
Idősügyi tanács: döntöttek az Idősek az idősekért díjról
Június elején ülésezett Szombathely MJV Idősügyi Tanácsa a városháza első emeleti kistermében. Az eseményen részt vett dr. László Győző apolgármester, Szuhai Viktor és Kelemen Kriszitán tanácsnokok, valamint Tóth Kálmán képviselő is.
Két napirendi pontot tárgyaltak: az Idősek az idősekért díjra két kitüntetési javaslat érkezett be, a tagság mindkét jelöltet egyhangúlag támogatta. Az elismerést az idősek világnapján adják majd át. Arról is szó esett, hogy aktualizálni kell a tanács 2006-ban megalkotott szervezeti és működési szabályzatát. A szociális iroda elkészítette a tervezetet, amit a tagok véleményezhettek. Az új szmsz-t a szociális bizottság fogadhatja el.
Molnár Árpád a jelenlévők figyelmébe ajánlotta a magyarországi Senior Sportjátékok című rendezvényt, amit augusztusban Győrben rendeznek meg, részvételre buzdított minél többeket. Az eseményt az önkormányzat kommunikációs felületein is meghirdetik.
Az idősügyi tanács ősszel ül majd össze újra.
Fotó: Bonyhádi Zoltán

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.