km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Hazai pályán is legyőzte a Haladás a Siófokot

Hazai pályán is legyőzte a Haladás a Siófokot

Mátyus János együttese a második félidőben ellenfele fölé tudott kerekedni, és Németh Márió, valamint Medgyes találataival nagyon fontos három pontot tartott itthon.

 

MERKANTIL BANK LIGA, 20. FORDULÓ

SZOMBATHELYI HALADÁS - BFC SIÓFOK 2-0 (0-0)

 

Haladás: Rózsa - Mocsi, Bosnjak (Tóth B. 78.), Debreceni - Kállai, Csilus, Schuszter, Doktorics (Szalay 83.) - Németh Márió (Tóth M. 66.) - Medgyes, Rácz (Schimmer 83.)

Vezetőedző: Mátyus János

Siófok: Hutvágner - Polényi (Deutsch 55.), Jagodics B.,  Horváth M., Kiss B. - Kecskés (Tömösvári 66.), Horváth P. (Hajnal 55.), Tajthy (Medgyesi 80.) - Gaál B., Elek B., Balogh B.

Vezetőed: Waltner Róbert

Gólszerzők: Németh M. 52., Medgyes 65.

 

 

Az idei év utolsó hazai mérkőzésén a Siófokot fogadta a Szombathelyi Haladás együttese. A két csapat a bajnoki idény első fordulójában csapott össze legutóbb egymással, akkor a vasiak kiütéses győzelemnek örülhettek. Ezúttal egy egészen más mérkőzésre lehetett számítani, elsősorban a rengeteg hiányzó miatt. Mindkét csapat meglehetősen hullámzó formát mutatott az elmúlt időszakban, bár a Balaton-partiaknak a legutóbbi vereségüket megelőzően volt egy három mérkőzéses győzelmi szériájuk. A hazaiaknál hosszú idő után újra Rózsa Dániel nevével kezdődött az összeállítás, aki egyben a csapat kapitánya is volt a találkozón.

 

A találkozó első perceiben ismerkedtek egymással a csapatok, nem igazán lehetett beszélni nagy iramról. Ahogy teltek a percek, a Siófok egyre többet birtokolta a labdát és egyre több időt töltött a hazaiak térfelén. Waltner Róbert együttese azonban a mezőnyfölény ellenére nem volt veszélyes Rózsa kapujára, a Haladás kontráiban és felíveléseiben azonban rendre ott volt a veszély. Az első komolyabb lehetőség Medgyes előtt adódott, de nem sikerült gólra váltania a Haladás fiatal támadójának. A mérkőzésnek ezen szakaszában rendkívül sokat állt a játék, mindkét csapat sok szabálytalanságot követett el, a hazaiaknál Ráczot faragták leginkább. A 27. percben a jól játszó Doktorics harcolt ki ígéretes szabadrúgást, Rácz kísérlete azonban a kapu fölé szállt. Nem sokkal később a korábbi szombathelyi, Gaál Bálint is hasonló szituációban próbálkozhatott, az ő lövését Rózsa védte biztos kézzel. A hajrához közeledve Rácz pillanatai következtek: előbb egy szép megindulás után lőtt nem sokkal a kapu fölé, majd egy jó kiugratást követően járt közel a gólszerzéshez, de a siófoki kapus hárítani tudott. 

 

A második negyvenöt perc Rácz helyzetével indult, a Haladás támadója azonban a lövés pillanatában megcsúszott, így nem lett gól az ígéretes szituációból. Pár perccel később a Balaton-partiak próbálkozhattak egy rögzített szituáció után, de a sorfalat találta telibe a lövés. Az 52. percben aztán Medgyes hozta szinte kihagyhatatlan helyzetbe Németh Máriót, aki nem hibázott, a Haladás pedig megszerezte a vezetést. Tizenhárom perccel később aztán maga Medgyes iratkozott fel a gólszerzők közé, méghozzá egy szépségdíjas találattal. Hamar jöhetett volna a válasz, egy szabadrúgás után azonban Csilus hatalmasat mentett a gólvonalról. A kétgólos előny után is a zöld-fehérek maradtak lendületben, a Siófok játékában nem volt benne a szépítő találat. Főként Rácz és Medgyes révén veszélyeztettek a szombathelyiek, többször is sikerült megbontani a vendégek védelmét a széleken. A hajrában ugyan próbálkozott a vendég együttes, de Rózsának egyszer sem kellett közbeavatkoznia. A Haladás a rengeteg hiányzó ellenére is begyűjtötte a három pontot, a mérkőzésen lehetőséget kapó játékosok egytől egyig hozzátettek a mai mérkőzéshez, a zöld-fehérek igazi csapatként nyerték meg a találkozót.

 

A Haladás vasárnap Szolnokon zárja a 2020-as esztendőt, a mérkőzés 13 órakor kezdődik.

 

Fotó: Nagy Jácint

 

 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.