km/óra
  2020.09.22., kedd  •  Móric napja
Hőség lesz, de viharok miatt veszélyjelzést adtak ki

Hőség lesz, de viharok miatt veszélyjelzést adtak ki

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint az ország nagyobb részén a sok napsütés mellett többnyire csak kevés gomoly- és fátyolfelhő lehet az égen. Ugyanakkor a Dunántúl nyugati felében erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, arrafelé elszórtan alakulhat ki záporeső, zivatar, lokálisan felhőszakadás.

 

Csütörtökre zivatar miatt Somogy, Zala, Vas, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyére adtak ki citromsárga figyelmeztetést.  Vas megyében felhőszakadás és zivatar miatt van riasztás, az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.


Az Észak-Dunántúlon megélénkül a déli szél, zivatar környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 fok között valószínű. Késő estére 19 és 25 fok közé hűl le a levegő.

 

Térkép: met.hu
 

Savaria Fórum 29. évfolyam 34. szám - 2020.09.18.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Hétfőtől mintavételi hely nyílik a MÁV-rendelő udvarán
Hétfőtől három területen vezetnek be újabb korlátozásokat Ausztriában
A koronavírus-járvány elleni küzdelemben a szövetségi kormány csütörtökön további szigorítást jelentett be. Hétfőtől csak tíz ember tartózkodhat zárt térben magánünnepségeken és rendezvényeken, kibővül a védőmaszkok követelménye, az éttermekben pedig csak ülve lehet fogyasztani, olvasható az orf.at-n.
Szigorú maszkviselési szabályok, 23 órakor bezáró szórakozóhelyek – megjelent a kormányrendelet
Megjelentek a Magyar Közlönyben azok az új járványvédelmi szabályok, amelyeket a szerdai kormánydöntések után Orbán Viktor miniszterelnök ismertetett.
Megszüntetik az Ausztriába ingázók 30 kilométeres és 24 órás korlátozását
Az osztrák belügyminisztérium tájékoztatása szerint Magyarország megszünteti az Ausztriába ingázók 30 kilométeres és 24 órás korlátozását. A hír péntek délelőtt az osztrák Belügyminisztérium honlapján jelent meg.
Szijjártó: vasárnaptól megszűnnek a korlátozások a Magyarország és Németország közötti személyforgalomban
Németországban a járványkezelés eredményesnek bizonyult, ez pedig megadja a lehetőséget arra, hogy a kormány megszüntesse a személyforgalomra vonatkozó korlátozásokat - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton közösségi oldalán.
legfrissebbek
Fontos három pontot szerzett a HVSE futsalcsapata és győzelemmel hangolt a Berettyóújfalu elleni rangadóra
A szombathelyiek már a mérkőzés elején megszerezték a vezetést, a félidő hajrájában szerzett újabb két gól pedig tulajdonképpen el is döntötte a mérkőzés sorsát. A DEAC ugyan próbált visszajönni a mérkőzésbe, de csak a szépítésre futotta a hajdúságiaknak.
Magas fokozaton a brit COVID-készültség
Az eddigi közepesről magas szintre emelte hétfőn a brit kormány a koronavírus-járvány intenzitását jelző készenléti fokozatot.
Rekordszámú fertőzött Hollandiában
Meghaladta a kétezret, és ezzel új rekordot döntött az egy nap alatt regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Hollandiában.
Ismét sok újszülöttet köszönthetünk Szombathelyen
Legfrissebb anyakönyvi hírek:
Rakitic nem lesz többé horvát válogatott
Nem lép többet pályára a horvát labdarúgó-válogatottban Ivan Rakitic.