
Hímzőszakkör indul Horvátlövőn
– A hímzőszakkör indításának lehetőségét a Nemzeti Művelődési Intézetnek köszönhetjük, hiszen az általuk létrehozott „A szakkör” -ön keresztül volt lehetőségünk pályázatot benyújtani, így a szakkörhöz szükséges eszközöket és alapanyagokat is a Nemzeti Művelődési Intézet állta, melyet 2021. november 23-án és 25-én tudtunk átvenni a jáki művelődési központban. A kurzus indításának feltétele az volt, hogy minimum 5 fő jelentkezzen. Szerencsére vannak a falunak olyan lakói, akiket a mai napig érdekel a hímzés, hiszen régebben nagyszüleink és dédnagyszüleink a szabadidejük nagy részét ezzel a tevékenységgel töltötték. Az elmúlt 20 évben nem volt lehetőség ilyen szakköri tevékenység indítására Horvátlövőn. A szervezés és tervezés nagyon gyorsan jött, hiszen egyik pillanatról a másikra kellett úgymond a falu lakossága helyett dönteni, hogy melyik az a tevékenység, illetve elfoglaltság, amelyet a falu nagy része szívesen csinál. Végül a hímzésre esett a választás, ezzel az idősebb korosztályt próbáljuk egy kicsit kimozdítani a jelenlegi állapotból. Az első találkozásunk januárban lesz – fogalmazott Varga Brigitta.
Krilov István
Borítókép: Varga Brigitta

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.