Hazatérés: Likó Marci újra Szombathelyen zenél

– Talán mondhatjuk, hogy hazajössz Szombathelyre. Milyen emlékeket őrzöl a városról? 

– Nemcsak én, hanem Hock Zoli, a basszusgitárosunk is itt tanult – kicsit mindketten hazatérünk. Nem tudom, mennyit változott a város, de amikor fősulis voltam, úgy tűnt, mintha a Hair díszletébe csöppentem volna… A főiskola a virágkorát élte, mindenütt fiatalokat láthattál, ültek az MMIK lépcsőjén vagy a padokon, olvastak a zöldben. Életem egyik legboldogabb időszaka volt. Olyan közösségben sikerült otthonra lelnem, ami rengeteg inspirációt adott nekem. A mostani barátaim 90 százaléka a főiskoláról származik, tőlük sokat tanultam. Rengeteg olyan zenei, film- és könyvélményt szereztem általuk, amelyek hatottak rám, és segítettek az alkotói munkámban. Csupa pozitív élménnyel térek vissza.

– Vannak olyan dalaid, amiket az itt töltött évek ihlettek?

– Hogyne! Például a Lehetek én is című dalomat Szombathelyen kezdtem írni, az alap félig-meddig akkor született, de félbemaradt. Találtam róla feljegyzéseket. Emlékszem a sorban állásokra az OTP-ben (Fásultan vár, végtelen sorban áll – én vagyok), de a hétköznapok és a fősulis bulik is megjelennek a dalokban (pl. Másodpercek és decibelek, Goa). 

– Kamaszkorod óta játszol. A főiskolás években miként volt jelen az életedben a zene?

– Az otthoni zenekarom végig megmaradt, kisebb-nagyobb szünetekkel működött. Nem voltak üresjárataim, ha nem élőben, akkor elektronikus eszközökkel dolgoztam. Gyerekkorom óta kórustag voltam, a főiskolán beléptem a Lassus Kamarakórusba. Sokat énekeltünk együtt. Szórakozásként eljártam a Strong Deformity koncertjeire, Animára – Németh Jucit ismertem is a főiskoláról. Akkor élte virágkorát az elektronikus zenei underground, és engem minden új dolog érdekelt.

– Kollégista voltál? 

– Igen, a Magyar utcai kollégiumban laktam, mi csak Bejrútnak hívtuk. Akkor teljesen más volt a kollégiumi élet, egy összetartó kommunaként működtünk. Kint ültünk a folyosókon, bömböltek a magnók. Ha leléptünk a klubba, az folyton tele volt, szállt a cigarettafüst, beszélgettünk, söröztünk, csocsóztunk a tanárokkal, vagy a tesi tanszékről kölcsönöztünk tollaslabda szettet, gyakran benéztünk a rajzosokhoz is. Szinte mindenhol voltak barátaim.

– Emlékszel ikonikus helyekre, ahová szórakozni jártatok?

– Elektronikus zenei partyk voltak a Szimfóniában, és sokat buliztunk a Képtárban. A vasútállomás felé volt egy titkos bulihely, egy pince. A levélszekrény ajtaján keresztül lestek ki a szervezők, így lehetett bejutni. Teljesen illegálban szólt a drum and bass, és 500 forintos kuponért kaptunk sört meg zsíros kenyeret. Aztán az oladi művelődési házban volt még sok koncert, meg a Végállomásban. Oda autó vitte ki az embereket. Megállt a kollégiumok előtt egy Żuk, és mint egy különjárat, összeszedett minket. Rendszeresen tartottak kolibulit, szerdánként pedig a Romkertben jöttünk össze, a földszinten mulatós zene szólt, az emeleten meg disco. Rémes volt, de ezt kaptuk. Betértünk a POTE-bulikra is. Elég sokfelé lehetett menni szórakozni, színes volt az a korszak, nem mondhatnám, hogy unatkoztunk.

– Mikor jártál utoljára Szombathelyen?

– Évente 30-40 koncertet adunk, eléggé összekutyulódnak a dolgok a fejemben, igazából fogalmam sincs. De emlékszem, hogy a Sportházban felléptem egy szál gitárral, és meg is lepődtem, mennyien eljöttek. Vagy 600-an voltak rám kíváncsiak.

– A karneváli fellépésetek előtt lesz lehetőségetek kicsit nosztalgiázni?

– Mindannyiunknak családja van, szanaszét lakunk az országban, és erőteljes szervezés, mire eljutunk egy-egy koncerthelyszínre, de Zolival szoktunk romantikázni, ha van rá időnk. Megnézzük például, hogy létezik-e még az Imre&Béla, vagy a Gödör... Meghívást kaptunk egy Kőszegi utcai vendéglátóhelyre, azt biztosan útba ejtjük.

– Ezen a koncerten nem csak rajongók hallgatnak majd titeket. Hogyan válogatjátok a dalokat?

– Nem igazán térünk el attól, amit egyébként a fesztiválokon játszanánk. Az a lényeg, hogy mit szeretnénk a közönséggel közölni. A dallistát meghatározza az is, hogy mikor játszunk, este vagy délután. Ettől függ, hogy beleférnek-e a lassú számok, és mennyire energikus, pörgős a koncert.

– 2018-ban jelentkeztetek utoljára albummal. Várható, hogy készül egy újabb?

– Most itthon vagyok a gyerekekkel, mert szünet van az oviban. Élvezem, csak közben dolgoznom is kellene az új lemezen, és nehéz a kettőt összeegyeztetni. Valamikor a harmadik negyedévben kijön valami, ezen munkálkodunk éppen. Folyton azt mondják az előadók, hogy ez most elképesztően jó lesz, meg más – és ebben az esetben tényleg így is lesz.

kzs