km/óra
  2025.02.08., szombat  •  Aranka napja
Hűtőszekrény, drótháló, konzervek: eredményes volt a Tisztítsuk meg a Rábát! akció

Hűtőszekrény, drótháló, konzervek: eredményes volt a Tisztítsuk meg a Rábát! akció

Csütörtökön vette kezdetét, és több napon át tartott a Tisztítsuk meg a Rábát! környezetvédelmi akció. Az Őrségi Nemzeti Park, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és civilek járták végig a folyó teljes szakaszát Alsószölnöktől Püspökmolnáriig, hogy összegyűjtsék az illegális hulladékot a partról és a mederből. Mivel az utóbbi időben nem volt komolyabb árhullám a Rábán, idén valamivel kevesebb szemétre számítanak.

 

Egy hűtőszekrény maradványait hozza magával egy kenus egység a Rábán, a másik hajóban pedig szemeteszsákok sorakoznak. Eredményes volt a Tisztítsuk meg a Rábát! akció nyitónapja. PET-palackok, drótháló, konzervdobozok, műanyag kannák kerültek elő a mederből. A folyó sok szemetet sodor magával, főleg a lakott területek közelében.


Szekeres Zsófia, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi őre az SZTV érdeklődésére elmondta, látszik, hogy a lakott területeken nem figyelnek a folyóra, úgy tekintenek rá, mint egy szállítószalagra. Sok szemét a belterületi szakaszokon van, lehet látni a Rába mindkét oldalán. Hozzátette, próbálták felvenni ezekkel a településekkel a kapcsolatot, hogy ezt a problémát megoldják. Az is fontos lenne, hogy amikor olyan híradásokról van szó, mennyi szemét van a tengerekben, óceánokban, ne vegyük félvállról, hiszen ezeket mi küldjük a folyóinkkal a szemetet oda.


Nyolc kenuban 16-an szedték a szemetet. Délelőtt szálltak vízre Csörötneknél, 12-14 kilométert eveztek, közben több helyen partra szálltak és depózták az összegyűjtött hulladékot. Négy órakor érkeztek meg a rábagyarmati Berek kikötőbe. A Tisztítsuk meg a Rábát! akció a folyót jól ismerő, és szinte nap mint nap járó civil hajósok kezdeményezése. A Berki Bárkások, a Vízivándor Alapítvány és a Bayom Böhö Kenu Klub tagjai most is eljöttek, ahogy az Őrségi Nemzeti Park és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szombathelyi központjának munkatársai is.


Hercsel Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnöke kiemelte, nagyon kevés árhullám volt, nem tudják, mi van kint a hullámtérben, az illegális hulladéklerakókat nem nagyon ismerik. Ha jön egy árhullám, valószínűleg több hulladékkal találkoznak majd. Sajnos általában a Csörötnek-Rábagyarmat közötti szakasz nagyon szennyezett, sok hulladék van főleg Csörötnek alatt, de szinte az egész folyó mentén tapasztalják, hogy a lakosság kihordja a folyópartra a hulladékát.


Az összegyűjtött szemetet konténerekbe gyűjtik és lerakóba viszik. Az akció ötletgazdái arra hívják fel a figyelmet, hogy a Rába kivételes természeti értékünk, fontos, hogy vigyázzunk rá és megőrizzük.

 

 

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak