
Idén Bükön csapnak össze az ország legerősebb tűzoltói
Június 20-án, sorozatban hetedik alkalommal ismét Vas megyében, három szombathelyi versenyt követően régi-új helyszínen, Bükön mérhetik össze állóképességüket, kitartásukat a tűzoltók. A viadal során a rajthoz állóknak a tavalyi versengéshez hasonlóan az úgynevezett Firefighter Combat Challenge feladatokkal kell megküzdeniük. A viadal abszolút győztese, az ország legerősebb tűzoltója az lesz, aki a legeredményesebben, a legrövidebb időn belül teljesíti a feladatokat. A verseny fővédnöke dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója – közölte hivatalos oldalán a katasztrófavédelem.
Mint írják, a nemzetközi tűzoltóverseny évek óta nemcsak magyar, hanem nemzetközi viszonylatban is igazi lehetőség a tűzoltók körében az erő, a tudás és a felkészültség összemérésére. Állóképesség, kitartás és koncentráció kell ahhoz, hogy a sportolók teljes védőfelszerelésben, időkeretek között teljesítsék a speciális versenypályát. Hivatásos, önkormányzati, létesítményi és önkéntes tűzoltók, férfiak és nők egyaránt jelentkezhetnek a nem mindennapi erőpróbára.
Az úgynevezett Firefighter Combat Challenge-feladatok azokhoz a speciális feladatokhoz hasonlítanak, amelyekkel a tűzoltók a munkájuk során nap mint nap találkoznak. A nevezőknek idén sem lesz könnyű dolguk, ugyanis a próbatételek sorában elsőként egy 12 méter magas állványra futnak fel a vállukon egy 19 kilogrammos tömlőt cipelve, majd felhúznak egy ugyanilyen nehéz tekercstömlőt, amelyet egy kalodába helyeznek, és ezt követően futhatnak le az emelvényről. Ezután 4 kilós kalapáccsal ütnek odébb egy gerendadarabot, majd az úgynevezett „C” sugárral célba kell lőniük. Mindezek után egy 80 kilogrammos bábut is be kell húzniuk a célba. Az időmérés akkor ér véget, amikor a versenyző a bábu elhúzását követően a pálya végében lévő tornaszőnyegre érkezik.
A versenyt idén is kísérőprogramok színesítik, a szervezők a látogatókat szakmai bemutatókkal, családi és gyermekprogramokkal várják. A részletekről folyamatosan beszámolnak a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján és a katasztrófavédelem közösségimédia-felületein.
A versenyre a TFA HUNGARY 2025 BÜK NEVEZÉSI LAP kitöltésével lehet regisztrálni.
Fotó: Nagy Jácint

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.