km/óra
  2025.02.12., szerda  •  Lívia, Lídia napja
Hídavatás és hordógurítás a déli városrészen

Hídavatás és hordógurítás a déli városrészen

Ma délelőtt felszentelték és felavatták a déli városrészen lévő új hidat. A rendezvényen – amelyen részt vett többek között dr. Nemény András, városunk polgármestere – Tóth Kálmán, a körzet képviselője köszönte meg mindazoknak a munkáját, akik segítették a beruházást.

Ma reggel a szentmise után Szombathely Város Koncert Fúvószenekara vonult fel a Szent István király úton, ahol Ipacs Bence plébános szentelte fel a hidat.

- „A híd túl messze van”, mondja a filmcím. Nem fizikailag, de mégis távolinak éreztük magunknak az átkelőt. Amikor március 31-én lezártuk, akkor az aggódás mellett az a remény is bennünk volt, hogy noha most nem lehet rajt átkelni, de valahogy megoldjuk. Aztán kiderült, hogy hiányzik. Tudtuk, hogy nagyon rossz állapotban van, az összes híd közül ez volt a legleromlottabb állapotban – kezdte ünnepi köszöntőjét Tóth Kálmán, a körzet képviselője, aki később arról beszélt, hogy a mindennapokban bizony megnehezítette a lezárás az itt élők életét.

- Láttuk a megfeszített tempót nyáron, hogy tartani tudják a határidőt. Most pedig itt állunk, örülhetünk, és megnyugodhatunk. Szép lett a híd, amely lekerült a felújítandók listájáról. Amikor visszatekintünk erre a hat és fél hónapra, eszünkbe jutnak emlékek, folyamatok, és ha volt is bosszúság, probléma, ilyenkor az kerül előtérbe, ami segítette a beruházást. Először is köszönjük a pénzt és a józanságot, mert a város nem hagyta, hogy ehelyett egy másik hidat újíttassanak fel, kitartottak a szakmai vélemény érvényessége mellett. És köszönjük, hogy a közgyűlés több mint 200 millió forinttal járult hozzá a kormány által adott támogatáshoz – fogalmazott a politikus, majd hozzátette: nagyon hálás mindenkinek, aki hozzájárult a hídépítéshez.

- Köszönet a déli városrészen élőknek a türelemért, akik érdeklődve, olykor aggódva, de összességében biztatóan figyelték, hogy a rosszból lett a semmi, a semmiből pedig a valami. Ez a valami pedig most már a miénk, ami hidunk, amely újra összeköt bennünket. Legyünk büszkék Szombathely szép hídjára – zárta szavait Tóth Kálmán.

Ezt követően Fehér Renátó erre az alkalomra írt „Mennyit bír el egy híd?” című verse hangzott el nagyapja, Fehér Csaba előadásában, majd Kondor László és Bodorkós Ernő gurította át a hordót a hídon: a gurítást nótacsokorral kísérte a Gyöngyöshermán-Szentkirályi Polgári Kör Népdal- és nótaköre.

(Fotó: Bonyhádi Zoltán)

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
24 óra alatt mintegy 800 ezren látták a Direkt36 A dinasztia című filmjét
Közel 800 ezer megtekintésnél jár az a dokumentumfilm, amelyet a Direkt36 tényfeltáró központ közel egy éven át készített Orbán Viktor miniszterelnök családjának üzleti tevékenységéről. A film február 7-én reggel került fel a Direkt36 YouTube-csatornájára.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.
Egészségügyi dolgozókat díjaz a város, várják a javaslatokat
Három kategóriában adományoznak elismeréseket az egészségügyi szektorban kiemelkedő teljesítményt nyújtó dolgozóknak.
A nyolcéves kislány végignézhette, ahogy anyja a kistestvérével a vonat elé lépett Győr közelében
A nő az autóban hagyta a nagyobbik gyermekét. A mozdonyvezető sokkot kapott a péntek este történtektől.
A miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel a magyar turisztika új irányairól beszélt
A szakmai szervezetek széles összefogására van szükség a turizmus további fejlesztéséhez, szerencsés lenne például egy éves rendezvénykalendárium összeállítása - mondta Orbán Ráhel, a BDPST Csoport kreatív igazgatója csütörtökön az MCC Feszt kerekasztal-beszélgetésén, melyet a hazai turizmus kilátásairól rendeztek.