km/óra
  2020.10.19., hétfő  •  Nándor napja
Horvátországban és Szlovéniában is folytatódik a korlátozások feloldása

Horvátországban és Szlovéniában is folytatódik a korlátozások feloldása

Horvátországban elkezdődött a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások feloldásának harmadik szakasza, Szlovéniában kinyitottak a fogorvosi rendelők, és újraindult a közösségi közlekedés - derült ki a válságstábok hétfői sajtótájékoztatóján.

 

Horvátországban szigorú óvintézkedések mellett hétfőn kinyithattak a bevásárlóközpontok, a szálláshelyek, a kávézók és éttermek, továbbá a felsőoktatási intézmények, az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai. A Jutarnji List című horvát napilap hétfőn azt írta: az általános iskolások mindössze 5 százaléka tért vissza az iskolapadokba, míg az óvódások aránya valamivel nagyobb, 20 százalék körüli.
    

A válságstáb hétfőtől feloldotta a lakhelyelhagyási tilalmat, valamint visszaállította a távolsági közösségi közlekedést.
    

A közegészségügyi intézet a vírussal szemben termelt ellenanyagot kimutató országos szerológiai tesztelést indított, amelynek eredménye két héten belül várható.
    

Május 13-tól engedélyeznek minden szabadtéri sporttevékenységet, valamint kinyithatnak az edzőtermek. Május 18-tól megkezdhetik működésüket a színházak, koncerttermek és mozik, valamint kinyithatnak az uszodák is.
    

A korlátozások feloldása alól egyedül Brac szigete kivétel, ahol a múlt hét végén járványgóc alakult ki, ezért a hatóságok 14 napos karantént rendeltek el, és tömeges tesztelésnek vetették alá a lakosokat. Péntek óta 41 új fertőzöttet diagnosztizáltak a szigeten.
    

A szomszédos Szlovéniában még nem indul ugyan újra az egészségügyi ellátás, de hétfőtől újranyithattak a fogorvosi rendelők, és visszaállították a távolsági és városi tömegközlekedést. A válságkabinet bejelentette: a héten újraindíthatják a nemzetközi repülőforgalmat is.
    

Várhatóan 18-án kinyithatnak az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai.
    

Horvátországban egy nap alatt kilenccel - kettővel kevesebbel, mint egy nappal korábban -, 2196-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Ebből hét megbetegedést Brac szigetén diagnosztizáltak. Vasárnap egy ember hunyt el a Covid-19 betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma 91-re emelkedett. Az első fertőzés két és fél hónappal ezelőtti megjelenése óta 1784 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. Pillanatnyilag 16 beteget kezelnek kórházban, közülük 12-en vannak lélegeztetőgépen. A négymilliós országban eddig 46 071 koronavírustesztet végeztek el.
    

Szlovéniában 24 óra alatt hárommal - ugyanannyival, mint egy nappal korábban -, 1460-ra emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, és senki nem hunyt el a Covid-19 betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma 102 maradt. A járvány megjelenése óta a kétmillió lakosú országban 63 365 tesztet végeztek. A diagnosztizált betegek közül 42-en vannak kórházban, közülük 10-et ápolnak intenzív osztályon.
    

Mivel az elmúlt két hétben jelentősen lassult az új koronavírus terjedése Horvátországban és Szlovéniában is, szigorú óvintézkedések mellett a kormányok fokozatosan enyhítenek a korlátozásokon, és újraindítják a gazdaságot. Horvátország vasárnaptól részlegesen már a határait is megnyitotta. (MTI)

 

kapcsolódó cikkek
Horvátország és Szlovénia megpróbálja megmenteni a nyári turisztikai szezont
Horvátország és Szlovénia megpróbálja megmenteni a nyári turisztikai szezont
Horvátország és Szlovénia megpróbálja megmenteni a nyári turisztikai szezont: Szlovéniában már a jövő héten kinyithatnak a kisebb szálláshelyek, Horvátország június 1-jén, de legkésőbb 15-én indítaná az idényt - írta a helyi sajtó kedden.
Koronavírus - Szakértő: a magyarok fele belföldön, míg 12 százalékuk külföldön nyaralna
Koronavírus - Szakértő: a magyarok fele belföldön, míg 12 százalékuk külföldön nyaralna
A statisztikák szerint a magyarok fele belföldön, míg 12 százalékuk külföldön nyaralna - mondta Kiss Róbert Richard turisztikai szakújságíró szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
kapcsolódó cikkek
Horvátország és Szlovénia megpróbálja megmenteni a nyári turisztikai szezont
Horvátország és Szlovénia megpróbálja megmenteni a nyári turisztikai szezont
Horvátország és Szlovénia megpróbálja megmenteni a nyári turisztikai szezont: Szlovéniában már a jövő héten kinyithatnak a kisebb szálláshelyek, Horvátország június 1-jén, de legkésőbb 15-én indítaná az idényt - írta a helyi sajtó kedden.
Koronavírus - Szakértő: a magyarok fele belföldön, míg 12 százalékuk külföldön nyaralna
Koronavírus - Szakértő: a magyarok fele belföldön, míg 12 százalékuk külföldön nyaralna
A statisztikák szerint a magyarok fele belföldön, míg 12 százalékuk külföldön nyaralna - mondta Kiss Róbert Richard turisztikai szakújságíró szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Savaria Fórum 29. évfolyam 38. szám - 2020.10.16.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Pedagógusok Szakszervezete: három tanár halt meg eddig koronavírusban, az egyikük Vas megyei
A Pedagógusok Szakszervezete három olyan tanárról tud, akik igazoltan koronavírus-fertőzés következtében haltak meg.
A Markusovszky kórház celldömölki telephelyén átmenetileg szünetelnek az ellátások
55 új fertőzött Vasban, 1293 Magyarországon, 33-an meghaltak
1293 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 33 krónikus beteg - közölte a koronavirus.gov.hu. A megyében a betegek száma 953-ról 1008-ra nőtt.
50 új fertőzött Vasban, 1025 Magyarországon, 28-an meghaltak
1025 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 28 beteg - közölte a koronavirus.gov.hu. A megyében a betegek száma 865-ről 915-re nőtt.
34 új fertőzött Vasban, 920 Magyarországon, 27-en meghaltak
920 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 27 idős krónikus beteg - közölte a koronavirus.gov.hu. A megyében a betegek száma 915-ről 949-re nőtt.
legfrissebbek
Az Egyesült Államok továbbra sem nézi jó szemmel az iráni fegyverbizniszt
Az Egyesült Államok továbbra is szankcionálja az Iránnak történő fegyvereladást - hívta fel a figyelmet Mike Pompeo, amerikai külügyminiszteri.
Nagyot megy a Becsületes tolvaj
Liam Neeson Becsületes tolvaj című akciófilmje nyerte a hétvégét az észak-amerikai mozikban.
Szabad Városok Szövetsége: elkezdődött a brüsszeli lobbi Szombathelyért is
Megkezdte a brüsszeli lobbit a Szabad Városok Szövetsége annak érdekében, hogy az önkormányzatok közvetlenül részesüljenek a koronavírus-járvány okozta gazdasági hátrányok enyhítésére létrehozott alapból. A forrásoknak legalább felét a városoknak szeretnék juttatni, ami garancia lenne a megfelelő felhasználásra. A szövetségnek Szombathely is tagja.
Ismét sok újszülöttet köszönthetünk Szombathelyen
Legfrissebb anyakönyvi hírek:
Sokakat csábított Kőszegre az Orsolya-napi vásár
Helyi ízekkel, őszi terményekkel és egyéb termékekkel várták a vásárlókat az árusok az Orsolya-napi vásárban Kőszegen. A forgatagban szombathelyi kézművesek is kínálták a portékáikat. A jótékonysági célt szolgáló főzés és süteményverseny a járványhelyzet miatt elmaradt, de a jó hangulat ezúttal is jellemezte a rendezvényt.