km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Horvát lap: a horvátok nagy szerelmesei az illegális fegyvereknek

Horvát lap: a horvátok nagy szerelmesei az illegális fegyvereknek

A horvátok nagy szerelmesei az illegálisan tartott fegyvereknek, ez abból is látszik, hogy 2007 óta 5,3 tonna robbanószert, több mint 340 ezer lőfegyvert és 5,5 millió különféle lőszert szolgáltattak be a hatóságoknak - írta a Vecernji List című horvát napilap szerdán.

 

A horvát rendőrség 2007-ben hirdette meg azt a Kevesebb fegyver, kevesebb tragédia elnevezésű kezdeményezését, hogy a lakosság mindenféle jogi következmény nélkül leadhatja a délszláv háborúból nála marad fegyvereket és lőszereket.

Az illegális fegyvertartás az után lett ismét téma a horvát közéletben, hogy hétfőn egy 22 éves horvát férfi gépfegyverből nyitott tüzet a zágrábi Szent Márk téren a kormány épülete előtt, és az ott őrt álló egyik rendőrt súlyosan megsebesítette. Az elkövető egy engedély nélkül szerzett, román gyártású gépkarabélyt használt, amelyet menekülés közben eldobott, majd néhány perccel később egy pisztollyal fejbe lőtte magát.
   

A rendőrség házkutatást tartott a fiatal férfinál, aki szüleivel élt a közép-horvátországi Kutinán, és akinek édesapja háborús veterán. A rendőrségi jelentés szerint két engedély nélküli puskát találtak a házban, hangtompítóval és céltávcsővel, valamint több mint ezer lőszert. Az 59 éves férfit őrizetbe vette a rendőrség, de később elengedte. Az ügyészség büntetőeljárást indított ellene.
   

Az újság egy másik, vasárnap történt esetről is beszámolt, amely valószínűleg nem lett volna hír, ha nincs a hétfői tragikus esemény. Egy 65 éves ittas férfi az árukba borult gépjárműjével, a rendőrség pedig a helyszínelésnél két engedély nélküli puskát és lőszert talált az autóban. A férfinál házkutatást is tartottak, ahonnét teljes fegyverarzenál került elő. Köztük gépkarabély, golyószóró, robbanószer és töltények.
   

A lap szerint a horvát padlásokon, raktárakban és pincékben továbbra is nagy számban rejtegetnek illegális fegyvereket és robbanószereket. Azt, hogy mennyire szeretik a lőfegyvereket a horvátok, az is igazolja, hogy százezer horvátnak van fegyvertartási engedélye, és tart legálisan fegyvert otthonában - írták.

 

Forrás: MTI

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Köztünk vannak, velünk élnek - tárlat nyílt a szociális ellátásban részesülők műveiből
2023-ban hirdette meg a Belügyminisztérium Integrált Jogvédelmi Szolgálata a Tudom, hogy van jogom! ellátottjogi alkotópályázatot. A pályaművekből összeállított tárlatot az országban vándorkiállításon mutatják be, melynek egyik állomása a szombathelyi Víztorony. A megnyitót március 28-án tartották.
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
A talpra állás után a gazdaságban és a turizmusban is az idei az újraindítás éve, amelyben 2-3 százalékos GDP-növekedés lesz elérhető - mondta a nemzetgazdasági miniszter a 178. balatoni hajózási szezont megnyitó, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) négy új hajóját felavató ünnepség sajtótájékoztatóján csütörtökön Siófokon.
Agrometeorológia: a tavaszi vetés várja az esőt
A tavaszi vetések várják az esőt, mert a talaj felső rétege már nagy területen kiszáradt és csapadék alig várható, ugyanakkor az őszi vetések intenzíven fejlődnek, mert bőven van nedvesség a mélyebb talajrétegekben - írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében.
Újabb emberi maradványokat találtak Zalaegerszegen
Újabb emberi maradványokat találtak a rendőrök a Zala-réten, ahol márciusban egy elásott férfi holtteste került elő - közölték a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján csütörtökön.