km/óra
  2025.02.09., vasárnap  •  Abigél, Alex napja
Hipp: Nagyon örültem a Haladás megkeresésének és ajánlatának

Hipp: Nagyon örültem a Haladás megkeresésének és ajánlatának

A Szombathelyi Haladás régi-új mestere a klub hivatalos oldalán nyilatkozott terveiről.

Michal Hipp a haladas.hu-nak nyilatkozott elsőként.

- Miután eljöttem Szombathelyről, két évig a kazahsztáni válogatottat irányítottam, a második évben pedig párhuzamosan a szintén kazah Asztanánál dolgoztam másodedzőként - mondta a kedd délutáni edzést követően Hipp.

- Aztán Szlovákiában tartottam UEFA PRO-licenes képzéseket. Amikor megkeresett a Haladás, nem sokat gondolkodtam. Noha van egy olyan mondás, mely szerint kétszer ugyanabba a folyóba nem lépünk, ez a futballra nem igaz. Anno nagyon szép időszakom volt a Haladásnál eltöltött szűk egy év, szép emlékeim vannak. Nagyon jó szívvel gondolok vissza a játékosokra, a városra az itt élő emberekre, a szurkolótáborra. Éppen ezért nagyon örültem a Haladás megkeresésének és ajánlatának, amelyet örömmel fogadtam el. A mostani keretből van több játékos, akivel akkoriban együtt dolgoztam, ismerem a körülményeket, a lehetőségeket. Mindezek nagyon sokat nyomtak a latba, amikor elfogadtam az ajánlatot. Mondhatom, hogy az NB II. mezőnyére is van rálátásom. Ami a Haladás meccseit illeti, mióta eljöttem, többször is jártam a Haladás Sportkomplexumban, legutóbb például az elmúlt bajnokságban a Győr elleni 1-1-es összecsapásra utaztam el. De ott voltam például a csapat tavaly nyári, dunaszerdahelyi felkészülési mérkőzésén is - mindig is érdekelt, mi van a Halival.Az utóbbi időben pedig az interneten streamen több bajnokiját is megnéztem a csapatnak, csakúgy, mint a putnoki Magyar Kupa-meccset. De nem ugyanaz mérkőzésen és edzésen látni a játékosokat, úgyhogy most az a legfontosabb feladatom, hogy testközelből is megismerjem, megnézzem a labdarúgókat. És mielőbb szeretném velük elsajátítani azt általam elképzelt játékrendszert, taktikát. A mai tréningen a csapat egyik részének - akik Putnokon többet játszottak - aerobfutások voltak, a többiek számára pedig különböző technikai feladatok és kétkapus játék.Olyan Haladást szeretnék látni a jövőben, amelyben folyamatosan fejlődnek a játékosok, emellett pedig a csapat látványosan feljebb és feljebb lépked a bajnoki táblázaton.

(Fotó: haladas.hu)

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
„Mélyen, legbelül tudtam, hogy történt valami velük” – megtörte a csendet a Skóciában eltűnt magyar ikerpár édesapja
A 32 éves magyar ikerpár 10 éve élt Skóciában, 2025. január 7-én, kedden hajnali 2 óra 12 perc körül látták őket utoljára az aberdeeni Market Streeten, a Dee folyón átívelő Victoria hídnál.
Fiatal kapusát gyászolja az NB I-es kézicsapat
Autóbalesetben hunyt el, mindössze 21 esztendős volt.
24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét
Közel 800 ezer megtekintésnél jár az a dokumentumfilm, amelyet a Direkt36 tényfeltáró központ közel egy éven át készített Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről. A film február 7-én reggel került fel a Direkt36 YouTube-csatornájára.
Gyászol Lukácsháza: tragikus hirtelenséggel elhunyt Csejtei Péter alpolgármester
Február 1-jén, szombaton 14 órakor vettek tőle végső búcsút a lukácsházi temetőben.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.