km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Ingatlancsomagról, buszmenetrendről és a Haladásról szólt a közgyűlés

Ingatlancsomagról, buszmenetrendről és a Haladásról szólt a közgyűlés

Horváth Zoltán nevezték ki az összevont Agora és Médiaközpont igazgatójának, döntöttek az ingatlancsomag eladásáról, és a Haladás tulajdonviszonyát is megtárgyalta az októberi szombathelyi közgyűlés.

 

A Szombathelyi Televízió közvetítette az ülést:

 

 

Az októberi szombathelyi közgyűlés 14 napirendi pontjáról már előzetesen is írtunk.

 

Szükséges lépés az ingatlancsomag értékesítése

 

A szeptemberi közgyűlés egyik legfajsúlyosabb döntése volt a többek között egykori irodaházat, gyárépületet és a volt városi strand területének egy szeletét is magába foglaló ingatlancsomag értékesítése. Egy talpon maradt érdeklődő "licitálhatott", a városkasszába több mint 800 millió folyik majd be – írtuk nemrég.

 

A Fidesz újra elővette, hogy a másik pályázó kizárása hibás lépés volt, illetve szerintük a csomagban való értékesítés miatt sok ingatlanhoz túl alacsony áron juthat hozzá az az ingatlfejlesztő cég, amelynek elég lesz kifizetnie a licit 816,4 milliós nyitóárát. Szóba hozták, a volt városi strand területéből a csomagba került 4500 négyzetméteres területet zöldterületnek, közösségi téren kellene megtartani.

 

Az Éljen Szombathely! aláhúzta, a szakmai bíráló bizottság szerint nem volt alkalmas a hoppon maradt cég pályázati anyaga, egyáltalán nem politikai elhatározás miatt maradhatott egy vállalkozás a licitálók között. Mint mondták, az ingatlanpakettet, amihez sok romos, önmagában eladhatatlan állapotban lévő épület is szerepel, azért is kell értékesíteni, mert a kormányzati elvonások és a kompenzáció hiánya miatt máshogy nehezen juthatna érdemi bevételhez a városkassza. Elhangzott, a volt városi strand terletén számos beruházás valósult, köztük az alapellátó központ kivitelezése és az új bölcsőde építése, melyekhez zöldfejlesztések is kapcsolódnak, a környékre is pozitív hatással lesz, ha a maradék kihasználatlan terület sem fog parlagon heverni az értékesítés után.

 

Végül elfogadták az ingatlancsomag értékesítését. Dr. Czeglédy Csaba nem szavazott.

 

Megvan az összevont kulturális intézmény vezetője

 

Az AGORA Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezetői posztjára ketten pályáztak, a szakmai bíráló bizottság (a tagja Horváth Gábor is), illetve kulturális és civil bizottság is Horváth Zoltánt javasolta a vezetői székbe, a kinevezést a Fidesz-KDNP ellenzése és Koczka Tibor tartózkodása mellett fogadta el a közgyűlés.

 

Terítéken a Haladás

 

Ahogy már beszámoltunk róla, tőkeemelést tervez a Haladás NB II-es futballcsaptát működtető Szombathelyi Haladás Kft-ben a kisebbségi tulajdonos Haladás Marketing Kft, a művelet pénzügyi hátterét a jelenlegi mezszponzor, a Vasútvill Kft. biztosítaná, jelezte levelében az önkormányzatnak Séllei Árpád, a Szombathelyi Haladás Kft. ügyvezetője. Az októberi közgyűlésen is téma a változás.

 

Czeglédy arra tett javaslatot, ne hagyják, hogy az önkormányzat 10 százalékos tulajdonrésze egy százalékra csökkenjen, hiszen ez vagyonvesztést jelentene. A polgármester arról beszélt, nem tartja jó iránynak a magyar csapatsportok jelenlegi támogatását, és a mostani tulajdonosváltás is rengeteg kérdést vet fel, hiszen a főszponzor akarja kifizetni az új tulajdonos helyett a tőkeemelést. KIjelentette, a 10 százalékos tulajdonrász megtartása azzal járna, hogy adott esetben adott esetben nagyobb összegeket kellene betennie a klubba, viszont az aranyszavazatról nem mondanának le.

 

Koczka Tibor összeszólalkozott Nemény Andrással: azt javasolta, szálljanak be a tőkeemelésbe, ami 3,6 milliós költséget jelentene. A városvezető felrótta, éppen Koczka volt a sportért felelős alpolgármester, amikor az önkormányzat elveszítette a többségi tulajdonát a klubban. Illés azt mondta, hogy városvezetőként jó döntést hoztak, amikor az önkormányzat kiszállt a többségi tulajdonból. Tóth Kálmán szerint nincs jelentősége, hogy 1 vagy 10 százalék a tulajdonrész, ha megmarad az aranyszavazat. Hozzátette, a város mintegy 9 milliós vagyonvesztést szenvedett el, amikor a tulajdonrészt lecsökkentették. Ekkor Illés Károly volt a felelős alpolgármester.

 

A polgármester végül azt javasolta, hogy most szavazzák meg a 3,6 milliós tőkeemelést.

 

A közgyűlés elfogadta a javaslatot és a napirend többi, önkormányzati cégekre vonatkozó pontját is.

 

21. századi tömegközlekedés

 

Többször írtunk már róla, januártól a Blaguss biztosítja a szombathelyi tömegközlekedést az eddigi szolgáltató Volánbusz Zrt. helyett. A váltás mögött a városvezetés szerint nem kell bonyolult okokat keresni; az osztrák-magyar cég olcsóbban vállalja az üzemeltetést a Volánbusz folytatásra vonatkozó ajánlatánál, és modern és környezetkímélő járművekkel tudja üzemeltetni a megyeszékhely helyijáratait a következő 10 évben.

 

A Blaguss képviselője a közgyűlésen vázolta, milyen infrastuktúrát, üzemeltetési rendszert és menetrendet terveznek meghonosítani a városban. A képviselők körzetre bontva elemezték bizonyos járatok sorsát, lehetséges bővítését, Lendvai Ferenc (Fidesz-KDNP) azt is felvetette, hogy érdemes lehet akár logikusabb járatszámozási, elnevezési rendszert kidolgozni. Körvonalazódott az egyettértés, a belvárost a külső körzetekkel összekötő menetrend helyett a városrészeket kell inkább a jövőben összecsatolni egymással.

 

Horváth Gábor elmondta, sok lakó aggódik a várhatóan megnövekedő forgalom miatt a Muskátli utca környékén, ahova a Blaguss telephelye költözik.

 

A tájékoztatót a teljes közgyűlés megszavazata, a buszok korábban említett fóliázása a Fidesz-KDNP-s ellenzék nélkül került elfogadásra.

 

Környezetbarát a Falco Zrt.?

 

A közgyűlés délutáni etapja a Falco Zrt.-vel, a vállalatnak eladott Kolozsvár utcai sporttelep jövőjével kezdődött. Az egyik környékbeli lakó felszólalt a közgyűlés előtt, szerinte a gyár továbbra is szennyezi a környezetet, a nagy termelési zajok éjjel-nappal megkeserítik az ott lakók életét. Úgy vélte, az önkormányzat hibát követett el a sporttelep eladásával. Ezt nyomatékosítandó, dr. Szendrő-Németh Tamás aktivista egy-egy zsák faport adott át a cég képviselőinek, a városvezetésnek és Putz Attila (Éljen Szombathely!) körzeti képviselőnek.

 

Ezzel ellentétben a polgármester szerint a gyár sokat tett a környezetvédelemért. A fenntarthatósági eredményekről, és a Falco jövőbeli környezetvédelmi terveiről a gyár képviselője tartott prezentációt, ami nem győzte meg Czeglédy Csabát; a képviselő feltette a kérdést, ha a vállalat valóban több mint 60 milliárd forintot költött környezet- és zajvédelemre, akkora mekkora lehet az a profit, amit előállítottak? Szerinte a gyárat be kellene zárni és kiköltöztenti a város szélére.

 

A polgármester emlékeztetett rá, hogy az önkormányzatnak nincs jogköre fellépni a gyárral szemben, azok a jogok a kormányhivatalnál vannak. Szerinte a gyárral szembeni teljes elzárkózás sehová sem vezetne, a korábbi állapotokhoz képest jelentős előrelépéseket sikerült elérniük. Illés Károly arról beszélt, a beszámolóban is látható, hogy az előző városvezetés idejében sok környezetvédelmi lépés történt, és ezért köszönet illeti az országgyűlési képviselőt is. A gyár bezárását aggályosnak tartaná, hiszen a város egyik legrégebbi cégéről van szó, ami aproblémák ellenére jó irányba indult el.

 

Putz Attila kijelentette, az a legfontosabb, hogy a gyár betartsa a környezetvédelmi előírásokat. A zanati képviselő szerint csak a tárgyalóasztalnál érhetnek el eredményeket, szerinte az előző városvezetés nem kommunikált folyamatosan a Falcóval.

 

A közgyűlés 20 igen és Czeglédy tartózkodása mellett "tudomásul vette" a beszámolót.

 

Az ELTE-együttműködésről

 

A második napirendi pontnál a Savaria Egyetemi Központ (SEK) beszámolója került terítékre az önkormányzattól kapott 116 milliós támogatás felhasználásáról.

 

Koczka Tibor kijelentette, ő a munkaalapú társadalom helyett a tudásalapút támogatja, üdvözli, hogy az egyetem elkészített a beszámolót. Korábban már javasolta, hogy az egyetem számoljon be a szombathelyi fejlesztési tervekről, azt is megköszönte hogy, tájékoztatás kaptak erről. Javaslatot tett rá, hogy a jövőben a Szombathely 2030 programot és az egyetemi terveket fésüljék össze, és ennek ismeretében határozzák meg a támogatás nagyságát.

 

Melega Miklós elmondta, szeretné, ha fokozatosan visszaépítenék az új városvezetés által vállalt évi 200 milliós támogatási keretet, Takátsné a női hallgatók helyzetéről, Bokányi Adrienn tanácsnok (Éljen Szombathely!) a város felsőoktatási és nemzetközi oktatási projektjeiről beszéltek. Németh Ákos tanácsnok (Éljen Szombathely!) megköszönte a SEK és a város együttműködését az Önkéntes Munkacsoportban.

 

Koczka Tibor módosítóját nem fogadta el a közgyűlés, viszont a beszámolóra 21 igennel bólintottak rá.

 

Kötelező oltás az önkormányzatnál?

 

Az ülés első igazi csörtéje is megtörtént: Kelemen Krisztián (Éljen Szombathely!) arra célzott hogy a Fidesz-frakció egy baráti vállalkozó érdekében támadja a városvezetést, Illés Károly frakcióvezető ezt kikérte magának.

 

A közgyűlés alatt, csütörtök délelőtt hangzott el a kormányinfón, hogy a kormány döntése értelmében, a cégek kötelezhetik a munkavállalókat a koronavírus-oltás felvételére. Takátsné a polgármestert kérdezte, ő mit tervez most lépni az önkormányzati intézményeknél és a városházán? Javasolta, akár a közgyűlés is foglalhatna erről állást.

 

Czeglédy emlékeztetett rá, bármilyen döntés előtt érdemes megvárni a részletes rendelet megjelenését. Abban ő is egyetértett, hogy a kérdésben ne a polgármester döntsön egyedül, ha kell hívjanak össze rendkívüli közgyűlést. Dr. Nemény András hangsúlyozta, ha ismertek a részletszabályok, egyeztetni kell a képviselőkkel és az érintettekkel is. Minden képviselő véleményére számít majd.

 

Mécs Imre szerepe

 

Sátory Károly (Éljen Szombathely) hangsúlyozta, a helyi 56-os szövetség nem vett részt a városi ünnepségen, mert Mécs Imrével nem akartak együtt ünnepelni, akit a városvezetés hívott meg. A polgármester emlékeztetett, sajnos elhunyt a szövetség elnöke, az új elnök pedig nem vállalata a beszédet, ezért kérték kel Mécs Imrét. 

 

Ágh Ernő (Fidesz-KDNP) szerint pénzkidobás a jövőre hadrendbe álló Blaguss-buszok felmatricázása – haladásos és falcós, illetve más, a várostudatot erősítő designnal – 19 millió forintért. Nemény válaszolt: ez semmi ahhoz képest, hogy a kormány az utóbbi időben százmilliárdokat költött reklámra, az önkormányzat a buszfelületeken a céges és akár politikai hirdetések helyett inkább a város értékeit – a sportcsapatokat, a Szent Márton-kultuszt, a nagyrendezvényeket – látná visszaköszönni.

 

Dr. Takátsné dr. Tenki Mária (Fidesz-KDNP) felhozta, mely belvárosi köztereken hiányos a világítás, és kérdezte, ki a felelős ezért. Szerinte a belváros koszos, nem takarítják a közterületeket. Horváth Soma azt kérdezte, hogy a Takátsné miért nem tesz bejelentést a koszos városrészekről, miért csak a közgyűlésen beszél erről. Mint mondta, pont a múlt héten volt utcatakarítás a Király utca környékén.

 

Koczka Tibor szóba hozta, a Metro-körforgalom teljesen bedugult, ami a környék kisebb utcáiba tereli a forgalmat, ami rossz az ott élőknek. Elmondta, veszélyes, hogy a kormány mennyi jogosítványt vett el a településektől, például a településrendezés terén is.

 

Horváth Gábor (Fidesz-KDNP) kifejtette, az 56-osok azért maradtak távol a városi ünnepségtől, mert azt az MSZP és Mécs Imre kisajátította magának. A képviselő belépett az 56-os szövetségbe.

 

Czeglédy remélte, hogy jövő tavasztól mindent meg tud tenni azért, hogy a városnak forrásai legyenek azoknak az utaknak a felújítására is melyek karbantartása évtizedek óta elmaradt. Mint mondta, azt is szeretné, ha az elkezdődött bicikliút elérjen egészen Balogunyomig, de azzal együtt a közvilágítást is ki kell építeni Szombathely egész közvilágítási területén.

 

Választási ígéretek

 

Melega Miklós (Fidesz-KDNP) felrótta: az Éljen Szombathely az elmúlt két évben nagyon sok választási ígéretét nem teljesítette. Ezek közül kiemelte a játszóterek fejlesztését, a bérlakások felújítását, a parkolóhelyek építését és a vállalt ezer fa ültetését. Kérdezte, hogyan állnak most ezek a programok.

 

Horváth Soma a válaszában kiemelte, Dr. Kecskés László körzetében épült egy játszótér, kész terveik vannak több másik fejlesztésére is, és közel 600 fát fognak elültetni a következő vegetációs időszakban. Az alpolgármester nem hagyta szó nélkül, hogy a kormányzati elvonások és a kompenzáció hiánya miatt mozog a városvezetés nehezített pályán. László Győző alpolgármester (Éljen Szombathely) is reagált: a városüzemeltető a tervek szerint végzi a bérlakások felújítását, havonta 6-8 felújítással végeznek, és az idősotthonok is jobb állapotban vannak már. A költségvetésért felelős alpolgármester, dr. Horváth Attila sem hagyta szó nélkül a kritikákat: hozzávetőlegesen 14 milliárdot veszített az önkormányzat a bevételkiesések és a kormányzati elvonások miatt a pandémiás időszak óta, mégis a városvezetés szemére vetik, hogy nem tudja minden ígéretét azonnal teljesíteni.

 

Vas megyében terjed a leggyorsabban a vírus

 

Előkerült a gázfejlesztés miatt Czeglédy szerint "szétbarmolt" Perint-parti sétány is. A körzeti képviselő azt kéri, hogy nézzék meg, mi van a helyszínen, és a városvezetés tűzzel-vassal küzdjön a megoldásért. Horváth Soma alpolgármester (Éljen Szombathely!) a Perint-parti sétányról azt mondja, előtte tervezett gázfejlesztés volt, a másik lehetőség az lett volna, hogy a zöldterületet ássák fel. Tavasszal tudják visszaállítani az eredeti állapotot. 

 

Dr. Kecskés László (Fidesz-KDNP) elmondta, a Markusovszky Kórházban szerdán 11 koronavírusos beteget ápoltak, ketten voltak intenzív osztályon. Az Egészségügyi Szakmai Bizottság elnöke kiemelte, Vas és Zala megyékben terjed a legintenzívebben a vírus. Az oladi domb és a volt Olad falu körzeti képviselője arra kérte a közgyűlést, hogy végre készüljön el a balesetveszélyes Kárpáti Kelemen utcában a hiányzó járdaszakasz és a forgalomcsillapító járdasziget. Kecskés nagyon sok megkeresést kap a fejlesztések hiánya miatt a környékbeliektől.

 

Illés Károly szerint a társasházépítéseknél nagyon sok probléma merül fel: volt olyan eset, ahol a beruházó engedély nélkül felmarta a kiépített utat, de nem hozta helyre. A frakcióvezető arra kérte a jegyzőt, nézzen utána, hogyan lehet erre kötelezni. Kiemelte, a Szova nem alkalmas a kátyúzásra, ehhez alvállakozóat kéne bevonni. A polgármester azt válaszolta, megnézeti a Szovával kapcsolatos kritikákat. Hozzátestte, az építési szabályokkal korábban nem foglalkoztak, pedig sok probléma merült fel. Pont ezért kezdeményezték korábban a beépítési szabályok változását.

 

Sok a kérdőjel

 

Dr. Nemény András tájékoztatójával startolt az ülés. Mint a polgármester elmondta, a koronavírus-járvány újabb felerősödése kapcsán, a szakemberek szerint ez egy lassabban, hosszabban elhúzódó hullám lesz, és azt kéri, mindenki oltassa be magát. A városvezető szerdán arra kérte a megyei védelmi bizottság elnökét, hogy közöljék az önkormányzattal a pontos helyi járványügyi adatokat, azonban a kormánymegbízott ezt csak akkor tudja megtenni, ha engedélyt kap rá. Dr. Nemény András az esetleges újabb korlátozásokról, rendezvényekre vonatkozó szabályokról sem kapott információt egyelőre.

 

Szóba került, hogy a tervek szerint jövőre is csak az iparűzési adó felét szedheti be az önkormányzat, ez komoly gondot okozhat, főleg, ha a város később sem kap kompenzációt a kieső összeg miatt.

 

Dr. Czeglédy Csaba első felszólalásában arra tett javaslatot, hogy az eladásra szánt, 800 milliós ingatlancsomag ügyét vegyék le a mai napirendről. Ezzel Illés Károly (Fidesz-KDNP) frakcióvezető is egyetértett, azt javasolta, hogy a volt városi strand területét ne adják el, inkább alakítsanak ki ott egy közparkot és parkolót. Az ingatlaneladás végül maradt, pedig Czeglédy és Koczka Tibor (Pro Savaria), illetve a Fidesz-frakció a levétel mellett szavazott.

 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.