Intő példa a Brexit 

– Az utóbbi hetekben az üzemanyaghiányról, a betöltetlen fuvarozói állásokról, az üres bolti polcokról szóló hírek borzolják a kedélyeket Angliából. Mi a helyzet a Brexit utáni Nagy-Britanniában?

– Olyan problémák léptek fel, amelyekkel a brit lakosságnak a második világháború óta nem kellett megküzdenie. Ezidáig elképzelhetetlen volt, hogy élelmiszer- és áruhiány lépjen fel Angliában, ami a világ vezető országai között is iránymutató hatalomként volt jelen. A Brexit utáni helyzet élesen rámutat arra, hogy a gazdasági mellett a szigetországban egyfajta etikai és filozófiai válságról is beszélnünk kell. A külvilág, sőt az angol választók szemében megrogyott az a nagyság, ami Angliát jelentette – a volt gyarmatok, a Brit Nemzetközösség révén korábban a háborús helyzetekben is biztonságban volt az ország gazdasága. Most egy olyan helyzet állt elő, amire sem a lakosság, sem a politikusok nem számítottak.

– Adódik a kérdés: szükséges volt a Brexit? Üzenetértékű, hogy a népszavazáson mindössze 52:48 százalékos arányban győztek ebben a nagyon fontos kérdésben a kilépéspártiak.

– Azt hiszem, hogy nagyon bánják már ezt az angolok. A Brexit egyébként belepasszolt abba az európai hullámba, ami a 2010-es évek második felében nagyon felerősítette a nacionalizmus térnyerését. A szigetországban ennek a csúcsterméke volt Nigel Farage, aki rávette a briteket a népszavazásra és a szűk döntésre. Szerintem ő most nem nagyon mutatkozik a köztereken… Farage azon tipikus kamupolitikusok közé tartozik, akik egészen addig állnak ki egy ügy mellett, ameddig abból személyes előnyük származik. Beszédes, hogy a népszavazást követően beült az Európai Parlament(!) kényelmes és jól fizető székébe, mostanában pedig bloggerként, egyfajta celebként tevékenykedik.

A szavazás legitimációja kapcsán meg kell jegyezni; Angliában a politikai gyakorlat tradicionálisan azt mondja, ha a népfelség elve valamit kimond, azt végre kell hajtani. A Brexit-döntés eltörlése nem realitás, ahhoz pedig igen merész politikusnak kell lenni, hogy valaki kezdeményezzen egy ellen-népszavazást – nem véletlen, hogy ezt senki sem tette meg 2016 óta. Szót kell ejteni a skótokról, walesiekről, írekről is, merthogy abba láthatóan nem nagyon gondoltak bele Londonban (tágabb értelemben Brüsszelben sem), hogy a kilépés másoknak is precedenst adhat. Intő példa ez, hiszen az angolok szomszédaiban is nagyon erős a nacionalizmus, egyre kevésbé rejtik véka alá, hogy tulajdonképpen önállósodni akarnának.

– Pedig London nem is olyan régen belengette, hogy felmondaná azt az egyezséget, ami lehetővé teszi, hogy Észak-Írország a közös uniós piac része maradjon, tehát az áruk és a személyek szabadon tudjanak mozogni a határain keresztül.

– Ha ezt végigviszik az angolok, azzal nemhogy egy kereskedelmi háborút kockáztatnak az Európai Unióval, hanem akár visszalökhetik az északír helyzetet a hetvenes évek véres függetlenedési harcainak időszakába. A következmények fel nem mérése egy órási hiba a politikus eszköztárában. Anglia most iskolapéldát szolgáltatott a baklövések terén az egész világ, a teljes európai közösség számára. Teszem hozzá, nemcsak önmagának ártott a Brexittel, hanem az EU-nak is, hiszen a közösség gyengeségei is megmutatkoznak ebben a konfliktusban, ez pedig hátrány az Egyesült Államokkal, Oroszországgal, Kínával szembeni nagyhatalmi küzdelmekben.

– A hírek szerint Franciaország annyira nem ellenezné ezt a kereskedelmi háborút, miközben Németország gazdaságának ez közel sem állna érdekében. 

– Így van. Egyébként a gazdasági érdekek túlzott erőltetése már nem egyszer bizonyította az unió  gyengeségét. Jellemző sajnos a szervezete, hogy míg a közös politikák megtervezése nagyobb eséllyel egyetértésben történik az országok között, addig ezek megvalósítása már könnyen akadályokba szokott ütközni.

– Az is akadályba ütközött, hogy Boris Johnsonék új teherautósofőröket toborozzanak. A brit miniszterelnök indoklása szerint az angolok azért nem mennek el fuvarozónak, mert a kelet-európaiak a munkát sokkal rosszabb feltételekkel is elvállalták. Mit üzen ez a kint élő és dolgozó magyaroknak?

– Ez egy nagyon-nagyon barátságtalan mondat volt. Egyrészt etikátlan is, másrészt meg kell jegyeznem, a mindenkori kormány felelőssége az, hogy a saját hazájában milyen feltételek adottak a munkavállaláshoz. Bárhogy lehet tálalni, ez nagyon vastagon kormányzati felelősség. Mindenhol és mindenkor. Boris Johnsontól finoman szólva sem volt úriemberi viselkedés áthárítani a saját hibáit azokra a kelet-közép-európai munkásokra, akikre szükség volt, és akik olyan körülmények között végezték el munkájukat, amelyet Anglia biztosított nekik.

– 155 ezer magyar letelepedési kérvényt adtak be a június végi határidőig Nagy-Britanniában. Jelenti ez azt, hogy sokan hazajöttek Magyarországra?

– Ők azok, akik dacára a helyzetnek, újonnan kérték az engedélyt. Nagyon sokan már korábban hozzájutottak az engedélyhez, vagy esetleg folyamatban van az elbírálásuk, tehát ez semmiképpen sem jelenti azt, hogy csak 155 ezer magyar tartózkodna a szigetországban.

– Magyarország miért támogatja ennyire erősen a nyugat-balkáni országok európai uniós csatlakozását?

– Nagyon logikus: a balkáni országok integrációjának támogatása mögött húzódik egy kísérlet egy befolyási övezet, egy érdekövezet építésére. Nyilvánvalóan, az uniós vezetés és a magyar kormány közötti vitákban Orbánéknak nem mindegy, hány szövetségesük van, akik a szavazatukkal, támogatásukkal segíteni tudják a magyar kormányzati érdeket. Persze ez még távoli út: 2005 és 2009 között kezdődött a balkáni országok (Szerbia, Montenegró, Észak-Macedónia, közvetetten Albánia,  Koszovó, Bosznia-Hercegovina és Törökország) csatlakozási folyamata, és most, 2021-ben még korántsem járnak a végén. Az európai közösségbe sohasem lehetett pikk-pakk bekerülni, igaz az említett országok jelentős uniós támogatásokat kapnak, hogy teljesíteni tudják a csatlakozás jogi, gazdasági és politikai feltételeit.

– Politikailag kifejezetten erősnek hangzik, hogy Várhelyi Olivér kinevezésével Magyarország megkapta a bővítéspolitikai biztosi pozíciót.

– Amikor Várhelyi Olivér ezt megkapta, akkor még a magyar és uniós konfliktusok nem voltak ennyire élesek. Magyarország számára fontos a szövetségesek keresése az unión belül, az EU számára pedig fontos, hogy minél kevésbé problémás országokat vegyen fel. Éppen a Brexit az, ami megmutatja, hogy az Európai Uniónak nincs szüksége újabb problémahalmazokra. 

– Orbán Viktor gyakran beszél róla, hogy egy minél nagyobb, alapvetően gazdasági közösség irányába kell elmozdítani az Európai Uniót.

– Az EU átalakításának ez egy sokak által támogatott forgatókönyve, azonban az európai integráció fejlődéstörténete egy másik útvonalat rajzolt és alapozott meg. Ennek a lényege, hogy igaz, létrejött egy nagyon szoros és rendkívül jól működő gazdasági szövetség, ez továbbfejlődött a politikai szövetség irányába, hiszen ezen keresztül a közös gazdasági eredményeket is könnyebb elérni. Ha azonban nagyon különböző országok sokféle érdekkel és gazdasági helyzettel alkotják a közösséget, akkor az egység annyira széttöredezik, hogy az egyéni érdekérvényesítés küzdelme kezdődik meg, ami előbb-utóbb töréshez vezet.

– Szerbia halad a leggyorsabban a csatlakozási úton. Milyen hamar lehetnek a közösség tagjai?

– Nem szeretek jósolgatni, most pedig különösen nincs értelme időpontokkal dobálózni, hiszen olyan problémákkal küzd az EU, melyek ellentmondanak minden további bővítésnek. Szerbia vonatkozásában azt gondolom, hogy az ország politikája nagyon határozott irányvonalat követ, nagyon határozottan tesz lépéseket a csatlakozás irányába. Ha az unióban is meglesz a szándék, azt mondom, két-három éven belül tag lehet az ország, de ez feltételezi azt, hogy addig lecsillapodnak a kedélyek. Ne felejtsük el azt sem, hogy a következő két-három-öt év távlatában az európai országok sokaságában kerülhet sor kormányfő- és államfőváltásra. Ezek az átrendeződések szintén hatással lesznek az EU-s politikai viszonyokra.

– Október elején lemondott Sebastian Kurz osztrák kancellár, Andrej Babiš elvesztette a cseh választásokat, kormányválság volt Romániában és korrupciós botrányba keveredett a szlovák jegybankelnök. Nem tűnik most túl stabilnak a kelet-közép-európai térségünk.

– Forronganak mindenhol az indulatok. Nagyon érdekes, ha megnézzük a váltásokat; szinte kivétel nélkül, minden vezetőnél felmerült a korrupció vádja. Még Kurznál is, aki a kelet-európai kollégáihoz képest egy elegánsabb politizálást valósított meg. Véleményem szerint nem is annyira az említett személyek, hanem a jelenség kibontakozása erős üzenetérték. Mintha a régió választópolgárainak kezdene elege lenni a korrupciós jelenségről, ami 2021-re általánosan összefonódott a politikai elittel – tegyük hozzá, ettől Nyugat-Európa sem mentes, ne legyenek illúzióink.