km/óra
  2020.12.01., kedd  •  Elza napja
Hétfőn magyar nyelv és irodalommal megkezdődnek az érettségi vizsgák

Hétfőn magyar nyelv és irodalommal megkezdődnek az érettségi vizsgák

Hétfőn a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2019/2020-as tanév május-júniusi érettségi időszaka - közölte az Oktatási Hivatal az csütörtökön az MTI-vel. A következő hetekben 1144 helyszínen várhatóan mintegy 84.300-an érettségiznek.

 

Az Oktatási Hivatal emlékeztetett: a kormány döntése értelmében, a járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel, a jogszabályban meghatározott kivételekkel csak írásbeliket tartanak. A vizsgákat május 4. és június 17. között a középiskolák és a kormányhivatalok az előírt egészségvédelmi óvintézkedések betartásával szervezik, a diákoknak és a pedagógusoknak központi forrásból maszkot, kesztyűt és fertőtlenítő szert is biztosítanak.


Az írásbeliket május 4-21. között rendezik. Azon tárgyak vizsgái, amelyekből a legtöbben érettségiznek, rendhagyó módon 9 órakor kezdődnek.


Elsőként a magyar nyelv és irodalom vizsgáit tartják: ebből a tárgyból középszinten 68458-an, emelt szinten pedig 2119-en írásbeliznek május 4-én. A következő napon matematikából középszinten 65 630-an, emelt szinten 4892-en érettségiznek. Május 6-án történelemből középszinten 64 342, emelt szinten 7073 érettségiző vizsgázik. Majd az idegen nyelvi vizsgák következnek: május 7-én angol nyelvből középszinten 34.693-an, emelt szinten 14 521-en; május 8-án német nyelvből középszinten 10 365-en, emelt szinten 2489-en érettségiznek. A további vizsgák jogszabályban rögzített időpontjai elérhetők az Oktatási Hivatal honlapján.


A vizsgaidőszakban összesen 69 470 végzős középiskolás érettségizik, és rajtuk kívül 14830-an tesznek majd legalább egy tárgyból érettségit. A jelentkezők várhatóan közel 355 300 vizsgát teljesítenek: 106 tárgyból 55680-at emelt szinten, 182 tárgyból 29 9620-at pedig középszinten.


Rendes érettségi vizsgából lesz a legtöbb: a végzős tanulók 331 450 ilyen vizsgát tesznek majd (az összes megmérettetés 93,3 százaléka). A már érettségi bizonyítvánnyal rendelkezők közel 8930 ismétlő vagy kiegészítő vizsgára jelentkeztek (a vizsgák 2,5 százaléka). A szintemelő vizsgák száma: 11 130 (a vizsgák 3,1 százaléka). Pótló és javító vizsgára együttesen 3250-en vállalkoztak.


Az emelt szintű szóbeli vizsgák június 4. és 9., a középszintű szóbelik június 11. és 16. között lesznek, a jogszabályban meghatározottak szerint.
Szóbeli vizsga kizárólag azon tárgyakból tehető, amelyeknek középszinten csak szóbeli vizsgarésze van (célnyelvi civilizáció, bibliaismeret, judaisztika, népművészet és hittan), továbbá testnevelés tantárgyból is szóbelit kell szervezni.


Az írásbeli alól jogszabály szerint felmentett tanulók szintén szóban vizsgázhatnak, ahogy azok az érettségizők is szóbelizhetnek, akik a középszintű írásbeli vizsgán 12 százalék feletti, de 25 százalék alatti eredményt értek el. (MTI)
 

kapcsolódó cikkek
Maruzsa: lesz érettségi, ha a járvány miatt szükséges, mozgatják az időpontot
Maruzsa: lesz érettségi, ha a járvány miatt szükséges, "mozgatják" az időpontot
Érettségi lesz, a kormány kijelölte a vizsgák időpontját, de ha a járványügyi szempontok indokolják, annak "mozgatásáról" a szükséges döntést meghozza a kabinet - erről Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár beszélt a kormany.hu oldalon hétfőn közzétett videóban. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a koronavírus-járvány miatt kockázatos megtartani - még korlátozott módon is - a vizsgákat.
Maruzsa: több mint 84 ezren érettségizhetnek hétfőn
Maruzsa: több mint 84 ezren érettségizhetnek hétfőn
Összesen 84 284-en kezdhetik meg jövő hétfőn az érettségi vizsgákat, néhány tárgy kivételével csak írásbeliket tartanak - közölte a köznevelési államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.
kapcsolódó cikkek
Maruzsa: lesz érettségi, ha a járvány miatt szükséges, mozgatják az időpontot
Maruzsa: lesz érettségi, ha a járvány miatt szükséges, "mozgatják" az időpontot
Érettségi lesz, a kormány kijelölte a vizsgák időpontját, de ha a járványügyi szempontok indokolják, annak "mozgatásáról" a szükséges döntést meghozza a kabinet - erről Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár beszélt a kormany.hu oldalon hétfőn közzétett videóban. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint a koronavírus-járvány miatt kockázatos megtartani - még korlátozott módon is - a vizsgákat.
Maruzsa: több mint 84 ezren érettségizhetnek hétfőn
Maruzsa: több mint 84 ezren érettségizhetnek hétfőn
Összesen 84 284-en kezdhetik meg jövő hétfőn az érettségi vizsgákat, néhány tárgy kivételével csak írásbeliket tartanak - közölte a köznevelési államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.
Savaria Fórum 29. évfolyam 44. szám - 2020.11.27.
Savaria Fórum 29. évfolyam 44. szám - 2020.11.27.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Kurz: Ausztria a nyugati tartományokban kezdi a tömeges tesztelést
Sebastian Kurz osztrák kancellár bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt meghirdetett tömeges tesztelést a nyugati tartományokban, Vorarlbergben, Tirolban és Salzburgban kezdik meg december elején.
Péntektől változtak a kapcsolattartási szabályok Ausztriában
November 27-től változtak a személyes kapcsolattartás szabályai a kijárási korlátozás idején. Az új rendelet értelmében a közeli hozzátartozók közé csak a szülők, gyermekek és testvérek tartoznak majd, a nagyszülők viszont vigyázhatnak kiskorú unokáikra. Péntektől a háztartások egyszerre csak egy vendéget fogadhatnak, olvasható az orf.at-n.
Ausztriában a tömeges tesztelés december 5-én kezdődik
Elkészültek a koronavírus-tömegteszt tervek Ausztriában. December elején a tanárok, majd a rendőrök tesztelését végzik el, ezt követi önkéntes alapon a lakosság tesztelése. A tesztek mindenki számára ingyenesen elérhetőek lesznek, olvasható az orf.at-n.
Rendőrautók vettek körbe egy Volvót Szombathely határában – több embert előállítottak a járműből
Kőszeg felé tartott a 86-os és 87-es főút közös szakaszán, Szombathely határában egy Volvo személyautó, amikor hirtelen több rendőrautó kényszerítette megállásra a sofőrt.
Szerdán több szombathelyi utcában is áramszünet várható
Az E.On üzemszüneti értesítője szerint 2020. december 2, án, szerdán reggel 7.30-tól délután 13.30-ig az alábbi területeken lesz áramszünet a hálózat fejlesztése miatt:
legfrissebbek
200 rászoruló család kap tűzifát Szombathelyen
Hosszú évek jó gyakorlatának megfelelően Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata kályhakész tűzifát biztosít a szociálisan rászoruló szombathelyi személyeknek, családoknak, áll a Városháza közleményében.
Parkolóból kanyarodott Mitsubishi elé egy Renault, egy VW is megrongálódott
A személyi sérülés nélküli baleset a szombathelyi Hollán Ernő utcában történt, ahol nagyobb torlódás alakult ki a csúcsidőben.
Kigyulladt egy autó Sótonyban, a sárvári tűzoltók eloltották a lángokat
Szalagkorlátnak ütközött egy autó a 8-as főúton, Vasvárnál
Termelői gasztrokaluz vezet át minket az országon
TOP 100 termelő címmel gyűjti össze a legmagasabb minőségű magyarországi alapanyagok előállítóit és beszerzési forrásait a Magyar Konyha legújabb gasztrokalauza. A 136 oldalas, térképpel ellátott kiadvány a magazin most megjelent ünnepi számával együtt érhető el.