km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Három ittas sofőr okozott balesetet Vas vármegyében a hétvégén

Három ittas sofőr okozott balesetet Vas vármegyében a hétvégén

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányságra a 2023. január 13-án 5 óra és 2023. január 16-án 5 óra közötti időben egy súlyos és négy könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. Munkatársaik kilenc, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, olvasható a police.hu-n.

 

Az elmúlt három napban a Vas vármegyei rendőrök négy olyan sofőrt is igazoltattak, akik szeszes ital fogyasztását követően ültek a volán mögé. Hárman közülük közlekedési balesetet is okoztak.


Egy helyi sofőr pénteken, a kora reggeli órákban Szombathelyen, a Szily János utca és a Petőfi Sándor utca kereszteződésében okozott anyagi kárral végződő balesetet. Egy másik helyi járművezető pénteken, az éjszakai órákban szenvedett anyagi káros balesetet Szombathelyen, a Széll Kálmán utcában. Egy 41 éves szombathelyi férfi pedig szombaton a késő esti órákban közlekedett autójával Gencsapáti belterületén, amikor haladása során elvesztette uralmát járműve felett és egy betonoszlopnak csapódott autójával. A balesetben a sofőr – az elsődleges orvosi vélemény szerint – könnyebben megsérült. Egy gyöngyösfalui gépkocsivezetőt Kőszegen igazoltattak az egyenruhások pénteken, az éjszakai órákban, aki szintén szeszes ital fogyasztását követően ült a volán mögé.


Mind a négy sofőrrel szemben pozitív értéket mutatott az alkoholteszter, velük szemben további mintavételre is sor került és – vezetői engedélyük elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult az illetékes rendőrkapitányságokon.

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Egerbe látogat az SZKKA
Az NB/I B-s női kézibajnokság 25. fordulójában a listavezető Egerbe látogat szombaton. A meccs 18.00 órakor kezdődik.
Szarka Zoltánra emlékeztek, aki 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját
Megemlékezést tartottak Szarka Zoltán halálának 8. évfordulóján. A Haladás VSE olimpiai bajnok labdarúgója 2016-ban hunyt el, 73 éves korában. 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját, tagja volt a mexikóvárosi ötkarikás játékokon aranyérmet nyert válogatottnak.
Bokrétaünnep a Szedreskert Bölcsődében – 2025-ben megnyitja kapuit Szombathely új, zöldbölcsődéje
„Szerintem a város egyik legjobb bölcsődéje lesz” – mondta dr. Nemény András polgármester. Szombathely új bölcsődéje a kor igényeinek minden szinten megfelel, magas ágyásokkal, fűszerkerttel, tornáccal, napelemekkel várja majd a legkisebbeket és lesz benne minden, ami fontos és szükséges a gyerekek fejlődéséhez.