km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Hivatalos: húsvétig teljes zárlat lép életbe Magyarországon (frissítve)

Hivatalos: húsvétig teljes zárlat lép életbe Magyarországon (frissítve)

Az üzletek és a szolgáltatások március 8-tól március 22-ig tartó zárását, továbbá az óvodák és az általános iskolák április 7-ig tartó bezárását jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön online sajtótájékoztatón. A harmadik hullám nagyon erős. Gulyás Gergely értékelése szerint "ha most nem zárnánk, akkor nemcsak a megbetegedések és a halálozások száma nőne meg radikálisan, de a nyitás is, az újraindítás is későbbre tolódna.

 

Frissítve: 

 

Jól halad az oltás, de még így is súlyos a járványhelyzet; Itt a vírus harmadik hulláma

 

Gulyás Gergely közölte, a harmadik hullám nagyon erős, erősebb, mint a második, ami sokkal erősebb volt, mint az első. A harmadik hullámban az az új, hogy rendelkezésre áll a vakcina és jól halad az oltás - mondta, úgy folytatva: biztosan állíthatják, hogy Magyarország jelenleg a harmadik Európában, de jövő héten már a legátoltottabb ország lesz az EU-ban.


A miniszter szerint ez a tempó sem elég gyors ahhoz, hogy a vírus, különösen a vírusmutánsok terjedését megakadályozza. Elmondta, a brüsszeli vakcinabeszerzés lassan halad és a keleti vakcinákkal együtt sem tudják még "a társadalmi védettséget" a következő egy-két hétben kialakítani.


Csak a kontaktusszámok radikális csökkentése vezethet eredményre - hangsúlyozta, jelezve: a szakértők az operatív törzzsel teljes összhangban javasolták a szigorú korlátozások bevezetését.

 

A járványügyi szakemberek javaslatára döntött a kormány az újabb  korlátozásokról

 

A kormánydöntés okairól közölte, meghallgatták a matematikusokat, az orvosokat, a szakértőket, a virológusokat. "A számok világosak" - fogalmazott, majd felhívta a figyelmet az elmúlt három nap romló járványadataira, különösen az elhunytak, az új fertőzöttek és a lélegeztetőgépen lévő betegek számára.


Hozzátette: a terjedés sebessége nő, a reprodukciós ráta pedig az egyik legmagasabb Európában.

 

Ha most nem zárnának, csak később lehetne újraindítani az országot

 

Gulyás Gergely értékelése szerint "ha most nem zárnánk, akkor nemcsak a megbetegedések és a halálozások száma nőne meg radikálisan, de a nyitás is, az újraindítás is későbbre tolódna". Nemcsak azért kell zárni, hogy megvédjék az emberek életét, egészségét, hanem hogy mielőbb nyithassunk, mielőbb visszatérhessünk a normális élethez - fogalmazott.

 

Az üzleteket március 8-tól március 22-ig bezárják    

 

A koronavírus-járvány terjedésének csökkentése érdekében meghozott szigorításokról elmondta, az üzletek március 8-tól március 22-ig lesznek zárva, kivéve az élelmiszerboltok, a patikák, a drogériák és a benzinkutak. A részletszabályokat az operatív törzs dolgozza ki, a kormány hirdeti ki, napokon belül nyilvánosságra hozza.

 

Minden szolgáltatás szünetel   

 

Március 8-tól március 22-ig minden szolgáltatás szünetel a magánegészségügy kivételével - tette hozzá, megjegyezve: a részletszabályokról az operatív törzs pénteken dönt.

 

 

Hétfőtől zárnak az óvodák, digitális tanrendre térnek át az általános iskolák is

 

Elmondta, az óvodáknál és az iskoláknál az április 7-i dátum a tavaszi szünet vége; a digitális oktatás részleteit az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatási államtitkársága dolgozza ki és teszi közzé. Hozzátette: a középiskolákra, egyetemekre vonatkozó szabályok - ahol most sincs jelenlétet igénylő oktatás - változatlanok maradnak.

 

A munkavégzés és a szabadtéri sporttevékenység lehetséges

 

Gulyás Gergely közölte, a konditermeket is be kell zárni két hétre, az igazolt sportolók edzései, meccsei kizárólag zárt kapuk mögött lehetnek. A parkok, arborétumok nyitva lesznek, a szabadtéri sporttevékenység olyan sportok esetében, ahol tartható a másfél méteres távolság, megengedett - részletezte.


A miniszter arra kért minden munkaadót, ahol lehetséges, biztosítsa az otthoni munkavégzést, különös tekintettel a gyermekes családok esetében.

 

A maszkhasználat szabadtéren mindenhol kötelező

 

A maszkhasználat szabadtéren mindenhol kötelező - hangsúlyozta.

 

Szigorítjuk a határátlépést

 

Szigorításról számolt be a személyi határforgalomnál. A tranzit- és teherforgalmat nem korlátozzák.

 

Kiterjesztjük a bértámogatást

 

Elmondta, a már létező, a szállodákra és a vendéglátóiparra vonatkozó bértámogatást és adókedvezményt kiterjesztik azokra a szektorokra, amelyeknek most be kell zárniuk, a korlátozások időtartamára, március 8-tól március 22-ig. Gulyás Gergely kitért arra, hogy a kormány szerdai és csütörtöki ülésén is a járványhelyzettel foglalkozott.

 

Az újraindítás célegyenesében vagyunk, még jobban felgyorsítjuk az oltást

 

Gulyás Gergely kiemelte: hosszú idő óta élünk olyan körülmények között, amelyeket nem szoktunk meg, sőt korábban nem is gondoltunk rá.  Remélhetőleg már a járvány utolsó szakaszában vagyunk, és elérhető az oltottság olyan mértéke néhány héten-hónapon belül, amely után lehetőség lesz a nyitásra - fogalmazott. Hozzátette: a nyitás március 22-én megkezdődik, valószínűleg ütemezetten.

 

Zajlik az újraindításról szóló online konzultáció

 

Közölte: a nyitás részletei szempontjából döntő fontosságú, hogy mit szeretnének az emberek, ezért azt kéri mindenkitől, hogy vegyen részt a konzultációban, amely arról szól, hogy miként indítsák újra az országot:  https://nemzetikonzultacio.kormany.hu/; https://vakcinainfo.gov.hu/
A kormány ezt követően, a március 17-i ülésén dönthet az újranyitásról, annak szakaszairól, és akkor tudják mindenkinek az igényeit, véleményét figyelembe venni, ha minél többen kitöltik a konzultációt - mutatott rá.


A miniszter hangsúlyozta: a járvány harmadik hullámát "le kell törni", és ezek az azok az intézkedések, amelyekkel ezt meg lehet tenni. Ha mindenki betartja ezeket, akkor korábban tudnak nyitni, korábban indulhat újra az élet Magyarországon - mondta.

 

Köszönetet a vírushelyzetben is helyt álló orvosoknak, ápolóknak

 

Az egészségügyi dolgozók 96,3 százaléka írta alá az új jogviszony létesítéséhez szükséges szerződést, vagyis nem csupán az Országgyűlés fogadta el szinte egyhangúlag az erről szóló jogszabályt, hanem az érintettek is - mondta a miniszter, aki egyben köszönetet mondott a vírushelyzetben is helyt álló orvosoknak, ápolóknak.

 

Az új egészségügyi jogviszony bevezetésével párhuzamosan zajlik minden idők legnagyobb orvosi és ápolói béremelése    

 

Hozzátette: minden feltétel adott ahhoz, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben is teljesítsék a szolgálatot az egészségügyi dolgozók, az orvosok lényesen megemelt fizetés, míg az ápolók folyamatosan növekvő fizetés mellett. Emlékeztetett arra is, hogy az új szabályozás már tiltja a hálapénz elfogadását.

 

A nemzeti hatóságoknak kell az oltási igazolványt kiállítaniuk

 

A vakcinaigazolványról szóló kérdésre azt felelte: az uniónak jelenleg nincs egységes szabályozása, az erről szóló állítások álhírek - jelentette ki. Az unió szakmai testületei ugyan tettek már ajánlásokat, döntés azonban nem született. Hozzátette: bízik abban, hogy előbb-utóbb lesz egységes szabályozás. Rámutatott ugyanakkor: a német kancellár szerint a nemzeti hatóságoknak kell az oltási igazolványt kiállítaniuk, amit aztán Európában mindenhol el kell fogadni. Hangsúlyozta: viszonossági alapon minden államnak el kell majd fogadnia a másik által kiadott igazolványt, ha ezt bármelyik tagállam nem tenné meg, akkor azon országét Magyarország sem fogadná el.

 

MTI/koronavirus.gov.hu

 

Korábban írtuk: 

 

Rendhagyó módon, ma a Karmelita kolostorból jelentkeztek be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivővel, a kormányülés ugyanis jelenleg is zajlik, emiatt további részeleteket is csak későbbre ígértek.

 

A legfontosabb döntések:

  • az óvodákat és az iskolákat április 7-ig bezárják,
  • középiskolákban, felsőoktatási intézményekben marad az online oktatás,
  • hétfőtől, azaz március 8-tól az ületeket két hétre bezárják, kivétel: az élelmiszerboltok, a gyógyszertárak, a drogériák és a benzinkutak,
  • március 8-22. között minden szolgáltatás is bezár, kivéve a magánegészségügyi intézményeket,
  • a konditermeket is két hétre be kell zárni,
  • szigorítják a határátlépést,
  • a bértámogatást pedig kiterjesztik azokra a szektorokra is, amelyeket most be kell zárni.

 

Fotó: Nagy Jácint / Savaria Fórum

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat