km/óra
  2023.09.23., szombat  •  Tekla napja
II. Erzsébet halála - Megkezdődött a néhai uralkodó búcsúszertartása

II. Erzsébet halála - Megkezdődött a néhai uralkodó búcsúszertartása

Megkezdődött hétfőn II. Erzsébet királynő búcsúszertartása a londoni Westminster-apátságban. Az egész napos szertartássorozaton több száz magas rangú hazai és külföldi meghívott vesz részt, köztük állam- és kormányfők, valamint az európai monarchiák uralkodói.

 

A néhai brit uralkodót hosszas betegeskedés után, életének 97., uralkodásának 71. évében, szeptember 8-án érte a halál Balmoralban, a királyi család nyári skóciai rezidenciáján.


A királynő koporsóját a múlt héten négy napra felravatalozták a londoni parlament legősibb épületében, az 1097-ben emelt Westminster Hallban.


A ravatal brit idő szerint hétfő reggelig volt látogatható, és az előzetes becslések szerint valószínűleg meghaladta a félmilliót azoknak a száma, akik lerótták tiszteletüket a néhai uralkodó koporsójánál.


A ravatalhoz még vasárnap éjjel is 8 kilométeres sor állt, és az utolsóként érkezőknek a sorban állás kezdetétől számítva hét órát kellett várniuk arra, hogy a ravatalozóhelyiségbe érjenek.


A múlt héten voltak olyan időszakok, amikor több mint 24 órát kellett sorban állni a ravatal meglátogatásához.


A koporsót hétfő délelőtt átvitték a Westminster Halltól 250 méterre emelkedő Westminster-apátságba, az angol-brit monarchia ősi londoni koronázó templomába, és elhelyezték a búcsúszertartás idejére ott kialakított ravatalon.


A ceremónián kétezer meghívott vendég vesz részt.


Jelen van Joe Biden amerikai és Emmanuel Macron francia elnök, valamint a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség országainak vezetői is, köztük Justin Trudeau kanadai, Anthony Albanese ausztrál és Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök.


A néhai királynő koporsóját a brit monarchia és az uralkodóház lobogója, a Royal Standard borítja, és tetején elhelyezték a koronázási ékszerekkel együtt a kétezer gyémánttal ékesített birodalmi állami koronát - Imperial State Crown -, amelyet a brit uralkodók a legjelesebb állami eseményeken, például a parlament évenkénti megnyitóján viselnek.


A koporsót hétfőn a brit királyi haditengerészet katonái vontatta ágyútalpon vitték át a Westminster Hallból az apátságba.


A lassú díszlépésben haladó menetet II. Erzsébet királynő elsőszülött fia és utódja, III. Károly király követte testvérei, Anna hercegnő, András yorki herceg és Eduárd, Wessex grófja kíséretében.


A menet mögött haladt a király két fia, Vilmos walesi herceg, a trón várományosa és Harry, Sussex hercege, Vilmos öccse is.
II. Erzsébet királynőtől katonai tiszteletadással kísért állami temetésen vesznek végső búcsút.


A brit kormányzati protokoll alapján állami temetés csak uralkodóknak és kivételes jelentőségű, tekintélyű állami vezetőknek jár, így az ilyen jellegű búcsúszertartás rendkívül ritka.


Legutóbb Sir Winston Churchill volt brit miniszterelnököt búcsúztatták állami temetésen 1965-ben. Előtte II. Erzsébet királynő édesapjától, VI. György királytól vettek búcsút állami temetéssel 1952 februárjában.


Churchill koporsóját annak idején szintén a Westminster Hallban ravatalozták fel.


Az utóbbi három évszázadban egyetlen olyan brit uralkodó volt, akitől nem állami temetésen vettek végső búcsút: VIII. Eduárd, aki 1936. december 10-én, alig 327 napi uralkodás után, a koronázást meg sem várva lemondott trónjáról.


Ezután lett az Egyesült Királyság uralkodója VI. György, a most elhunyt II. Erzsébet királynő édesapja.


A néhai uralkodó koporsóját a búcsúszertartások végén, hétfő este a legnagyobb és legősibb királyi rezidencia, a London nyugati határában emelkedő ezeréves windsori kastély VI. György királyról elnevezett emlékkápolnájának kriptájában helyezik el.


A hétfői londoni búcsúztatási rendezvényeket példátlan biztonsági intézkedések kísérik. A Scotland Yard közölte, hogy több mint tízezer rendőre vesz részt az események biztosításában. (MTI)

 

Fotó: The Royal Family Facebook-oldala

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Így juthat el hétfőtől InterCityvel Budapestre
A MÁV közzétette a Biatorbágy-Szárliget vasúti fővonal felújítása miatt hétfőtől (09.18.) október 26-ig érvényes vágányzári menetrendet. Spoiler: vonat, busz Kelenföldig. Ez a három hónaposra tervezett vágányzár első üteme.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Zsoldos Báró Zoltán: Én zenéből vagyok
Ha Szombathely és blues, akkor Zsoldos Zoltán, közismert (a fehér garbóról ráragadt) nevén: Báró. Ha Báró, akkor egy zseniális zenész szinte transzállapotban a színpadon, lázba hozva közönségét. Papíron nyugdíjas hegedű- és gitártanár, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, a Capella Savaria egykori tagja. Most, 75. születésnapjára Bartók termi koncerttel készül barátaival. Az egykori Kőszegi utcai srácot otthonában, a Kőszegi-hegység lábánál látogattuk meg.
Vármegyei I. osztály: gólgazdag mérkőzésen nyerte a dobogósok csatáját Vasváron a Haladás, a Szarvaskend és a Rábapaty is idegenben tudott nyerni
A Király SE és a Szentgotthárd egyaránt egygólos hazai sikernek örülhetett a pontvadászat 5. fordulójában.
Sírós-nevetős születésnap: 15 éves a Fekete István Állatvédő Egyesület
Egész napos kutyabulival ünnepelte a Fekete István Állatvédő Egyesület 15. születésnapját: a Történelmi Témaparkban tartott szombati esemény minden programja az egyesület támogatását szolgálta – hiszen az állatmenhely hétköznapjai nem mindig vidámak.
legfrissebbek
XIV. Horváth Zoltán Emléktorna: magabiztos, húszpontos győzelemmel jutott döntőbe a Falco
A házigazda szombathelyiek 101-81-re verték a horvát Zabok gárdáját, a fináléban pedig az Eisenstadtot legyőző Sencur együttesével találkoznak.
Koncert lesz a református templomban
A Reformáció ünnepe alkalmából már huszadik éve rendeznek jótékonysági koncertet október végén. Idén a Szekeres Tamás - 25 év az Omegában című, klasszikus elemekkel ötvözött, nagyrészt Omega-dalokból álló koncertnek ad otthont a Szombathelyi Református Templom – hangzott el az október 28-ai eseményt beharangozó sajtótájékoztatón csütörtökön.
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Speciális Nézőpont - Fogyatékkal élő alkotók filmjeit vetítették a könyvtárban
Hetedik alkalommal rendezte meg a Speciális Nézőpont című esélyegyenlőségi filmes találkozót a Speciális Mozgókép Egyesület és a Berzsenyi Dániel Könyvtár.
Folytatná sorozatát az SZKKA
A PC Trade Szeged NKE érkezik szombaton a Rohonci úti sportcsarnokba. A találkozó esélyese a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia (SZKKA) alakulata, amely eddig mindhárom bajnokiját megnyerte.