km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Húsz alatt tartotta a PEAC-ot az SZKKA

Húsz alatt tartotta a PEAC-ot az SZKKA

Hősszú sérülés után győztes mérkőzésen tért vissza Pődör Blanka. A szombathelyiek 24-19-re verték a baranyaiakat szombaton délután NB/I B-s mérkőzésen az Aréna Savariában.

Jól kezdte a meccset a házigazda, a stabil védekezés mellé gyors támadások párosultak, így 4-1 után már időt is kértek a vendégek. A folytatásban több lett a hiba mindkét oldalon, Pődör Zoltán legénység tartotta előnyét, sőt, a szünetre ötre növelte azt. Christe Dalma parádézott, 8 védést mutatott be az első harminc perc alatt.

Gyors gólváltással indult a második félidő, a pécsiek próbáltak közelebb zárkózni, de a kritikus pillanatokban Pődör Rebeka rendre betalált. A védekezés remekül működött, ez hozta meg a győzelmet és a két pontot.

A lányokra rövid pihenés vár, ugyanis november 23-án, szerda este fél 7-től a Kispest ellen lépnek pályára idegenben.

A végeredmény:
Szombathelyi KKA – PEAC 24-19 (11-6)
NB I/B, 9. forduló, Aréna Savaria, 350 néző
SZKKA: Christe – Kiskartali 1, Pődör R. 10, Szendrei 2, Pődör B. 4, Tanaskovics 1, Varga N. 2 Csere: Szmolek, Győri 2, Ihász, Horváth A. 2, Balogh P., Papp K., Fritz (K). Vezetőedző: Pődör Zoltán

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.