km/óra
  2025.07.10., csütörtök  •  Amália napja
Idén is megrendezi Regionális Természettudományi Konferenciáját az ELTE SEK

Idén is megrendezi Regionális Természettudományi Konferenciáját az ELTE SEK

Immár 20. alkalommal.

Az ELTE Savaria Egyetemi Központ (SEK) Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ (BDPK) idén immár 20. alkalommal rendezi meg Regionális Természettudományi Konferenciáját, ahol a régió természettudósai ismertetik kutatásaik legfrissebb eredményeit. 

A konferencia január 29-én, szerdán délelőtt 10 órakor kezdődik az ELTE SEK B-épületének földszint tanácstermében.

Program:

  • 10.00 – 10.10 Megnyitó (Lenner Tibor, a BDPK igazgatója) 
  • 10.10 – 10.30 Zentai Zoltán, Kovács Gábor, Szepesi János, Molnár Kata, Christoph Hauzenberger, Hámori Zoltán, Csillag Gábor, Benczik Gyula, Zágorhidi Czigány Balázs, Benkó Zsolt: A vasszentmihályi vulkán geológiai és geofizikai vizsgálatának eredményei 
  • 10.30 – 10.50 Végh Anna, Kovács Gábor, Mitre Zoltán: Fiatal törésvonalak és egyéb deformációk a Kemeneshát környékén 
  • 10.50 – 11.10 Unger Zoltán, Horváth Martin: Pannon bazaltok szövettani jellemzése 
  • 11.10 – 11.30 Borzsák István: Kémiai számítási feladatok megoldásának tanítása elearning segítségével 
  • 11.30 – 11.50 Horváthné Dani Brigitta Roxána: Felületaktív hatóanyag tartalmú mosógélek hatása a vízi szervezetekre 
  • 11.50 – 12.20 Szünet 
  • 12.20 – 12.40 Skribanek Anna, Kéri-Schmidthoffer Ildikó, Kolman Flóra: Mesterséges megvilágítások hatása a paradicsomra 
  • 12.40 – 13.00 Szinetár Csaba: A Rába nyolclábú virágai. Adatok a Rába vasi szakaszának 2024. évi kérészrajzásaihoz (Palingenia longicauda, Ephoron virgo) és a dunavirág lárvatelepeinek ismeretéhez 
  • 13.00 – 13.20 Gyurácz József, Bánhidi Péter, Góczán József, Illés Péter, Koszorús Péter, Kalmár Sándor, Lukács Zoltán, Németh Csaba, Molnár Péter, Varga László: A Magyarországon fészkelő füzikefajok (Phylloscopus spp.) együttélési mintázatai az őszi vonulási időszakban 
  • 13.20 – 13.40 Takács Péter: Kerecsensólyom vérparazita fertőzöttségének felmérése és egy új valós idejű PCR módszer tesztelése 
  • 13.40 – 14.20 Tóth Gábor A.: Kik éltek egy kisvárosban az újkor hajnalán? 
  • 14.20 Zárszó
  • Levezető elnök: Gyurácz József, főiskolai tanár

 

Fotó: a Rába „virágzása”  – a dunavirág kérészfaj rajzása – Körmendnél 2024 augusztusában. A képet Szinetár Csaba készítette.

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Idén több lakás vált a tűz martalékává Vas megyében
Huszonöttel több lakástűz az első félévben, mint 2024 hasonló időszakában 2025 első félévében 86 lakóépület gyulladt ki, 25-el több, mint 2024 első hat hónapjában, olvasható a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóközleményében.
Közösségi lekvárfőzéssel ünnepel pénteken az 50 éves Vásárcsarnok
Július 11-én pénteken 9 és 11 óra között a Hunyadi út felőli, előtetők alatti külső asztalsoroknál lekvárfőzéssel ünnepel az 50 éves Vásárcsarnok.
Nyerges vontatóval ütközött egy Fiat Ausztiában, meghalt a magyar sofőr
Egy 32 éves magyar férfi szenvedett halálos autóbalesetet Tirolban a Brenner autópályán Matrei am Brenner közelében kedd este. A férfi egy nyerges vontatóval ütközött. Az ütközés következtében a személygépkocsi a nyerges vontató alá szorult, olvasható az ORF magyaroknak szóló cikkében.
Mutatjuk az Otthon Start Program feltételeit
Várhatóan szeptembertől indul az Otthon Start Program, ami fix 3 százalékos kamatú lakáshitelt kínál azoknak, akik az első saját tulajdonú lakásukat vagy házukat vásárolnák meg. Nem érdemes azonban őszig várni, célszerű már most elkezdeni a felkészülést, így a program indulásakor az első között kaphatod meg a lakáshitelt. Azért is érdemes időben lépni, mert nem tudni, meddig lesz majd elérhető a szuperolcsó lakáshitel - figyelmeztet Hargitai-Szabó Katalin, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
Kékszalag: több hajó is feladni kényszerült a versenyt
Több hajó, köztük a végső győzelemre is esélyes Process Solutions, Audax Django és Team Suzuki is feladta a csütörtök reggel 9 órakor elrajtolt 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjat, az élen haladó MLS Raiffeisen Fifty-Fifty rekordgyanús idővel fordult Keszthelynél.