km/óra
  2025.03.24., hétfő  •  Gábor, Karina napja
Hat év alatt harmadszor zárják le hosszú időre ezt a fontos vasúti szakaszt

2018-ban és 2022-ben felújítás miatt egész nyáron szünetelt a forgalom azon a Veszprém-Ajka vasúti pályaszakaszon, amit a MÁV egyik napról a másikra a héten újabb fél évre lezárt - ugyancsak pályafelújításra hivatkozva.

Erről a Magyar Közlekedési Klub ír, felhívva a figyelmet rá, hogy "nem egy szétesés határán egyensúlyozó mellékvonalról derült ki, hogy immár veszélyes szintre süllyedt műszakilag, hanem egy nemzetközi fővonalról, ahol - normális esetben - IC-k és tehervonatok járnak. Ráadásul a helyzet nem mondható még csak váratlannak sem: legalább fél éve ismert a probléma, olyannyira, hogy a teherforgalom le is volt tiltva, és a személyvonatok is 10-es lassújel mellett zötyögtek át az érintett szakaszon."

A szakoldal emlékeztet: 2018-ban, és 2022-ben is egész nyáron (!) zárva volt az Ajka-Veszprém szakasz felújítás miatt. Ráadásul 2022-ben ezen a szakaszon teljes alépítménycserét csináltak. 

Ezt a vonalat egyébként a MÁV épp átadni készül a GYSEV-nek.

De ez legalább fél évig nem lesz aktuális: a Veszprém—Ajka szakaszon autóbuszok szállítják az utasokat, míg az IC-vonatok Budapest felől Veszprémig, Szombathely és Zalaegerszeg felől pedig csak Ajkáig közlekednek.

Az Orbán-kormány egyébként az utasokra 20, az új MÁV-Volán székházra pedig 225 milliárd forintot szán a jövő évi költségvetés alapján. 

kapcsolódó cikkek
Amíg Lázár János a Fanta narancstartalma miatt háborog, kiolvad alólunk a MÁV

A közlekedésügyi szakminiszter a Fanta alacsony magyarországi narancstartalmáért üti a Coca-Colát és egyébként a multikat, eközben a kánikula első tíz napjában az általa felügyelt MÁV 560 vonata el sem tudott indulni, 10.500 járat pedig kisebb-nagyobb késésekkel ért csak célba.
Csaknem 100 vasúti kocsi felújítása kezdődött el

Csaknem 100 vasúti kocsi felújítása kezdődött el, hogy mihamarabb ismét forgalomba állhassanak – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára a közösségi oldalán.
Mávinform: felsővezeték-szakadás miatt jelentősek a késések több vasútvonalon

Felsővezeték-szakadás miatt jelentős késésekre, fennakadásokra kell számítani a győri, a székesfehérvári és a pusztaszabolcsi vasútvonalon - közölte a Mávinform péntek délután a honlapján. A tájékoztatás szerint késések várhatók a csatlakozó vonalakon is, így az oroszlányi, a dél-balatoni, a tapolcai, a szombathelyi és a veszprémi járatok esetében is.
MÁV: Most az informatikai rendszer omlott össze

Délután a Déli pályaudvarnál adódtak problémák, most az informatikai rendszer mondott csődöt.
Túlteljesített tervről beszélt a MÁV vezérigazgatója, miután kicseréltek párszáz talpfát a Keletinél

A november elején ígért, feszes határidőt tartották, és egy kicsit túl is teljesítették a tervet: több mint kétszáznegyven talpfa cseréjét végezték el a Keleti-program előrehozott fázisában. Erről a MÁV-csoport vezérigazgatója beszélt szombaton a közösségi oldalára feltöltött videójában.
Több új nyugat-magyarországi vasútvonal a GYSEV üzemeltetésébe kerülhet 2025-ben

Erről az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóirodája közölt információkat az Iho.hu közlekedési szakportál érdeklődésére. A GYSEV működtetheti jövőre a közlekedést a Székesfehérvár–Szombathely szakaszon, Bajánsenye–Zalaegerszeg–Ukk-Boba között, valamint dél-nyugaton egészen Nagykanizsáig.
Az utasokra 20, az új MÁV-Volán székházra 225 milliárd forintot szán az Orbán-kormány jövőre

Sem új járművekre, sem pályafejlesztésre nem költ annyit Lázár János tárcája, mint a saját tulajdonú vadonatúj, 15 emeletes MÁV-irodaházra a Kopaszi-gátnál.
Fél évre leáll a vasúti forgalom Veszprém és Ajka között

Szerda hajnaltól szünetel a vasúti forgalom Veszprém és Ajka között.
címkék

Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.

tematikus oldalak
legfrissebbek
Elbúcsúztatták Bényi Ildikót
Hétfőn búcsúztatták el Bényi Ildikó Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezetőt, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövetét a hernádvécsei temetőben. A közmédia egykori műsorvezetőjét családja, kollégái, ismerősei és a helyi lakosok kísérték utolsó útjára.
Nyilvánosságra hozták a kompetenciamérés eredményeit, matekból és szövegértésből egyre gyengébbek a magyar diákok
Matematikából minden évfolyamon, szövegértésből egy kivételével ugyancsak minden évfolyamon alacsonyabb pontokat értek el a diákok a 2024-es kompetenciamérésen az egy évvel korábbinál - derült ki az Oktatási Hivatal (OH) adatközléséből. A 11. évfolyamosok veszítették a legtöbb pontot.
Vonat elé feküdt egy férfi Gencsapátinál - könnyű sérülésekkel élte túl a tettét
Gencsapáti felső feltételes megállóhelynél az érkező szerelvény lassított a peronon álló ember miatt, aki aztán belépett a vonat elé, majd lefeküdt a sínekre. A mozdonyvezetőt megviselte az eset.
Két személyautó ütközött össze a Szelestey László és a Vörösmarty Mihály utca kereszteződésében
Balesetekhez és faágak eltávolításához öt alkalommal riasztották a Vas vármegyei tűzoltókat a hétvégén.
Újabb vasi dílereket és fogyasztókat azonosítottak
Kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás 2024 októberében. Az elmúlt hetekben újabb terjesztőket és használókat fogtak el a vasi rendőrök.