km/óra
  2025.02.15., szombat  •  Kolos, Georgina napja
Hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel gyanúsították meg az Integritás Hatóság elnökét

Hűtlen kezeléssel és hivatali visszaéléssel gyanúsították meg az Integritás Hatóság elnökét

A Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) jelentős értékre elkövetett hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki az Integritás Hatóság elnökét, Bíró Ferencet. A kihallgatott gyanúsított szabadlábon védekezik, jelezte csütörtök esti közleményében a KNYF.

A főügyészség csütörtök reggeli közleményében jelezte, hogy büntetőeljárás miatt bűnügyi akció van az Integritás Hatóságnál. A nyomozó főügyészségen bejelentésre indult büntetőeljárásban több helyszínen – köztük az Integritás Hatóságnál – zajlottak kutatások csütörtökön napközben.

A nyomozók a Telex információi szerint szinte a teljes napot az Integritás Hatóságnál töltötték.

A vizsgálat egyik központi eleme, hogy a hatóság elnöke, bár a törvények értelmében hivatali autóhasználatra jogosult, a maga által használtan túl, egy második, felső kategóriás gépkocsit is bérelt az intézmény költségére. Ez az autó – a gyanú szerint – jellemzően a felesége magáncélú használatában állt, noha házastársa nem volt jogosult ilyen juttatásra.

A bérleti díj kezdetben havi 475 285 forint + ÁFA volt, amely később emelkedett. A KNYF szerint ez a szabálytalan bérlet mintegy 14 millió forintos vagyoni kárt okozott az intézménynek.

A gyanúsítás másik eleme szerint Biró Ferenc a hivatali pozícióját arra használta, hogy korlátozza az Integritás Hatóság két elnökhelyettesének törvényes jogköreit. A főügyészség szerint az elnök olyan jogköröket vont meg az elnökhelyettesektől, amelyek gyakorlását a jogszabályok biztosítják számukra. Emellett közhatalmi jogosítványait önkényesen gyakorolta.

A kormány az Integritás Hatóságot a korrupció elleni harc küzdelem jegyében hozta létre, a szervezet létrehozása egyike azoknak a vállalásoknak, amikről a jogállamisági feltételeknek történő megfelelés érdekében döntött a kormány.

Bíró Ferencet pályázat útján annak idején az Állami Számvevőszék elnöke, Windisch László nevezte ki.

A Integritás Hatóság feladata, hogy az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos csalást, összeférhetetlenséget, korrupciót vagy más jogsértést kivizsgáljon. Mivel a hatóságot a magyar és az európai adófizetők pénzének a védelmére hozták létre, így a szervezet az Európai Bizottságnak és a magyar Országgyűlésnek tartozik beszámolással.

Borítókép: Bíró Ferenc Fotó: Index.hu

címkék
Savaria Fórum 34. évfolyam 4. szám - 2025.02.14.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét
Közel 800 ezer megtekintésnél jár az a dokumentumfilm, amelyet a Direkt36 tényfeltáró központ közel egy éven át készített Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről. A film február 7-én reggel került fel a Direkt36 YouTube-csatornájára.
Brutálisan hideg napok jönnek a hétvégétől
Lehűlés érkezik a hétvégén, visszatérnek télen a télies hőmérsékletek.
GySEV: Nem mindennapos történés, hogy az utasainkat taxival szállítjuk
Olvasónk, Laci egy hete Pécsről vasúton indult haza egy Kőszeg melletti faluba, de a Pannónia Interrégió szerelvényen Nagykanizsán leváltották a mozdonyvezetőt, a helyettesére pedig 40 percet kellett várni, ezért Szombathelyen nem érte el a napi utolsó kőszegi vonatot. Aztán olyasmi történt, amire az egyszeri magyar utas egyáltalán nincs felkészülve.
Menetiránnyal szemben tekerő biciklis ütközött Suzukival, a sofőr felelőssége is felmerült
Súlyos sérüléssel járó baleset történt Szombathelyen, a Zanati út és a Pozsony utca kereszteződésében csütörtök délután, számolt be róla a 112Press.hu.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.