
Ingatlan.com: júniusban lassult az ingatlanpiac
Az ingatlan.com tájékoztatása szerint a lakáspiacot kettősség jellemzi: míg júniusban a kereslet csökkent, a hirdetések száma lényegében stagnált éves összevetésben, ugyanakkor az év első felében mind a kereslet, mind a kínálat növekedett. Január és június között az érdeklődések száma 1,2 százalékkal 1,75 millióra emelkedett.
Az év eleji lendület fokozatosan lecseng, és elsősorban a megfizethető lakásárakkal rendelkező térségek piacain – Tolna, Nógrád, Bács-Kiskun és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye – növekedett a kereslet – idézte a közlemény Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét.
Júniusban az ingatlan.com portálon keresztül feladott új hirdetések száma 30 ezres szinten stagnált és január és június között 2,5 százalékkal 200 ezerre nőtt az előző év hasonló időszakához képest. A friss kínálat Nógrád vármegyében 22 százalékkal, Somogy és Csongrád-Csanád vármegyében 15-15 százalékkal emelkedett.
A tulajdonosok aktivitása még az ingatlanközvetítőkénél is nagyobb volt júniusban: 16 százalékkal több eladó ingatlanhirdetést adtak fel, az év első felében pedig 7 százalékos bővülést regisztráltak náluk – közölték.
Az eladók és vevők közötti erőviszony fokozatos átrendeződésével a vevők pozíciója erősödik, ami különösen az első lakásvásárlók szempontjából lehet kedvező, ugyanakkor a piaci belépési küszöb egyre magasabb: Budapesten az eladó lakóingatlanok háromnegyede már legalább 67 millió forintba kerül, a megyeszékhelyeken 41 millió, a városokban 30 millió, a községekben pedig 20 millió forint körül mozog a lélektani határ – közölték.
Balogh László szerint az ingatlanpiaci lassulás egyelőre csak a drágulás ütemét mérsékli, az árakat nem csökkenti.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.