km/óra
  2024.10.16., szerda  •  Gál napja
Szombathely igazi sportváros, ahol nemcsak nézni, hanem űzni is szeretik a sportot

"Szombathely igazi sportváros, ahol nemcsak nézni, hanem űzni is szeretik a sportot"

A huszonöt éves Szombathelyi Sportiskola és Sportközpont Nonprofit Kft. jubileumi és jutalmazási ünnepséget tartott ma délután a Schaeffler Arena Savariában.

Kiállításmegnyitóval kezdődött a program ma délután: a sportiskola diákjainak, illetve a sportiskolából elszármazott felnőtt sportolók érmeit, kupáit tekinthették meg az érdeklődők.


A rendezvényen részt vett – többek között - dr. Nemény András, városunk polgármestere, Tóth Kálmán, Szombathely Megyei Jogú Város Városstratégiai, Idegenforgalmi és Sport Bizottságának elnöke, Kovács Cecília, a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Boros András, a Szombathelyi Sportiskola vezetője, Kovács Balázs, Szombathelyi Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Egészségügyi és Közszolgálati Osztály Sport és Ifjúsági Iroda irodavezetője, dr. Polgár Tibor,- phd. egyetemi docens, az ELTE Pedagógia és Pszichológiai Kar Sporttudományi Intézetének nyugalmazott munkatársa, Gráczer György, a FALCO KC Szombathely Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Horváth Vilmos, Szombathelyi Dobó SE elnöke.


Elsőként bevonultak a sportiskolások, az élen Halász Bence olimpiai ezüstérmes kalapácsvető, Rába Dániel, Gyurátz Réka kalapácsvető olimpikonok, Dévai Boglárka Európa-bajnok tornász, Perl Zoltán, Váradi Benedek, Bognár Kristóf, valamint Verasztó Péter, a FALCO bajnoki ezüstérmes és bajnokcsapat tagjai. A ledfalon egy rövid videót játszottak le a sportiskola életéről.


- Igazi ünnep a mai, nemcsak egy cégé, hanem az egész városé. Mert egy céget soha nem önmagában kell tekintenünk, azt kell megvizsgálnunk, ami mögötte van. Jelen esetben a gyermekeket, a szülőket, az edzőket. E huszonöt év mögött a szív, a lélek, az igazi élet áll - fogalmazott a polgármester, aki később az intézmény sikerességéről beszélt.

- A sikernek több olvasata van. Egyrészt, hogy az itt sportoló fiatalok milyen eredményeket értek el karrierjük során. Több, felettébb sikeres, remek sportember is nevelkedett Szombathelyen, rájuk nagyon büszkék vagyunk. Ám sokan vannak, akik nem az élsportot választották végül, azonban az ő életüket is átitatta a sport, a gyermekeiket elhozzák edzésekre, mintát adnak akaraterőből, küzdeni tudásból, kitartásból. Ők életórákat, életnapokat, életheteket, életéveket adnak a gyermekeiknek – minőségibb, hosszabb életet élhetnek azok, akik sportolnak, figyelnek testükre – hangoztatta dr. Nemény András, külön köszönetet mondott a szülők mellett az edzőknek, akik saját idejüket nem sajnálva nevelgetik a tehetségeket.


- Gyerekeknek, szülőknek, edzőknek, az iskola dolgozóinak köszönhetően Szombathely igazi sportváros, ahol nemcsak nézni, hanem űzni is szeretik a sportot. A sportiskola a város közösségének a szíve. A sport hitet ad, az elmúlt 25 év erőt, he e kettő adott, akkor minden adott a sikeres folytatáshoz. Boldog születésnapot, sportiskola! – zárta szavait a polgármester.


Kovács Cecília, az intézmény igazgatója arról szólt, hogy a vasi megyeszékhelyen 1996 óta van sportiskolai képzés, a jelenlegi jogelődjét 1999 nyarán alapították. Az alapvető célkitűzés a minőségi utánpótlásképzés volt, ennek maximálisan megfelel az iskola, amelyben nyolc szakosztály tevékenykedik.


- A sport nemcsak a testre, hanem a lélekre is jó hatással van, a fizikai és mentális egészség a mai világban pedig mindennél fontosabb. Köszönet a szülőknek az áldozatvállalásért, az edzőknek a türelemért és az értékek közvetítéséért, az önkormányzatnak pedig a támogatásért – mondta végezetül Kovács Cecília, aki felsorolta, hogy milyen felújításokat hajtottak végre a közelmúltban az intézményekben.    


A köszöntők után a videófilmekben, illetve az aréna küzdőterén mutatkoztak a szakosztályok.


Ezt követte a díjátadó. Két kategóriát állítottak fel, ahogyan a korábbi években is. Az első kategóriában a talent, avagy a jövő reménységeit jutalmazták, akik szorgalmukkal megmutatták, hogy van bennük potenciál. A másik kategória a kiemelkedő kategória, akik már országos bajnokságok a korosztályukban dobogós helyezést értek el.

Az elismeréseket dr. Nemény András, Tóth Kálmán, Kovács Cecília és dr. Polgár Tibor adta át a diákoknak.


Talent kategória:


A röplabda szakosztály U10-U11-U12-U13-U15-U17 korcsoportjának tagjai közül:

Németh Anna, Horváth Noém, Horváth Zoé, Tímár Noémi, Németh Lara, Kardos Lili, Kenedli Dóra, Schmolczer Panna, Derdák Nóra, Gőczi Dorottya, Szombath Vivien, Kovács Tekla, Dorotovics Dorina, Janzsó Csenge, Minier Zita, Reicher Dorka, Pomper Anna, Györök Dóra, Gyürüs Petra, Laczi Hanna, Gombás Laura, Vörös Petra, Tárnoki Csenge, Derdák Éva, Horváth Emma, Katona-Tóth Sára, Polákovics Aida.
Edzők: Ruppl Edit, Miklai-Ékes Erika, Bodovics Árpád István, ifj. Bodovics Árpád, Marton Gabriella.


A kosárlabda szakosztály U14-U16 fiú, U11-U12-U14-U16-U18 leány csapatainak tagjai közül:

Horváth Máté, Varga-Szemes Ármin, Nagy Mózes Dávid, Vass Milán, Tóth Dávid Benedek, Horváth Izidor, Károly Dominik, Pribusz Gergő, Németh Márton Dániel, Szendrő Márton, Mitterstiller Eliza Kata, Tóth Kíra Boglárka, Nagy Fanni, Krajczár Emília, Horváth Csenge, Kotnyek Emma, Andrási Dóra Anna, Horváth Zsófia Mara, Fodor Kincső Ottilia, Csontos Boglárka Sára.
Edzők: Mészáros Máté, Major Gergely, Börzsönyi Judit, Vadász Gábor, Bozó Patrícia.


Az asztalitenisz szakosztály tagjai közül:
Szarka Gábor, Baranyai Júlia, Bécsi Noémi, Vincze Luca.


A futó-ugró atléták közül:
Benke Alex, Császár Anna, Farkas Ádám, Koltai Adél, Laki Boglárka, Polgár Bianka, Prenner Aliz, Takács Petra, Pankotay Emma, Takács Luca.
Edzők: Kamarás Ákos, Helter Dániel.


A dobó atléták közül:
Király Veronika, Török Dorina, Takács Komjáti Csenge, Vajda Laura, Papp Zsombor, Osztermann Gréti, Huszár Júlia, Molnár Máté, Tóth Elina.


A sakk szakosztály tagjai közül:
Dorner Ilona, Kató Bence, Tamás Emese, Tamás Botond, Balogh Gerda, Simon Olivér. Gábriel Panni.
Edző: Pergelné Remete Eszter.


A korcsolya szakosztály tagjai közül:
Babos Boglárka, Fodor Nóra, Erdélyi Áron, Török Julianna, Czeczei Márton, Román Fruzsina.
Edző Vargyas Krisztina.


Az úszó szakosztály tagjai közül:
Trencsér Iván, Fülöp Ábel, Solymos Péter, Csabai Réka, Buknicz-Hodvogner Aliz.
Edző: Polgár Sándor.


A torna szakosztály tagjai közül:
Vass Rebekát, Balogh Róza.


Kiemelt kategória:

Az asztalitenisz szakosztályból:
Gergely Márk országos bajnok, válogatott játékos, Európa ranglista 10. hely. Poór Balázs országos bajnok, válogatott játékos. Vass Borbála országos bajnok.
Edző: Ifj. Szarka Tibor.


A korcsolya szakosztályból:
Boros Flóra: Junior OB. Összetett 1. hely. Szabó Laura: Junior OB Összetett 2. hely. Román Fruzsina: Junior OB. Összetett 3. hely. Szélinger Benjamin: Junior OB. Összetett 1. hely.
Edző: Tóth Attila


A kosárlabda szakosztályból:
Horváth Dániel U16 fiú, Pálmai Márton U16 fiú, mindketten válogatott keret tagok.
Edző: Novák Marcell.


Henrik Ákos István, U14 fiú képző-kiválasztó keret tagja.
Edző: Mészáros Máté.


A futó-ugró szakosztályból:
Pilling Alexandra, Flasch Viola, Fábián Boróka, Németh Lilla: 4x100 és 4x300-on ezüstérmet szerzett váltó tagjai. Alexandra ezen kívül az utánpótlás válogatott keret tagja. Nagy Gergő, Alexy Péter, Szemes Márton, Pölöskey Zsigmond: országos bajnokok a 4x100 váltóval, Gergő, Péter és Márton Tóth Botonddal kiegészülve alkották a 4x300-as bajnok csapatot. Tóth Barnabás, Farkas Ármin, Szákovics Benedek, Desits Benedek: országos 3. helyezett 4x75m-es váltófutásban.
Edzők: Barcza Bence, Horváth Loretta.


A dobó atléták közül:
Zimmer Bendegúz: országos bajnok. Seper Zsófia OB 2. hely. Polyák Lora aranyjelvényes atléta, az OB. 1 helyezett csapat tagja. Molnár Marcell aranyjelvényes atléta és Bucsi Bálint, mindketten az OB ezüstérmes csapat tagjai. Molnár Emili, OB 1. helyezett csapattag. Windisch Dávid és Kretty Marcell, a Téli országos Dobóbajnokság U16 korosztályban 2., illetve 3. helyezett.
Edző: Kiss Szilárd és Németh László.


A röplabda szakosztályból:
Németh Luca U17 Válogatott/BRSE (nem tudott megjelenni a rendezvényen). Tömböly Mira Válogatott tehetség program tagja
Edző: Bedőcs Gergely


A sakk szakosztályból:
Bolla Zsófia OB bronz. Pergel Bence OB Bronz. Bárdics Márkó OB bronz. Jókai Bence OB bronz. Lovasi Vendel OB bronz. Horváth Kornél OB bronz. Bárdics Mirkó OB bronz. Lovasi Boldizsár OB bronz.
Edző: Németh Miklós


Az úszó szakosztályból:
Magyar Adél: Cápa OB.: 200m gyors 1. hely, 100 m és 50 m gyors, 100m hát és 200 m vegyes úszás 2. hely. Pozsonyi Koppány, Horváth Patrik, Molnár-Végh Bálint a 4x100 m vegyesváltó 2. helyezett csapat tagjai Bozsodi Mátéval együtt, aki ezen kívül a Gyermek OB-n 100 és 200 m pillangó, 100 és 200 m hátúszásban 1. helyet, 200 m vegyes úszásban 3. helyet szerzett.
Edző: Budavári István.

A Sportiskola sikeressége szempontjából, a sportolók megfelelő felkészítésében és eredményes pályafutásának elindításában, kibontakoztatásában kiemelkedő szerepe van az edzőknek. Ezúttal nyolc olyan kolléga kapott elismerést, akik a sportiskola kezdete óta itt dolgoznak és munkájukkal nagyban hozzájárultak a Sportiskola sikerességéhez.

Szarka Tibor asztalitenisz szakágvezető, edző. Németh László atlétika edző, Halász Bence edzője. Németh Zsolt atléta mesteredző, a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola korábbi ügyvezetője, Halász Bence edzője. Váradi Attila kosárlabda szakmai vezető, a sikeres szombathelyi kosárlabda utánpótlás rendszer megteremtője, kosárlabda edző. Szarka Zsuzsanna szakosztályvezető, kosárlabda edző. Bakon Csaba, az U14-es fiú kosárlabda korosztály edzője. Pergel László sakk szakosztály vezetője, edző. Vizer Erzsébet torna edző, az Európa-bajnok Dévai Boglárka edzője. Rácz Gábor, a sportiskolai program megálmodója, a sportiskola volt igazgatója, az Európa-bajnok Dévai Boglárka edzője.

Az elismerések átadója után Halász Bencét ünnepelték az egybegyűltek.

A rendezvény végén a Face Team lépett parkettre. A Face Team Magyarország első és egyetlen akrobatikus sportszínháza, amely különleges showelemekkel tarkított szórakoztató sportbemutatókat tartott. Akrobatikus kosárlabda, kézilabda, korfball, labdazsonglőrködés, szerepelt a programban. A 2004-ben alakult csoport 33 fellépő tagból áll. A Face Team csapatok már több mint 5000 alkalommal léptek fel hat kontinensen, rangos sporteseményeken, színházi és cirkusz fesztiválokon. Többszörös vendégei az NBA és a FIBA által szervezett világtalálkozóknak. A világ legnagyobb kortárs cirkusz producere, a Cirque du Soleil is a Face Team tagjaival hozta létre egyik legújabb showját, a “Mad Apple”-t, Las Vegasban. A Face Team tagjainak nevéhez 15 kosárlabda és trambulin jellegű Guinness világrekord fűződik. A Face Team Vlogs nevű YouTube csatornájukat és videóikat több 100 millióan nézték meg világszerte. A Face Team egyik tulajdonosa a volt sportiskolás kosárlabdázó, Döbörhegyi Balázs, édesanyja pedig a sikeres kosárlabda edző és pedagógus Döbörhegyiné Hajnal Edit.

A rendezvény zárásaként a gyerekek élőképet alkottak, így kívánva boldog 25. születésnapot a sportiskolának.

Fotók: Bonyhádi Zoltán

Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Ebből a szombathelyi gimnáziumból tanulnak tovább a legtöbben az ELTE-n
Ezüst Eötvös-díjat kapott a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium az ELTE interaktív pályaválasztó fesztiválján, az ELTEfeszten.
Bődületes összegbe kerülne Szombathely cserére megérett vízi közmű hálózatainak kiváltása
Szombathelyen évi 10-12 kilométernyi víz- és szennyvíz gerincvezeték felújítás lenne sürgető, de a legrégebbi öntött vas, beton, azbeszt-cement, acél és horganyzott anyagokból készült csövek kiváltása is már nagyon időszerű. Az elöregedett vízi közmű gerincvezeték hálózat hossza a városban mintegy 320 kilométernyi, ezeket kicserélni majdnem annyiba kerülne, mint Szombathely kétévnyi teljes költségvetése.
Négy évet is várhat, aki Szombathelyen szeretne térdprotézis műtétet
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint van olyan beteg a szombathelyi Markusovszky kórház várólistáján, aki csak 2028 októberére kapott időpontot térdprotézis operációra, derült ki az RTL riportjából.
Az M86-os autóút felhajtóján fordult vissza és indult szembe a forgalommal a Suzuki idős sofőrje
A 112Press.hu olvasója, Kovács Krisztián örökítette meg autója fedélzeti kamerájával, hogy az előtte haladó, idős úr vezette Suzuki a 88-as főút felől, Sárvár irányából érkezve az M86-os felhajtójának végén, ahol a kocsik már rágyorsítanak, hogy felvehessék a pálya 110 km/h-s tempóját, megáll, megfordul, majd elindul a forgalommal szemben.
Újraélesztés világnapja: 24 ezer embert érint Magyarországon a hirtelen keringésmegállás évente
Az Újraélesztés Világnapjához kapcsolódó nyitórendezvényen számos szombathelyi iskola diákja sajátíthatta el vagy tanulhatta újra az életmentő mellkaskompressziót az AGORA Művelődési és Sportházban. Az egész napos eseményt dr. Nemény András polgármester nyitotta meg.