkot
Hétfőtől ismét szájmaszkot kell viselniük az ügyfeleknek a salzburgi hivatalokban - adta hírül pénteken Michael Haybäck, a salzburgi közigazgatási hivatal vezetője, miután Ausztriában közel másfélszeresére ugrott a koronavírussal újonnan fertőzöttek napi száma. Hozzátette: azokon a helyeken, ahol nincs mód a legalább egyméteres távolság megtartására, a dolgozók számára is kötelezővé teszik a szájmaszkot.
Ismét kötelezővé teszik a szájmaszkot Ausztriában, a részletekről később döntenek
Ismét kötelezővé teszik a szájmaszkot Ausztriában, a részletekről később döntenek
Ismét kötelezővé teszik a szájmaszkot Ausztriában - erről Sebastian Kurz kancellár beszélt vasárnap az Österreich című lapnak.
Péntektől ismét kötelező lesz a szájmaszk az üzletekben Ausztriában
Péntektől ismét kötelező lesz a szájmaszk az üzletekben Ausztriában
Péntektől ismét kötelezővé teszik a szájmaszkot a zárt légterű nyilvános helyeken, így az élelmiszer-üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a bankokban és a postahivatalokban - jelentette be Sebastian Kurz kancellár kedd délután Bécsben.

Savaria Fórum 30. évfolyam 38. szám - 2021.10.22.
Savaria Fórum 30. évfolyam 38. szám - 2021.10.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Ruha nélkül vezetett a kamion elé hajtó sofőr, halottat találtak a férfi lakóhelyén
Egyelőre nem tudni, van-e összefüggés egy délelőtt felfedezett Veszprém megyei haláleset és a reggeli, nemeskeresztúri halálos közlekedési baleset között, de az eset furcsaságai miatt valószínűsíthető, hogy nem véletlen egybeesésről van szó.
Márki-Zay Péter: „Még Dobrev Klárának is rám kell szavaznia, hogyha kormányzati pozíciót szeretne jövőre”
A miniszterelnök-jelölt sajtótájékoztatót tartott Szombathelyen.
Szeptemberi közgyűlés: ingatlanügyek és orvosi ügyelet
Módosítják az idei költségvetést, döntenek az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok aktuális ügyeiről, és több rendeletet módosítanak a képviselők a ma 9 órakor kezdődő közgyűlésen. 15 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ülésen tárgyalnak.
Torony: „a plébánosnak az egységet kell képviselnie”
Haller László augusztus 1-től vezeti a toronyi plébániát – elődje, dr. Perger Gyula Kőszegre távozott. Az 55 esztendős pappal, aki nem mellesleg nyugalmazott honvéd őrnagy – a Jóistenhez vezető útjáról, a pristinai kiküldetésről, humorról, és egy XXI. századi plébános küldetéséről is beszélgettünk.
Hétfőtől lezárják a szőlősi átjárót
Lezárják jövő hétfő (október 25.) reggel fél kilenctől kedd este nyolcig (október 26.) a Rumi úton található szőlősi vasúti átjárót pályakarbantartási munkálatok miatt, közölte Rázó László, a GYSEV sajtószóvivője.
legfrissebbek
Meleg idő várható a jövő héten
Hajnalonként még mínuszokra is számítani kell a jövő héten, de erősödik a nappali felmelegedés: jövő vasárnap néhol akár 20 fok is lehet.
A legszigorúbb karanténra készülnek a szomszédban
Ukrajna vörös zónában, azaz a legszigorúbb korlátozások között ünnepelheti majd az újévet, legalábbis ezt jósolta egy járványügyi szakértő.
Megkönnyíti a bringások dolgát a MÁV
Számos, kerékpárszállításra alkalmas vasúti kocsi indításával készül a hétfőn kezdődő őszi szünetre a MÁV-Start.
Rusvai: csökken a fertőzöttek átlagéletkora
Csökken a koronavírus-betegek átlagéletkora, a jelenség mögött az állhat, hogy a fiatalabbak közül kevesebben vették fel az oltást - mondta Rusvai Miklós virológus az M1 műsorában.
A legrosszabbkor jött a globális papírhiány
A könyvkiadás, a karácsonyi csomagolópapírok és ajándékkártyák gyártása is megsínylik a helyzetet.