km/óra
  2025.05.18., vasárnap  •  Erik, Alexandra napja
Horvátországban és Szlovéniában is a negyedik hullámra figyelmeztetnek

Horvátországban és Szlovéniában is a negyedik hullámra figyelmeztetnek

Az egészségügyi hatóságok nem elégedettek az átoltottság arányával Horvátországban és Szlovéniában, a szakemberek pedig a negyedik hullámra figyelmeztetnek - írta a helyi sajtó hétfőn.

 

Milan Krek, a szlovén közegészségügyi intézet (NIJZ) igazgatója szerint a helyzet komoly, a járvány exponenciálisan terjed, és egyre többen kerülnek kórházba is. "Minden jel arra mutat, hogy gyorsan ideér a negyedik hullám" - mondta.


Kiemelte: a járványhelyzet rosszabb, mint tavaly ugyanebben az időszakban volt. "Megengedhetetlen, hogy az országban 300 ezer, 50 év feletti ember még nem kapott oltást, miközben raktáron áll 700 ezer adag vakcina" - tette hozzá.


A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 954 207-en kaptak védőoltást, közülük 851 160-an már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult lakosság 45, illetve 40 százaléka.


Hétfőre 56 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki Szlovéniában. A vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben az elmúlt egy napon nem halt meg senki. A koronavírusos betegek közül 45-en vannak kórházban, tízen közülük intenzív osztályon.


A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 46 új esetet azonosítottak, így a járvány kezdete óta az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta a 366 ezret. A Covid-19 betegség szövődményeiben az elmúlt napon két beteg halt meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8285-re emelkedett. Kórházban 212 beteget ápolnak, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen.


A valamivel több mint négymillió lelket számláló országban eddig 1 679 731-en kaptak védőoltást - a jogosultak 41,4, a felnőtt lakosság 49,7 százaléka -, közülük 1 549 881-en már a második adagot is felvették.


Ivana Pavic Simetin, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatóhelyettese szerint Horvátországot már elérte a járvány negyedik hulláma.


"Ennek lesz egy dinamikája, a fertőzöttek száma kezd felfelé ívelni, majd csökkeni fog az intézkedések szigorításával, illetve a beoltottak számának növekedésével" - hangsúlyozta, hozzátéve: egytelen védőoltás sem hatékony száz százalékban, és mindenkinél lehetnek mellékhatásai, amelyek főleg enyhék és gyorsan elmúlnak. "Ez nem ok arra, hogy ne oltassuk be magunkat" - húzta alá.


Mindkét említett országban kevesebb tesztet végeztek a hétvégén, mint a hétköznapokon szoktak. (MTI)

Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Szólnak előre: a külföldön vezetett bankszámlákra is rálát a NAV
Nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz. Az adóhatóság 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt, így látja a külföldi számlakra érkező pénzeket is, írja közleményében a NAV.
Romániai elnökválasztás: Európa, erdélyi magyarság - nagy a tét a második fordulóban
Romániában megkezdődött a megismételt elnökválasztás második fordulója. Az első fordulóban a szélsőjobboldali, magyargyűlölő,  populista George Simion csaknem kétszer annyi szavazatot kapott, mint a második helyen álló Európa-párti és liberális Nicusor Dan, aki jelenleg Bukarest főpolgármestere. 
A vasárnapi Kossuth téri tüntetésen Pankotai Lili, Hodász András és Csoki is felszólal
Civil kezdeményezők tüntetést szerveztek május 18-án 17.30-ra Halász János "A közéleti átláthatóságról" törvényjavaslatának elfogadása ellen.
Pálcával a kézben: fúvóskarnagyi diplomakoncert volt a Bartók Teremben
Május 17-én fúvóskarnagyi mesterszakos diplomakoncertre várták a zenekedvelőket a Bartók Terembe. Bokor Patrik Szombathely Város Koncert Fúvószenekarát dirigálta.
A háború eddigi legnagyobb dróntámadását hajtotta végre Ukrajna ellen Oroszország vasárnap
Minden eddiginél nagyobb orosz dróntámadás érte Ukrajnát a hétvégén – közölte az ukrán légierő vasárnap reggel.