km/óra
  2023.12.01., péntek  •  Elza napja
Újévi Operettgála
Vackor karácsonya
Horvátországban és Szlovéniában is nőtt a fertőzöttek száma

Horvátországban és Szlovéniában is nőtt a fertőzöttek száma

Az elmúlt egy hétben enyhén nőtt az új koronavírussal fertőzöttek napi száma Horvátországban és Szlovéniában - derült ki a válságstábok szombati jelentéséből.

 

Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet igazgatója a sajtónak úgy nyilatkozott: tekintettel arra, hogy az elmúlt napokban romlott a járványhelyzet, nem valószínű, hogy a jövő héten enyhítéseket vezetnek be.


A horvát sajtó a napokban arról cikkezett: a válságstáb keddtől meghosszabbítja a vendáglátóhelyek nyitva tartását, és kinyithatnak az éjszakai szórakozóhelyek is. Ezt azonban nem erősítette meg az igazgató.


"A fertőzöttek számának növekedése arra figyelmeztet bennünket, hogy a járványnak nincs vége, és be kell tartani azokat a járványügyi intézkedéseket, amelyek érvényben vannak" - húzta alá Capak, aki egyben elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy egyre kevesebben veszik fel a védőoltást.


Az alacsony átoltottság az oka annak is, hogy a válságstáb március végéig meghosszabbította az intézkedések zömét. Továbbra is korlátozzák az üzletek és a vendéglátóhelyek nyitvatartását. Védettségi igazolással kell rendelkezni az egészségügyi és szociális ellátórendszerben dolgozóknak, és az országba való beutazást is Covid-igazolványhoz vagy negatív koronavírusteszthez kötik, valamint kötelező a maszk viselése nyilvános zárt térben.


Az elmúlt 24 órában 1575 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak az országban, és a vírus okozta Covid-19 betegségben 13-an hunytak el. Kórházban 745 beteget ápolnak, közülük 53-an szorulnak lélegeztetőgépre. A csaknem négymillió lakosú Horvátországban eddig 2 308 467-en kaptak védőoltást, közülük 2 234 22-an már a második adagot is beadatták maguknak.


A szomszédos Szlovéniában szombatra 2257 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és öt beteg halt meg a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben. Kórházban 238 beteget ápolnak, közülük 69-en vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 264 205-en kaptak védőoltást, közülük 1 219 359-an mindkét adagot felvették.


Szlovéniában nyolcadik napja nő a fertőzöttek száma. Ljubljana az elmúlt három hétben fokozatosan feloldotta szinte az összes korlátozást. Maradt a maszkviselési kötelezettség zárt nyilvános térben, továbbá a Covid-igazolványok használata az egészségügyi és szociális ellátórendszerben, illetve a büntetés-végrehajtási intézetekben. (MTI)
 

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 42. szám - 2023.11.24.
Savaria Fórum 32. évfolyam 42. szám - 2023.11.24.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Anyagi vészhelyzet a Szombathelyi Haladásnál
Az alkalmazottak (játékosok, edzők, stábtagok) több hónapja nem kaptak fizetést a Szombathelyi Haladás NB II-es labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaságtól, ha a többségi tulajdonos, Homlok Zsolt nem rendezi az adósságot, decemberben akár meg is szűnhet a zöld-fehér együttes, értesült az ugytudjuk.hu.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Adventi vásár Szombathely 2023: óriáskerék, Mikulás-kunyhó és ragyogó Mikulásbusz
Minden idők leglátványosabb szombathelyi adventi vására lesz az idei – derült ki a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A már hagyományosnak számító Óriáskerék mellett lesz Mikulás-kunyhó, csillogó-villogó Mikulásbusz, meséket sugárzó LED-fal, és ezer méternyi fényfüzér ragyogja majd be a Fő teret.
Csokimikulásért törtek be fiatalok a szombathelyi vásár Mézeskalács Házikójába
A 2023-as Szombathelyi Adventi Vásár nyitónapját megelőző éjszakán a kameraképen vették észre a közterület-felügyelet munkatársai, hogy két fiatal próbál bejutni a lezárt Fő téri Mézeskalács Házikóba - adja hírül a város hivatalos Facebook-oldala.
legfrissebbek
Dr. Bödör Géza: Amerikából jött, de ezúttal nem ő volt a pilóta
Dr. Bödör Géza orvosprofesszor, laborvezető (University of Colorado, Denver) miként került a szombathelyi vérellátóból egy amerikai egyetemi katedrára? Nos, ez is kiderült mindazok számára, akik ellátogattak csütörtökön este a könyvtárba. Spiegler Tibor, a helytörténeti gyűjtő, mint volt osztálytárs invitálta meg a professzort, aki kalandos életéről az előadás előtt mesélt. A mostani hazatérése apropóját az adta, hogy a minap volt a 45. orvosi egyetemi évfolyam-találkozója.
„A zene felszabadít, erőt ad, segít leküzdeni félelmeinket”
Adventi jótékonysági hangversenyt rendezett a szombathelyi Zonta Club, a Művészeti és a Premontrei Gimnázium a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja alkalmából.
Futsal Bajnokok Ligája: remekül kezdett, de alulmaradt a tavalyi Final Four-résztvevő Anderlechttel szemben a Haladás
A magyar bajnok egy öngóllal és Henrique Diniz egészen elképesztő találatával 2-0-ra vezetett, ezt követően azonban már csak a belgák találtak be, akik végül 5-2-es győzelmet arattak.
Átadták a balatoni bringakör Balatonudvari és Vonyarcvashegy közti szakaszát
Átadták a balatoni bringakörút Balatonudvari és Vonyarcvashegy közötti, 10,5 kilométeres, megújult szakaszát csütörtökön.
Több hullámban érkezik változatos halmazállapotú csapadék Szombathelyen a hétvégén
Több hullámban érkezik változatos halmazállapotú csapadék december első hétvégéjén: pénteken kiadós mennyiség esőre, szombaton pedig esőre, havas esőre, havazásra kell készülni erős, néhol viharos széllel, majd vasárnap kisüt a nap. Nagy lesz a hőmérséklet-különbség az északkeleti és a déli országrészek között: szombaton napközben mínusz 1 és plusz 15 fok között lesz a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.