km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Hiányzott az átütőerő, kikapott Ajkán a Haladás

Hiányzott az átütőerő, kikapott Ajkán a Haladás

Csizmadia 20. percben szerzett góljával tartotta otthon a három pontot Kis Károly együttese.

 

MERKANTIL BANK LIGA, 25. FORDULÓ

FC AJKA - SZOMBATHELYI HALADÁS 1-0 (1-0)

Ajka: Horváth D. – Kovács N., Heffler T., Tar, Csemer – Csizmadia (Rétyi, 78.), Kenderes (Tóth G., 63.), Szekér (Stoiacovici, 78.), Soltész (Tóth B., 88.) –  Zsolnai, Nagy K. 

Vezetőedző: Kis Károly

HaladásVerpecz – Kállai (Jancsó, 75.), Schimmer (Németh Márió, 56.), Devecseri, Bosnjak – Doktorics (Rácz, 46., helyette Schuszter, 92.), Holdampf, Csilus T., Kiss B., Németh Milán (Debreceni, 75.) – Dragóner F. 

Vezetőedző: Mátyus János

Gólszerző: Csizmadia 20.

 

A Merkantil Bank Liga 25. fordulójában a Vasas elleni döntetlen után Ajkára látogatott a Haladás együttese. A két csapat szombathelyi mérkőzésén 1-0 arányban nyerni tudott Mátyus János csapat, így volt miért visszavágni a házigazdának, ahol Szekér Ádám kezdőként, Tóth Barna pedig csereként lépett pályára. 

 

Már a találkozó első perceiben megpróbálta magához ragadni a kezdeményezést és saját kapujához szegezni a házigazda Ajkát Mátyus János együttese. Ez nagyrészt meg is valósult, sokkal többet volt a labda a vasiaknál, akik egymás után végezhették e la szögleteket. Egy ilyen szituáció után Kállai előtt adódott gólszerzési lehetőség, lövésébe azonban beleléptek a hazai védők. Az ajkaiaknak is sikerült egy-egy alkalommal eljutni Verpecz kapujáig, de ennek ellenére nem volt benne a játékban, hogy vezetéshez jutnak. A 20. percben azonban egy bal oldali beadás után Csizmadia elé került a labda, aki közelről nem hibázott, így a házigazda került előnybe. A Haladás a bekapott gól után is támadó szellemben futballozott, játékából azonban hiányzott a kreativitás, az ötlet, egy-egy váratlan megoldás. A szünetig már nem változott az eredmény, így a hazaiak vezettek 1-0 arányban negyvenöt perc elteltével.

 

A második félidő első percei is főként mezőnyjátékot hoztak, a küzdelem dominált a pályán. Az Ajka egy fejessel, valamint egy közeli lövéssel tudott veszélyeztetni, de egyikből sem született gól. Labdabirtoklás tekintetében továbbra is a vasiak voltak fölényben és főként a hazaiak térfelén pattogott a labda. A szünetben pályára lépő Rácz, valamint a szintén csereként beállt Németh Márió beküldésével is egyértelműen a fordítás volt Mátyus János szándéka. A házigazda szinte kizárólag a védekezéssel volt elfoglalva, teljesen beszorult saját kapuja elé. A Haladás pedig rendületlenül ment előre, de továbbra sem működött olajozottan a gépezet, akadoztak a támadások. A vendégek hiába próbálkoztak az utolsó pillanatig, semmi sem akart összejönni, így a végén az Ajka örülhetett az 1-0-s győzelemnek.

 

A szombathelyiek egy hét múlva a Kaposvár együttesét fogadják a Haladás Sportkomplexumban.

 

Fotó: Nagy Jácint

 

 

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.