km/óra
  2024.10.07., hétfő  •  Amália napja
Honda ütközött Suzuki motorral, a védőruházat óvta meg a házaspárt a súlyosabb sérülésektől

Honda ütközött Suzuki motorral, a védőruházat óvta meg a házaspárt a súlyosabb sérülésektől

Az Állj, elsőbbségadás kötelező! tábla ellenére hajtott be a kereszteződésbe egy Honda személygépkocsi és ütközött az előtte elhaladó Suzuki motorkerékpárral.

 

A Körmendi út irányába haladt a Szent Gellért utcában a Suzuki motor, amit egy házaspár férfi tagja vezetett, írja a 112press. A motor hátuljának nekihajtott a menetirány szerinti bal oldalról, a Rumi út felől érkező, osztrák rendszámú Honda személyautó. A motor eldőlt, két utasa az aszfalton sodródott és bukósisakkal járdaszegélynek ütközött. A házaspár mindkét tagja védőruházatban volt, ennek köszönhető, hogy nem szenvedtek súlyosabb sérülést. Mindkettőjük bukósisakja megrongálódott, illetve a ruházatuk szétszakadt. A mentők az asszonyt szállították kórházba, de információk szerint ő sem szenvedett súlyosabb sérülést. 


A motoros férfi elmondta, hogy az idei első kirándulásukra indultak, de nem jutottak messze, csupán néhány utcányira. A baleset után azonnal többen siettek a segítségükre, amit ezúton is köszön az érintetteknek.


A Hondát vezető magyar fiatalember elismerte a felelősségét a balesetért.

 

Fotó: Tánczos Mihály/112press
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak