km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Ismét elhalasztják Merkel utódjának megválasztását

Ismét elhalasztják Merkel utódjának megválasztását

A koronavírus-járvány erősödése miatt ismét elhalasztják a legnagyobb német kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökválasztó kongresszusát - jelentették be hétfőn Berlinben.

 

 Az eredetileg április 25-re meghirdetett, majd a járvány első hulláma miatt december 4-re halasztott kongresszust 2021-ben tartják meg, az időpontot legkésőbb januárban jelölik ki - mondta a párt vezetőségének ülése után tartott tájékoztatóján Paul Ziemiak főtitkár. Elmondta: a választmány és az elnökség minden tagja a küldöttek közvetlen, személyes részvételen alapuló hagyományos kongresszusi formátumot támogatja, de a járvány miatt egyelőre nem lehet ilyen rendezvényt tartani. Ezért a következő hetekben megvizsgálnak több alternatívát, a többi között azt, hogy az 1001 küldött miként tanácskozhatna egy online fórumon.
   

A leginkább esélyesnek tartott elnökjelölt, Friedrich Merz - aki nem tagja a párt vezető testületeinek - élesen bírálta a döntést. Már a CDU berlini székházában tartott értekezlet előtt hangot adott annak a véleményének, hogy a tisztségviselők jelentős része meg akarja akadályozni, hogy átvegye a párt irányítását, és ezért megpróbálják ismét elhalasztani a kongresszust.
   

A tanácskozásnak és a döntésnek valójában nincs akadálya, hiszen lehetne online, digitális kongresszust tartani, majd levélben szavazni - fejtette ki Friedrich Merz az ARD országos köztelevíziónak. Hozzátette: a Hertha BSC berlini labdarúgó egyesület a hét végén fennakadás nélkül meg tudta tartani közgyűlését ezer résztvevővel. A politikus a vezetőségi ülés után még hangsúlyosabb bírálatot fogalmazott meg, azt mondta, hogy a CDU vezetői döntésükkel szembefordultak a párt bázisával.
   

A másik két elnökjelölt, Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai tartományi kormányfő és Norbert Röttgen, a szövetségi parlament (Bundestag) külügyi bizottságának elnöke támogatja az újabb halasztást.
   

A tagságnak szervezett fórumokon, nyilvános rendezvényeken és sajtóinterjúkban mindhárman rendre kiemelik, hogy a CDU elnöki tisztségének betöltése a párton messze túlmutató ügy. Egész Európát érdekli, hogy ki lesz a legnagyobb választói támogatottsággal rendelkező német párt következő vezetője, aki potenciálisan Németország következő kancellárja - mondják. 

 

Forrás: MTI

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.