km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Hende Csaba: 1,2 milliárd forint kormányzati támogatást kap a város beruházásokra

Hende Csaba: 1,2 milliárd forint kormányzati támogatást kap a város beruházásokra

1 milliárd 205 millió forint vissza nem térítendő kormányzati támogatást kap Szombathely. Az erről szóló határozatot kedden írta alá Orbán Viktor miniszterelnök, és hamarosan meg is jelenik a Magyar Közlönyben - mindezt dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be tegnap délután. Ezt az összeget a város beruházási célokra használhatja fel.

 

Sikeresnek bizonyult a gazdaság újraindításának első lépése, a friss adatok ugyanis azt mutatják, hogy most kevesebb a regisztrált álláskereső, mint tavaly februárban volt. Az elmúlt másfél évben 1,5 millió munkahelyet sikerült megőrizni, mondta dr. Hende Csaba. Ez részben annak köszönhető, hogy a kormány elengedte a kis- és középvállalkozások iparűzési adójának felét. Szombathely esetében ez 1,3 milliárd forintot jelent, ami az emberek zsebében maradt, és nem a kormányhoz került, bár kétségtelenül bevételkiesést okozott a városnak - fogalmazott a képviselő. A kisebb adóerővel rendelkező városok kompenzációt kaptak, az egyeztető tárgyalásokon az országgyűlési képviselők nem vettek részt, szögezte le Hende Csaba, a mostani döntésben azonban közreműködhetett. Szombathely címzett támogatásként, konkrét beruházásokra fordíthatja a most megítélt 1 milliárd 205 millió forintot. 


A belterületi utak fejlesztésére 435 millió, a Markusovszky utcai Gyöngyös-híd felújítására 130 millió, a zanati kerékpárút építésére 300 millió, a Vásárcsarnok környékének rendbetételére 220 millió, a Víztorony környezetének fejlesztésére 120 millió forint jut. Ezek engedélyes tervekkel rendelkező projektek, amelyek eredetileg is szerepeltek a város tervei között. Hende Csaba úgy fogalmazott: az összeg rendelkezésre áll, akár holnap elindulhatnak a beruházások.
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén
Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
33 gyanútlan vásárlót vertek át a vasi csalók
Elstartolt a speedmarathon: mutatjuk hol mérnek Vas megyében a rendőrök
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva 2024. április 19-én 6 órától 2024. április 20-án 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést tart a rendőrség.
Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
Mikve: pénteken premier lesz a Weöres Sándor Színházban
Pénteken mutatják be a Weöres Sándor Színházban a Mikve című darabot, amelyben az összefogás ereje és a szabadság iránti vágy próbál utat törni magának a hagyományok és szabályok zárt világában. A mikve egy rituális fürdő - az ortodox zsidó közösségben élő nők hónapról hónapra itt találkoznak egymással.