km/óra
  2021.07.30., péntek  •  Judit, Xénia napja
Horvátországban több mint két hónap óta a legtöbb fertőzöttet regisztrálták

Horvátországban több mint két hónap óta a legtöbb fertőzöttet regisztrálták

Több mint két hónap óta a legtöbb új koronavírus-fertőzöttet regisztrálták Horvátországban a válságstáb csütörtöki közleménye alapján.

 

A legfrissebb adatok szerint az elmúlt egy napban 95-tel 2483-ra nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma az országban. A vírus megjelenése óta a legtöbb fertőzöttet, 96-ot április 1-jén diagnosztizálták. A legtöbb új eset Zágrábban és Eszék-Baranya megyében van. A vírus ismét bejutott az egészségügyi ellátási rendszerbe is a horvát fővárosban. Nem regisztráltak azonban új halálesetet, így a járvány áldozatainak száma 107 maradt.


Andrej Plenkovic kormányfő a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy nem történt semmi váratlan, Horvátország képes kezelni a helyzetet. Mint mondta, főleg horvát állampolgárokról van szó, akik a szomszédos országokból érkeztek vissza. "Ez figyelmeztetésként szolgálhat arra, hogy továbbra is be kell tartanunk a járvány megfékezésére hozott intézkedéseket" - tette hozzá.


Zágráb csütörtöktől szigorít beutazási szabályain az új koronavírussal fertőzöttek számának növekedése miatt, így a Szerbiából, Bosznia-Hercegovinából, Koszovóból és Észak-Macedóniából érkezőknek két hét kötelező karanténba kell vonulniuk. A válságstáb azt követően hozta meg a döntését, hogy az elmúlt napokban több behurcolt esetet is találtak, amelyek hatással voltak a fertőzöttek számának növekedésére Horvátországban.


Eközben a kormány csütörtökön elfogadta azt a rendeletet, amely támogatja a rövidített munkaidő bevezetését. Az állam az év végéig átvállalja a munkáltatóktól a csökkentett munkaidőn felüli bért és az azzal járó közterheket. A rendelet vonatkozik minden olyan vállalatra, amelynek forgalma a járvány miatt visszaesett, és a dolgozóinak száma meghaladja a tíz főt.


A szomszédos Szlovéniában a kormány jelentése szerint szerdára hat újabb esettel 1547-re nőtt a koronavírussal diagnosztizált fertőzöttek száma. Többségében itt is behurcolt esetekről, Boszniából, Szerbiából, Koszovóból és Horvátországból érkezett fertőzöttekről van szó. Az első három országot a szlovén kormány a múlt héten "vörös listára tette", s azóta korlátozza állampolgárai számára a beutazást, Horvátországgal szemben ugyanakkor nem tervez bevezetni hasonló intézkedéseket. A nem biztonságos országok listájára került még Albánia és Portugália is. Bár az elmúlt egy napban nem történt haláleset, a Covid-19 betegség következtében elhunytak száma hivatalosan 109-ről 111-re emelkedett. A két eset még áprilisban történt, de azóta bebizonyosodott, hogy a fertőzés következményében haltak meg.


Szlovéniában az új koronavírussal fertőzöttek számának növekedése miatt a kormány csütörtöktől kötelezővé tette a szájmaszk viselését zárt terekben és a közösségi közlekedési eszközökön.


Zágráb és Ljubljana április végétől és május elejétől szigorú óvintézkedések mellett fokozatosan feloldotta a korlátozásokat és újraindította a gazdaságot, valamint megnyitotta határait több európai uniós ország állampolgárai előtt. (MTI)
 

kapcsolódó cikkek
Újra nőtt a fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában
Újra nőtt a fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában
Nem látszik csillapodni a koronavírus járvány Horvátországban és Szlovéniában.
Horvátország csütörtöktől ismét szigorít beutazási szabályain
Horvátország csütörtöktől ismét szigorít beutazási szabályain
Horvátország csütörtöktől szigorít beutazási szabályain az új koronavírussal fertőzöttek számának növekedése miatt, így a Szerbiából, Bosznia-Hercegovinából, Koszovóból és Észak-Macedóniából érkezőknek két hét kötelező karanténba kell vonulniuk - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője.
kapcsolódó cikkek
Újra nőtt a fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában
Újra nőtt a fertőzöttek száma Horvátországban és Szlovéniában
Nem látszik csillapodni a koronavírus járvány Horvátországban és Szlovéniában.
Horvátország csütörtöktől ismét szigorít beutazási szabályain
Horvátország csütörtöktől ismét szigorít beutazási szabályain
Horvátország csütörtöktől szigorít beutazási szabályain az új koronavírussal fertőzöttek számának növekedése miatt, így a Szerbiából, Bosznia-Hercegovinából, Koszovóból és Észak-Macedóniából érkezőknek két hét kötelező karanténba kell vonulniuk - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője.
Savaria Fórum 30. évfolyam 27. szám - 2021.07.16.
Savaria Fórum 30. évfolyam 27. szám - 2021.07.16.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Kisbabájával a kezében kért segítséget a balesetet szenvedett nő Szombathely határában
Csütörtökön történt személyi sérüléses közlekedési baleset Szombathely és Gyöngyösfalu között, a 87-es főúton. Álló Volvóba rohant egy Suzuki, az okozó elvesztette az eszméletét.
Frissen kinevezett óvodavezetőket köszöntött a polgármester
Óvodavezetői kinevezéseikről szóló okiratot adott át irodájában július 28-án dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere Ganzerné Dávid Gabriellának, Halász Imrénének, Kovács-Fodor Viktóriának, valamint Pajor Andrásnénak, olvasható a város honlapján.
Gyújtsatok ma egy gyertyát Rozikámért! – Egy édesanya kérése
Pontosan egy éve történt az elmúlt évek talán legmegrázóbb közlekedési balesete Vas megyében, idézi fel a 112press.
Továbbra is keresi a rendőrség az andrásfai Bödei Istvánt
A Vasvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2020 novemberében indított körözési eljárást Bödei István, 64 éves, andrásfai lakos eltűnése miatt, áll a rendőrség közleményében.
Orbán: a negyedik hullám elkezdődött Nyugat-Európában, és Magyarország is része lesz
Az emberek 55 százaléka túl van két oltáson, így ma Európa egyik legbiztonságosabb országa járványügyi szempontból Magyarország. De a negyedik hullám elkezdődött Nyugat-Európában, és Magyarország is része lesz - jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
legfrissebbek
A delta variáns súlyosabb betegséget okozhat, mint a Covid-19 más változatai
A koronavírus gyorsan terjedő delta variánsa súlyosabb betegségeket okozhat és fertőzőbb, mint a Covid-19 más változatai - áll az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) belső jelentésében, amelyből pénteken a The Washington Post és a The New York Times amerikai napilapok közöltek részleteket.
Szijjártó: ismét lesz magyar űrhajós
Legkésőbb 2025-ben ismét lesz magyar űrhajós - jelentette be a közösségi oldalán pénteken a külgazdasági és külügyminiszter.
Válogatott magasember a Falco legfrissebb igazolása
Golomán György Belgiumból érkezik a háromszoros magyar bajnok szombathelyiekhez.
Kamion szorított le egy traktort a 86-oson, elhajtott a baleset okozója
Körmend irányába tartott a 86-os főúton egy bálákat szállító John Deere traktor. A szerelvényt Egyházasrádóc előtt egy kamion kezdte előzni, de szemből gépkocsi érkezett.
Szombaton újra várja a Hacuka a vásárlókat a Sportházban
Szombaton tartja közösségi vásárát a Hacuka az Agora Művelődési és Sportházban. A közösségi bolt olyan szervezetek számára ad tovább adományokat, amelyek azt szétosztják a rászorulók között. A vásáron megmaradt ruhák is évekig adomány alapját képezték.