km/óra
  2025.05.22., csütörtök  •  Júlia, Rita napja
HVSE-küldöttgyűlés: lemondott az elnöki posztról Homlok Zsolt, átadták az NB III-as futballcsapat indulási jogát

HVSE-küldöttgyűlés: lemondott az elnöki posztról Homlok Zsolt, átadták az NB III-as futballcsapat indulási jogát

Lemondott Homlok Zsolt a HVSE elnöki pozíciójáról, így új elnököt kell választani az egyesületnek. A küldöttek megszavazták, hogy az NB III-as futballcsapat indulási jogát átadják az önkormányzat által létrehozott gazdasági társaságnak. Keringer Zsolt, a Haladás 1919 Kft. ügyvezetője szerint egy lépéssel közelebb kerültek a stabil és sikeres működéshez.

A HVSE anyagi gondjairól ebben a cikkünkben számoltunk be, a zöld-fehér egyesület pénzügyi helyzete a városi közgyűlésen is téma volt, ott elhangzott, hogy az azonnali problémák megoldására legalább 600 millió forintra lenne szükség. 


A csütörtök este megtartott küldöttgyűlésen Homlok Zsolt elnök köszöntötte a megjelent küldötteket, olvasható a HVSE által kiadott közleményben. Homlok Zsolt az elnöki köszöntőjében és értékelésében az elmúlt majdnem 12 év elnökségének eredményeit, sikereit és nehézségeit is összegezte, majd beszédének befejezéseként bejelentette, hogy 2024. december 31. napjával lemond az elnöki tisztségéről, így decemberben a küldöttgyűlésnek újra össze kell ülnie, hogy új elnököt válasszon az egyesület irányításának élére.

(Az ugytudjuk.hu információi szerint Szántó Erzsébet távozik az egyesület elnökségéből idén év végén.)

Az elnök beszéde után a Küldöttgyűlés a napirendek szerint haladva az alábbiak szerint döntött, és az erről szóló határozatokat meghozta. A HVSE 2023. évi sportszakmai beszámolóját, valamint a HVSE és a HVSE Sport Kft. 2023. évi pénzügyi beszámolóját elfogadta. Döntöttek a szabadidősport szakosztály létrehozásáról is. 

A küldöttgyűlés új tagként az elnökségbe Dr. Kovács Elődöt és a Felügyelő Bizottságba Dr. Czeglédy Csabát beválasztotta.

A döntéshozó szerv a Haladás 1919 Kft.-ben történő 1%-os üzletrész tulajdonlás mellett döntött, azzal együtt, hogy az NB III-as osztályú indulási jogát az eddig 100%-os önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságnak 2024. december 31-ig átadja, amennyiben a jogátadást az MLSZ jóváhagyja.

A kialakult kritikus pénzügyi helyzetről valamint a 2024-25-ös pénzügyi tervről az elnök tájékoztatást adott a küldötteknek és elmondta milyen lépéseket tett a helyzet stabilizálása érdekében, valamint arról, hogy milyen további lépéseket tesz még az elnökségéből hátralévő időben, hogy az egyesület a 2025-ös évet pénzügyileg rendezett állapotban tudja megkezdeni. A küldöttek a napirendekkel kapcsolatban hozzászólásokat és kérdéseket fogalmaztak meg, melyeket a megszólítottak megválaszoltak.

Keringer Zsolt: "Bízom a szurkolók támogatásában"

- Nagyon örültünk a hírnek, egy lépéssel közelebb kerültünk a célunkhoz, ugyanakkor kiemelném: még nagyon sok lépés vár ránk ahhoz, hogy stabilan és sikeresen működjön majd a klub – vélekedett a döntés másnapján Keringer Zsolt, a Haladás 1919 Kft. ügyvezetője.

- Igazán eseménydús napok várnak ránk: tárgyalást kezdünk a szakmai stábbal, a játékosokkal. A december 19-ei városi közgyűlés elé be kell vinnünk a cég üzleti tervét. A Magyar Labdarúgó Szövetséggel szintén egyeztetés szükséges az átadás-átvétel részleteiről. Össze kel hívni a Felügyelőbizottságot, ezzel párhuzamosan pedig tárgyalunk a cég jövőbeli tulajdonosainak képviselőivel is. Nagyon bízom a szurkolók támogatásában, tiszta viszonyokkal vágunk neki a 2025-ös évnek, természetesen várjuk a Haladás-érzelmű támogatók jelentkezését – fogalmazott megkeresésünkre Keringer Zsolt.

 

 

kapcsolódó cikkek
Küldöttgyűlést tart ma a HVSE: súlyos anyagi gondokkal küzd a patinás egyesület
Küldöttgyűlést tart ma a HVSE: súlyos anyagi gondokkal küzd a patinás egyesület
Küldöttgyűlést tart ma este a Haladás VSE, a zöld-fehér egyesület sajtóhírek komoly anyagi gondokkal küzd, negatív a saját tőkéje, emellett több mint 1,3 milliárd forint rövid lejáratú kötelezettsége is van, az alkalmazottak pedig két hónapja nem kapnak fizetést.
címkék
kapcsolódó cikkek
Küldöttgyűlést tart ma a HVSE: súlyos anyagi gondokkal küzd a patinás egyesület
Küldöttgyűlést tart ma a HVSE: súlyos anyagi gondokkal küzd a patinás egyesület
Küldöttgyűlést tart ma este a Haladás VSE, a zöld-fehér egyesület sajtóhírek komoly anyagi gondokkal küzd, negatív a saját tőkéje, emellett több mint 1,3 milliárd forint rövid lejáratú kötelezettsége is van, az alkalmazottak pedig két hónapja nem kapnak fizetést.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Rendhagyó színházi élmény az osztályteremben
Különleges irodalomóra részesei lehettek a Bolyai Gimnázium 11.c osztályos tanulói: május 21-én a Weöres Sándor Színház társulata hozta el hozzájuk Szophoklész Antigoné című tragédiáját – nem a megszokott színpadi környezetben, hanem közvetlenül az iskola falai között, a tanteremben.
Hatalmi átrendeződések és geopolitikai kihívások
A jelenlegi világrend válságát és a geopolitikai erőviszonyok átalakulását elemezte Miletics Péter, a Honvédelmi Minisztérium tudományos kutatóhelyének vezető kutatója az ELTE Savaria Egyetemi Központban tartott előadásán.
Jazzation: az énekegyüttes csütörtök este ad koncertet a Püspöki Palotában
A nemzetközi fellépéseken is sikeres acapella együttes olyan művészekkel is fellépett már, mint már Bobby McFerrin vagy a modern acappella svéd nagyágyúja, a The Real Group.
Szijjártó szerint semmilyen módon nem avatkoztak a román elnökválasztásba, és ez volt a helyes döntés
Ehhez képest a magyarellenes George Simion Orbán Viktor őt dicsérő szórólapjaival és Facebook-hirdetéseivel kampányolt. A hétvégi győztes Dan Nicusorról a választások előtt egy szót sem szólt a magyar miniszterelnök.
A 125 éve született író-géniuszt, Márai Sándort idézte meg Czetter Ibolya Szombathelyen
„Írtam, mert valamit el akartam mondani” – A Márai hagyaték címmel tartott lélekig hatoló előadást dr. Czetter Ibolya, az ELTE SEK Magyar Irodalomtudományi Tanszékének vezetője, nyelvész, irodalomtörténész kedden a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár zsúfolásig megtelt előadótermében.