km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Hiába a sok lehetőség, elszenvedte első vereségét a felkészülés során a Haladás

Hiába a sok lehetőség, elszenvedte első vereségét a felkészülés során a Haladás

A szerdai pihenő után több kulcsjátékos is visszatért a csapatba a Mosonmagyaróvár elleni mérkőzésen. Mátyus János együttese nem tudta gólra váltani mezőnyfölényét, a hazaiak viszont kétszer is a kapuba találtak, így 2-0 arányban legyőzték a szombathelyi együttest.

 

Mosonmagyaróvári TE 1904 – Szombathelyi Haladás 2–0 (0–0)

Haladás: Rózsa – Auer, Csilus, Németh Milán, Debreceni – Jancsó, Németh Márió, Szekér – Illés (Holdampf, 46.), Simon A. (Tóth B., 46.), Rácz (Tóth M., 46.).

Edző:Mátyus János.

Gólszerzők: Szalka (53.), Nagy L. (88.) 

 

Szombaton vívta negyedik felkészülési mérkőzését a Szombathelyi Haladás együttese, a zöld-fehérek a Mosonmagyaróvár együtteséhez látogattak. A hazaiaknál a kezdőben kapott helyet a szombathelyi Bokor Bence, Balogh Ferenc pedig a kispadon kezdte a találkozót, de a korábban szintén Szombathelyen játszó Tóth Martin, és Czingráber Máté is ott volt a Mosonmagyaróvár keretében. 

 

A találkozó első lehetősége az MTE előtt adódott, ám Rózsa védeni tudta Nagy Kevin hétméteres lövését. A 11. percben Rózsának egy 13 méteres kellett fognia, de ez sem okozott neki gondot. A vasiak a 19. percben veszélyeztettek először: Szekér csent labdát az ellenfél térfelén, de a bal alsóba tartó lövését fogta Heinrich. A 34. percben Rácz adott be balról, Auer 16 méterről leadott lövését azonban védte a hazaiak kapusa. Nem sokkal ezután Bohner passza után Szalka lépett ki, de 14 méterről mellé durrantott. Kicsit felpörgött ebben a periódusban a meccs: Németh Márió lépett be a 16-oson belülre, lement a vonalig, de a középre érkező labdája az egyik óvári belső védőn felpattant, így megkaparintotta azt Heinrich. A 44. percben Rácz centerezett a bal oldalról, Simon pedig a kapuba talált, de a gólt les miatt a játékvezető érvénytelenítette. Ezzel még nem volt vége az első játékrésznek, ugyanis egy hazai akció végén Szalka lőtt kapura 15 méterről a hosszú sarok felé, de Rózsa nagy bravúrral szögletre paskolta a labdát.

 

Hiába frissített a csapaton a szünetben több helyen is Mátyus János, az első gólt mégis a hazaiak szerezték. Az 53. percben Horváth kapott labdát a bal szélen, 14 méterről lőtt, Rózsa ezt még védeni tudta, de a labda éppen az érkező Szalka elé került, aki közelről a rövid alsóba bombázott, ezzel megszerezte a vezetést a Mosonmagyaróvár. Tíz perc múlva Tóth Martin szabadrúgásánál is közbe kellett avatkoznia Rózsának. A 70. percben Auer beadását Tóth Barna készítette le Csilusnak, aki 19 méterről lőtt kapásból fölé.  A következő akció végén Tóth Barna fejezte be a támadást,de fejese elkerülte a bal felső sarkot. A 75. percben Németh Márió éles szögből elvégzett szabadrúgásánál kellett bravúrral védenie Heinrichnek. A zöld-fehérek hajtottak, mentek előre, de egy újabb mosonmagyaróvári kontra eldöntötte a találkozót. Két perccel a vége előtt Nagy Lionel kapott egy kiugratást, és a kapujából kirontó Rózsa fölött a hálóba emelt, ezzel kialakult a 2-0-s végeredmény.

 

Hiába játszott mezőnyfölényben a zöld-fehér együttes, a hazaiak könyörtelenül kihasználták a lehetőségeiket, így elszenvedte első vereségét a felkészülés során Mátyus János együttese. Folytatás kedden, július 21-én Gornja Radogában, méghozzá a magyar bajnok Ferencváros ellen.

 

 

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.