km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Helyben elkölteni a megtermelt pénzt

Helyben elkölteni a megtermelt pénzt

A szabad városok vezetőit látta vendégül a főváros polgármestere, Karácsony Gergely erről közösségi oldalán számolt be. 36 település első emberei vettek részt a találkozón, köztük Szombathely polgármestere is. Az eddig példa nélküli összejövetel megerősítette: a kormány önkormányzatokat sújtó lépéseivel szemben csak a szövetség közös fellépése lehet hatékony.

 

Dr. Nemény András elmondta, a találkozó résztvevőit leginkább az kötötte össze, hogy komolyan gondolják az önkormányzatiságot, azaz, hogy mindenhol a helyben élők döntsenek a saját sorsukról, a környezetükről. 

 

– Ez pedig úgy lehet, hogy nem központi utasítások szerint éljük az életünket, és forrásunk is van mindahhoz, amit szeretnénk. Például ha utakra, járdákra, parkokra szeretnénk költeni, akkor azokat a pénzeket kapjuk is meg a kormányzattól. Az látszik, hogy a központi elképzelésekkel szemben közös, erős lobbitevékenységet kell folytatni. Ezt egy kicsit a fideszes települések helyett is tesszük, hiszen ők nem mernek szólni a kormányzatnak. Az egységes, határozott fellépéssel azt szeretnénk elérni, hogy az itt megtermelt pénz nálunk maradjon. Az egészségügyi válság is bizonyította, hogy helyben tudunk a legjobban reagálni, a leggyorsabb és legjobb döntéseket hozni, olyanokat, amelyeket a lakosság elvár tőlünk.

 

Az egészségügyi veszélyhelyzetben a védekezés költségeit saját forrásból kellett állniuk az önkormányzatoknak, miközben több adóelvonás is történt, és szolidaritási adót is kell fizetniük.

 

– Az önkormányzatok falhoz vannak állítva, mert annyira meghatároz minket a szűk pénzügyi környezet. Ebből szeretnénk úgy kitörni, hogy a helyben képződő adót, mondjuk a gépjárm adót az utakra tudjuk fordítani. Fontos, hogy a személyi jövedelemadóból is jusson vissza, és akkor tudunk más célokra költeni – olyasmikre, amelyeket a polgárok fogalmaznak meg elvárásként. Amúgy abból a pénzből történne mindez, amit egyébként itt termelünk meg a saját városainkban. Ez szerintem alap dolog. Európában így működik, Magyarországon még nem – tájékoztatott Szombathely polgármestere a találkozóról.

 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.