km/óra
  2024.04.16., kedd  •  Csongor napja
Három nap alatt mintegy 4000-en igényelték a Diákhitel Pluszt

Három nap alatt mintegy 4000-en igényelték a Diákhitel Pluszt

A bevezetése óta eltelt kicsit több mint három nap alatt mintegy 4000-en igényelték a maximum félmillió forintos, teljesen szabad felhasználású kamatmentes Diákhitel Pluszt - mondta a Diákhitel Központ vezérigazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

 

Magyar Péter elmondta, ez a központ történetének egy nagy sikere, ugyanakkor elszomorító is, hiszen azt jelzi, nagyon sok diák került nehéz helyzetbe a járvány idején.

 

Kitért arra is, a Diákhitel Plusz bevezetésével a nyelvtanulási diákhitel igénylési lehetősége péntektől megszűnt, de ezt kiváltja az új - szabad felhasználású - konstrukció, ráadásul a kormány döntésének köszönhetően a mostanáig felvett, 1,99 százalékos kamatozású nyelvtanulási diákhitelek péntektől kamatmentessé váltak.

 

Megjegyezte, több százan éltek három nap alatt azzal a lehetőséggel is, hogy a szabad felhasználású Diákhitel1-et az első félévre visszamenőlegesen felveszik.

 

Emlékeztetett: meghosszabbították a Diákhitel1 és a Diákhitel2 igénylési határidejét is, a 2019/2020-as tanév II. félévében június 15-ig, a 2020/2021-es tanév I. félévében december 31-ig. A meghosszabbított igénylési határidőben mód nyílik a korábban igényelt diákhitelek összegének megemelésére is. (MTI)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.