km/óra
  2021.09.22., szerda  •  Móric napja
Horvátországban a 65 év felettieket is beoltják az AstraZeneca oltóanyagával, Szlovéniában nem

Horvátországban a 65 év felettieket is beoltják az AstraZeneca oltóanyagával, Szlovéniában nem

Több más európai országgal ellentétben Horvátországban a 65 évnél idősebbeket is beoltják az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagával, Szlovénia viszont úgy döntött, hogy a legidősebb korosztály a Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcináját kapja meg - közölte a helyi sajtó hétfőn.

Horvátországban eddig közel százezer embert oltottak be a Pfizer/BioNTech és a Moderna oltóanyagával, ebből 39 ezren már megkapták a második adagot is. Az AstraZeneca oltóanyagából 16 800 adag érkezett szombaton, a hónap végéig 150 ezret várnak. Hétfőn minden megye kapott a vakcinából, amellyel a 65 évnél idősebbeket tervezik beoltani. Zágráb ebből a vakcinából rendelt a legtöbbet, 2,7 millió adagot. Több nyugdíjas szervezet is tiltakozott a válságstáb és a kormány döntése ellen, és azt kérték, hogy a vakcinával az 50-60 év közötti korosztály oltsák be. Ezt azzal indokolták, hogy a gyógyszervállalat mindössze 660, 65 évnél idősebb emberen tesztelte a vakcinát, ezért nem lehet biztosan tudni, milyen védettséget nyújt az idősek számára.

Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója a válságstáb hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy valóban kevesebb tesztet végeztek az idősebbeken. Mindazonáltal hozzátette: Zágráb úgy véli, az AstraZeneca oltóanyaga hatásos, biztonságos és megfelelően tesztelt, valamint a 18 év felettiek számára jóváhagyta az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) is.

Bernard Kaic járványügyi szakember kiemelte: még sokáig nem lesz elég vakcina ahhoz, hogy beoltsák a legveszélyeztetettebb réteget. Úgy vélte: még mindig jobb, hogy tavasszal megkapják az oltást az idősek, még ha 70 százalékos védettséget is nyújt a vakcina, mint várjanak vele őszig, amíg lesz elég 90 százalékban hatékony oltóanyag, mert addig még sokan meghalhatnak.

Horvátországban az utóbbi 24 órában 71 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 235 473-at. Egy nap alatt 29 újabb beteg halt bele a fertőzés okozta Covid-19 szövődményeibe, a halottak száma ezzel 5198-ra emelkedett. Kórházban 1137 beteget ápolnak, közülük 107-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív esetek száma 2407.

A szomszédos Szlovéniában hétfőre 304-gyel 174 006-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában 12 beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 3635-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 946-an vannak kórházban, 160-an intenzív osztályon. Az aktív fertőzöttek száma 15 710.

Szlovéniában eddig 54 589 embert oltottak be a Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcinájával, a szállítmányok itt is akadoznak. Az AstraZeneca oltóanyagából 9600 ampulla érkezett szombaton, a várt 15 ezer helyett. Ennek ellenére Ljubljana úgy döntött: ezt a védőoltást csak a 65 évnél fiatalabb, kritikus infrastruktúrában dolgozók kaphatják meg. (MTI)

kapcsolódó cikkek
Horvátország és Szlovénia nem tervez további enyhítéseket
Horvátország és Szlovénia nem tervez további enyhítéseket
Néhány járványügyi korlátozás megszüntetése után sem Horvátország, sem Szlovénia nem tervez további enyhítéseket az elkövetkező hetekben - közölte a helyi sajtó pénteken.
Horvátországban nem nyitottak ki a vendéglátóhelyek, de a tulajdonosok tüntetésre készülnek
Horvátországban nem nyitottak ki a vendéglátóhelyek, de a tulajdonosok tüntetésre készülnek
A bejelentések ellenére nem nyitották meg a vendéglátóhelyeket a tulajdonosok hétfőn Horvátországban, tiltakozásul a járványügyi korlátozások ellen, de nagyszabású tüntetésre készülnek szerdán - közölte az N1 horvát kereskedelmi hírtelevízió.

Savaria Fórum 30. évfolyam 33. szám - 2021.09.17.
Savaria Fórum 30. évfolyam 33. szám - 2021.09.17.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Vincze Magdolna szombathelyi gyermekorvos szerint: "Ritka, hogy ilyen sokan betegednek meg"
Jellemzően 4-8 gyerek hiányzik most az óvodás csoportokból és az iskolai osztályokból felsőlégúti megbetegedések miatt Szombathelyen.
Gól a Lövölde térről a mennyei megyeiben: kezdőrúgásból talált be a bucsui játékos
A második félidő elején elvégzett kezdőrúgásból talált be a hazai kapuba Podani Gábor, a vendégek játékosa a Balogunyom-Bucsu (4-2) megyei III. osztályú meccsen.
Orbán nem akar kötelező oltást
Lesz negyedik hullám, nem fog megállni a határoknál – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában.
Január elsejéig hosszabbítanák meg a veszélyhelyzetet
A kormány a delta-mutáns terjedése miatt tesz a hosszabbításra javaslatot a parlamentnek.
Megyei I. osztály: A Király nyerte a szombathelyiek csatáját, a Táplán háromgólos hátrányból fordított
A címvédő Sárvár hazai pályán szenvedett vereséget a Kőszegtől. A Celldömölk is négyig jutott a Szentgotthárd ellen, a Körmend és a Bük mérkőzésén pedig döntetlen született. A Jánosháza a Lukácsháza otthonából hozta el a pontokat.
legfrissebbek
Repülőrajtot vett a Falco, esélyt sem adott a PVSK-nak a bajnoki nyitányon
A szombathelyiek 20-2-es kezdéssel sokkolták a baranyaiakat, innen pedig már nem volt visszaút a vendégek számára.
Megérkezett a fővárosi állatkertbe Szása, a szibériai tigris
A 12 éves állat már látható a kifutójában.
WHO-szakember: Szerbia kezdetben sikeres volt, már nem az
Vb-selejtezők: Egy zárt kapus mérkőzés és pénzbüntetés a magyaroknak
Marco Rossi szövetségi kapitány együttese következő hazai összecsapását október 9-én az albánok ellen vívja.
Bécs polgármestere szigorításokat jelentett be
A döntést a fővárosi kórházak intenzív osztályain ápolt Covid-betegek számának emelkedésével indokolta a polgármester.