km/óra
  2020.10.25., vasárnap  •  Blanka, Bianka napja
Hétszáz fölött a fertőzöttek számának napi emelkedése Belgiumban

Hétszáz fölött a fertőzöttek számának napi emelkedése Belgiumban

Továbbra is gyorsul, immár közel másfél hete erősödik a koronavírus-járvány terjedése Belgiumban, az elmúlt hét folyamán az újonnan fertőzöttek átlagos napi száma 746,3-ra emelkedett, múlt pénteken az ezret is meghaladta.

Az elmúlt hét folyamán a napi esetszámok 51 százalékkal emelkedtek a megelőző egyhetes időszak adataihoz képest. A magas fertőzöttségi adatokat az is befolyásolta, hogy a hét folyamán naponta nagyjából 30 ezer vírustesztet végeztek el, szemben az áprilisi heti átlagos nyolcezerrel. A világjárvány belgiumi megjelenése óta megerősített esetek száma 94 306-ra nőtt. A 100 ezer lakosra jutó fertőzöttek száma jelenleg 75,5, ami 32 százalékkal magasabb az előző hét mutatójánál.
    
A hét folyamán naponta átlagosan 31 embert vittek kórházba, ez meghaladja az előző héten jelentett napi 22 kórházi felvételt, valamint mintegy kétszerese az azt megelőző hét 15,7-es átlagának. Kórházban 317 beteget ápolnak, mintegy 60-nal többet, mint a hét végén. Közülük 72 embert részesítenek intenzív ellátásban, 8-cal többet, mint pénteken. Lélegeztetőgépet 35 esetben kell alkalmazni. Ez az adat is folyamatosan emelkedő tendenciát mutat.

A Belgiumba érkezést megelőzően 48 órával kötelezően kitöltendő online bejelentő lapot a felület augusztus elsejei létrehozása óta több mint 1,6 millióan töltötték ki.

Forrás: MTI

kapcsolódó cikkek
Horvátországban és Szlovéniában is megkétszereződött az új fertőzöttek napi száma
Horvátországban és Szlovéniában is megkétszereződött az új fertőzöttek napi száma
Az elmúlt naphoz képest Horvátországban és Szlovéniában is megkétszereződött az új koronavírussal fertőzöttek napi száma - derült ki a válságstábok keddi közleményéből.
Szigorúbban ellenőrzik a maszkviselést Szombathelyen is
Szigorúbban ellenőrzik a maszkviselést Szombathelyen is
Szigorúbban ellenőrzik ezentúl a maszkviseléssel kapcsolatos szabályok betartását. Szombathelyen a tömegközlekedési járműveken és az üzletekben kötelező a maszk - az intézmények intézkedhetnek saját hatáskörben. Egyelőre nem büntetnek, csak figyelmeztetnek.
Megvannak a Haladás játékosainak és stábtagjainak koronavírusteszt-eredményei
Megvannak a Haladás játékosainak és stábtagjainak koronavírusteszt-eredményei
A tesztre a hétfői napon került sor a hétközi, Soroksár elleni szerdai találkozó miatt.

Savaria Fórum 29. évfolyam különszám - 2020.10.23.
Savaria Fórum 29. évfolyam különszám - 2020.10.23.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Gazdátlan betegek, ellátási zavarok várhatók
Elfogadhatatlan az orvosok és egészségügyi dolgozók számára a jogviszonyról szóló törvény. A kivezénylés, a választási kötelezettség állami- és magánellátás között lehetetlen helyzetbe hozza az orvosokat, a szakdolgozók jelentős részét, és ez által a betegeket is. Megkérdeztük egy orvos véleményét a témáról, aki negyven éve praktizál egy nyugat-magyarországi kórházban.
Egy halott a gyöngyösfalui kalandparkban, kidőlt fa rántotta el a drótkötélpályát
A 112press információi szerint egy ember meghalt, egy pedig megsérült, amikor kidőlt egy fa a Vas megyei Gyöngyösfalu kalandparkjában.
Operatív törzs: korlátozás nélkül lehet menni vásárolni Ausztriába, hazatérés után azonban karantén jár
Az egy hónapja életbe lépett járványügyi készültségi időszak során 1542 rendőri intézkedésre volt szükség a védelmi intézkedések megszegése miatt - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese szerdán online sajtótájékoztatón.
Az orvosok többlépcsős béremeléséről döntött a parlament
Az orvosok jelentős mértékű, jövőre induló, többlépcsős béremeléséről döntött kedden az Országgyűlés.
Megduplázzák az orvosok bérét, kivezetik a hálapénzt
Elfogadta a kormány a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó javaslatot, és a hálapénz kivezetéséről is megállapodás született.
legfrissebbek
Új tulajdonosa van Savaria Szállónak: kilenc hónap után kifizette az ajánlattevő a 470 milliós vételárat
Kicsengette Krosnow Property Kft. a Nagyszálló vételárát, a cég tulajdonjogát be is jegyezték: ezzel előrelépés megtörtént az ikonikus, de nagyon rossz állapotban lévő szálloda régóta húzódó ügyében. A dolognak azért van pár szépséghibája, egyebek mellett az, hogy a várossal hónapokig nem állt szóba a felszámoló. 
Ipkovich György: amikor egyszemélyes volt a frakció
Önkormányzati képviselő, egyszemélyes frakció, polgármester, országgyűlési képviselő, bizottsági elnök – dr. Ipkovich György az elmúlt harmincból huszonnyolc éven át dolgozott közvetlenül a szombathelyiek érdekében.
A csereként beállt Tóth Barna szállította a Haladás győzelmét Kazincbarcikán
A vendégek fölénye és a rengeteg próbálkozás a 88. percben érett góllá, a hajrában pedig már nem volt válasza a Kazincbarcikának.
Súlyosan megsérült a Kawasaki motorral árokba sodródó motoros Zsédenynél
A 84-es főúton, Zsédeny és Hegyfalu között történt a baleset. A motoros férfiért mentőhelikopter érkezett.
Bérgyilkos végzett az orosz Forma 1-es pilóta apjával
Bérgyilkos orvlövész végzett szombaton Alekszandr Petrov vállalkozóval, a viborgi járási képviselőtestület tagjával, Vitalij Petrov első orosz Forma 1-es pilóta apjával.