km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Horváth Zoltán: „új kulturális centrumot teremtünk”

Horváth Zoltán: „új kulturális centrumot teremtünk”

Horváth Zoltán, az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ igazgatója február 1-jétől a Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezetését is ellátja. A városvezetés tervei szerint a közeljövőben a két szervezet összevonásával új kulturális centrum jön létre.

 

– Eddig kulturális területen dolgozott. A Médiaközpont vezetésével idegen terepre tévedt?


– Nem egészen. Egyrészt a Médiaközpont alapító okiratában is szerepel, hogy a cég közhasznú kulturális tevékenységet végez, amelyet a televízió és a hetilap a tájékoztatáson és a kulturális műsorokon keresztül végez, tehát itt is hangsúlyosan szerepel a kulturális értékközvetítés. Másrészt újságíró, valamint mozgóképgyártó szakmákkal is rendelkezem. Főiskolai művelődésszervező szakom mellett vizuális kommunikáció szakirányú képesítést is szereztem. Az elmúlt 20 évben több mint 60 dokumentum-, valamint egyéb fikciós és nem fikciós filmet is készítettem, nagyrészt alkotótársakkal. Évekig voltam újságíró a főiskolai hetilapnál. Nem teljesen idegen tehát a média területe, ennek ellenére nem gondolom, hogy lenne annyi tapasztalatom, hogy hirtelen szerkesztőséget vezessek. Remek szakemberek dolgoznak a Szombathelyi Televízióban és a Savaria Fórumban. Nem az lesz a feladatom tehát, hogy médiamunkásként kezdjek el dolgozni.

 

– Pontosan milyen feladatra szerződött?


– A szervezetet kell vezetnem egy olyan időszakban, amikor jelentősen csökkentek az önkormányzat pénzügyi lehetőségei, ami kihat minden önkormányzati cégre és intézményre is. A Médiaközpont fenntartói támogatása az idei évben biztosan jóval kevesebb lesz. Ezt csak nagyon fegyelmezett szervezetirányítással lehet kézben tartani. Át kell tekintenünk, hogy milyen költségmegtakarításokkal számolhatunk, úgy, hogy szakmailag minél kevesebb sérüléssel jussunk túl ezen. Átgondoljuk, hogy mik azok a lehetőségek, amelyekkel kevesebb pénzből oldjuk meg a működést, esetlegesen akár még nagyobb elérést is produkálva. Azt tartom természetesnek, hogy a megtakarítást rögtön magamon kezdjem: úgy vállaltam el a feladatot, hogy azért nem kapok juttatást. Mindemellett arra kaptam felkérést, hogy az AGORA és a Médiaközpont összevonására is tegyek szakmai és pénzügyi javaslatot.

 

– Az AGORA megszüntetése miatt sokan attól félnek, hogy megszűnik a szombathelyi közművelődés.


– Őszintén köszönjük, hogy sokan jelezték, hogy mennyire fontos munkát végzünk, de a tényleges megszűnéstől nem kell tartani. A kulturális törvény alapján a települési önkormányzatoknak a legkisebb falvakban is kötelező a közművelődési tevékenység. A megyei jogú városokban kulturális központokat kell működtetni meghatározott feltételek mellett, így, bár az AGORA, mint intézmény valóban megszűnik, ha úgy dönt a közgyűlés, azonban a név, a funkció, a feladatok, az épületek, a munkatársak maradnak. A cég központja valószínűleg a Március 15. téren lesz, az AGORA –Művelődési és Sportházban. Mivel kötelező feladatról van szó, így a közművelődés lesz az elsődleges funkció, természetesen a médiatevékenység megtartásával. Sőt, lehetőségeink szerint ezen is erősíteni, frissíteni szeretnénk majd. A közművelődés és a városi média egy szervezeten belüli működtetésével a kft. mindkét része erősödni fog, egymást is kiegészítve, segítve. Egy olyan új kulturális centrumot teremtünk, amelyben egyszerre lesz jelen az AGORA–MSH, az AGORA-Savaria Filmszínház, a Octopus-Víztorony, a KRESZ park, a felsőcsatári Gyermeküdülő, az Ifjúsági Szolgálat, a Szombathelyi Televízió, a Savaria Fórum és számtalan más funkció. El szeretném kezdeni például a lakótelepi kulturális klubhálózat elindítását. Ennek érdekében már elkezdtük az együttműködési megállapodások megkötését a lakótelepi civil és egyéb szervezetekkel. Legalább egy kis klubhelyiséggel mindenhol jelen szeretnénk lenni. De gondolkodunk közösségi kertek elindításán is, a zöldebb város jegyében. Egyszerre leszünk Szombathely közösség- és rendezvényszervező, valamint (a Médaközpont alapító okirata szerint) városmarketingért is felelős cége, de mindezeken túl is közösen gondolkodunk a városvezetéssel, hogy melyek azok a területek, amelyek ide integrálva szakmailag hatékonyabb, pénzügyileg racionálisabb működtetést tennének lehetővé.  

 

Horváth Zoltán művelődésszervező, okleveles alkalmazott nyelvész és okleveles andragógus diplomával rendelkezik, jelenleg végzős kulturális mediátor mesterszakos hallgató. 13 éve dolgozik a közművelődésben, egy éve az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ igazgatója. Óraadó tanárként az ELTE szombathelyi közösségszervezés szakos hallgatóit oktatja. Közel 20 éve független filmkészítő, elsősorban dokumentumfilmek fűződnek a nevéhez. Az elmúlt években rendszeresen publikálja nevelés- és művelődéstudományi területen folytatott kutatásait.
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Lírai korzó Nagy Ervinnel Szombathely belvárosában
Lírai korzóra várják az érdeklődőket április 11-én, csütörtökön a magyar költészet napján. A résztvevők a belvárosban Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel sétálhatnak, olvasható a szervező, AGORA honlapján.
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.